Deutsch Tamás: Az ellenzék csiki-csukit játszik a választókkal

2018. március 4. 13:37

Deutsch szerint nem csupán Brüsszelt, hanem a Párbeszédet és az MSZP-t is meg kell állítani április 8-án.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje migránsok tömegeit helyezné el használaton kívüli laktanyákban – jelentette ki Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő vasárnap Egerben, a Dobó István laktanya előtt tartott sajtótájékoztatón.

Azt mondta: az ellenzéki pártok az elmúlt hónapokban csiki-csukit játszanak a választókkal. Minden energiájukkal igyekeznek eltitkolni a migrációval, a kötelező betelepítési kvótával, a határzár lebontásával kapcsolatos álláspontjukat.

Deutsch Tamás szerint azonban eljött az igazság órája: Karácsony Gergelynek és az általa vezetett ellenzéki összefogásnak programszerűen, írásban megfogalmazott szándéka, hogy a használaton kívüli laktanyákat uniós forrásból felújítsák és megnyissák a menekültek előtt. Ez azt jelenti, mindent megtesznek azért, hogy Magyarországra tömegesen telepítsenek be Európába érkező migránsokat – jelentette ki.    

Az érintett laktanyák egyike az egri, ahová akár több ezer bevándorlót  helyeznének el, amennyiben „döntési helyzetbe jutnak” – hangsúlyozta Deutsch Tamás. Megjegyezte: az ellenzéki összefogás mindezt uniós forrásokból tenné lehetővé, ahelyett, hogy az EU-s pénzeket eredeti rendeltetésüknek megfelelően gazdaságélénkítésre, vagy éppen az oktatás, illetve az egészségügy fejlesztésére fordítanák.

Erről a két párt kormányfőjelöltje és politikusai nemcsak beszélnek, hanem a „migránssimogató” álláspontot az EU döntéshozói fórumain is képviselik, ezzel sok millió magyart veszélyeztetve – emelte ki a fideszes politikus. Megjegyezte: ez az a terv, mely Soros György nevéhez köthető, melynek megvalósításán az Európai Bizottság dolgozik és ez az a program, melyhez Magyarországon a Karácsony Gergely vezette politikai együttműködés csatlakozni kíván.

Éppen ezért nem csupán Brüsszelt, hanem április 8-án a Párbeszédet és az MSZP-t is meg kell állítani, hogy elkerülhető legyen a migránsok felső korlát nélküli, kötelező át- és betelepítése Magyarországra – mondta Deutsch Tamás.

Nyitrai Zsolt (Fidesz-KDNP), Eger és térsége országgyűlési képviselője a tájékoztatón arról beszélt: a négyhektáros területen fekvő Dobó István laktanya 20 éve üresen áll, 13 500 négyzetméter alapterületű épületegyüttese alkalmas szükség esetén akár több ezer férőhely kialakítására. Kijelentette: az itt élők és a környékbeliek nem kérnek a migránsokból. A biztonság és nyugalom elvesztésével, „gettók kialakulásával” szemben sokkal inkább azt szeretnék, hogy a megyeszékhely és környéke a következő időszakban is fejlődjön – mondta. A választások tétje, a magyarországi városok és falvak megvédése, mert ha „Soros emberei kerülnek hatalomra”, megváltoznak és „leépülnek” a települések – tette hozzá. 

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/126022