Az amerikai Dél mind demográfiailag, mind gazdaságilag egészségesebb képet mutat az Északnál. Elképzelhető, hogy Delet mégsem fújta el végleg a szél, hanem csendesen átveszi a vezetést.
„Az amerikai Dél történelme hat nagyobb szakaszra osztható: az Egyesült Államok megalapítását megelőző időszakra (1607-1781); az alapítás és a polgárháború közti időszakra (1781-1862, Old South), a polgárháborúra, egyben az Amerikai Konföderációs Államok időszakára (1861-1865); a rekonstrukcióra (1865-1877), az Új Délre (New South, 1877-1949), ezt követően a fokozódó polgárjogi küzdelmek időszakára, a szegregáció végéig (1967); s végül az azóta eltelt 50 évre. Ez a leginkább magától értetődő felosztás, ami különösebb magyarázatot nem érdemel.
A Dél különállása ugyanakkor aszimmetrikus jelenség. Mint arra James C. Cobb rámutat a déli identitás történetét bemutató kötetében: az Észak-Dél összehasonlításokban a normatív mérce az Észak, mivel az amerikaiság mint olyan, északi érzékenységeket jelent. Az amerikaiságot ugyanis leginkább az új-angliai önfelfogás határozza meg, az amerikaiság az új-angliai identitás kiterjesztése az egész Egyesült Államokra. Hozzáteszi: az északiak a Délre úgy tekintenek, mint az elmaradottság, fejletlenség, irracionalitás, tudatlanság, rasszizmus, vidékiesség és hasonlók megtestesítőjére, amit meg kell haladni. A huszadik század folyamán nagy vita volt, hogy a Dél indusztrializációja és társadalmi szerkezetének megváltoztatása Új Delet (New South) jelent-e, vagy a déli sajátosságok nélküli, északiasított (northernization) Delet, amit egyesek csak úgy hívtak: Nem-Dél, No South.
Jack P. Greene láttatóan úgy fogalmaz, hogy az amerikai politikai-kulturális fejlődés Plymouthból indul, nem pedig Jamestownból. Ezt az asszimetriát mutatja az is, hogy a déli identitással szemben északi identitás nem létezik – az északiak nem északiak, hanem amerikaiak. Hogy az északiak diktálnak, azt már Tocqueville is észrevette 1830-ban. Bruce C. Daniels úgy fogalmaz: »Habár Virginia 13 évvel megelőzte a Plymouthot, a puritánok gyakorlatilag elfeledtették Jamestown alapítóit, mint az angol Amerika alapítói atyáit«.
Míg a mai Amerika bölcsőjének az északi Boston mellett található Plymouthot tekintik, ahol 1620-ban az első puritánok megérkeztek (három év múlva lesz a négyszázadik évforduló, hatalmas ünnepségek várhatóak), addig voltak már európaiak Észak-Amerikában a puritánok előtt is. A virginiai Jamestown-t 1607-ben alapították, csak épp pár évtized múlva a földdel lett egyenlő. Az északi puritánok azután menekültek el Angliából, hogy a korona nem tűrte az anglikán egyházat a pápista maradványoktól megtisztítani kívánó követeléseiket. Az anglikán egyház így sokáig nem volt szívesen látott vendég Új-Angliában. Délen nem üldözött keresztény menekülők laktak, akik új életet akartak kezdeni, hanem elsősorban kalandorok, vállalkozók, akik gazdagodni érkeztek Jamestownba – szólt a morális felsőbbrendűséget vindikáló északi felfogás. (....)
Érdekesség, hogy Charles Dickens Lincolnt szemfényvesztőnek tartotta és úgy gondolta, az északiak csak gazdasági fölényüket féltették. (Marx viszont lelkesen kiállt Lincoln mellett.) Chestertonnak is van pár szimpátiával telt szava a déliek felé, sőt úgy gondolja, igazából »könnyű lenne minden érvet a Konföderáció javára fordítani«, a déli rabszolgaság előnye ugyanis, hogy vége van, míg az északi ipari rabszolgaság virul. Lord Acton egyenesen Robert E. Lee-nek írt, 1866-os levelében dicsérte a tagállami jogok rendszerét, mint a hatalom olyan megosztását, amely segít a zsarnokság elkerülésében és a szabadság záloga, egyértelműen kiállt a Konföderáció mellett. A tagállami jogok ugyanakkor nem pusztán egy hatalommegosztásra törekvő filozófia, ami a szubszidiaritásra és a lokalizmusra épül, hanem alkotmányos alapelv is, mint láthattuk. (...)
Számunkra a legérdekesebb jelenség a déli agráriusok (Southern Agrarians) és az amerikai konzervativizmus főáramától eltérő, az európai és magyar gondolkodáshoz közelebb álló déli konzervativizmus lehet, melynek kiemelkedő alakja Richard Weaver.
Az utóbbi időben a konföderációs szobrokról folytatott vitán túl annak vagyunk tanúi a különféle statisztikák szerint, hogy a Dél mind demográfiailag, mind gazdaságilag egészségesebb képet mutat az Északnál (gondoljunk csak a Rozsda-övezetre). Elképzelhető, hogy Delet mégsem fújta el végleg a szél, hanem csendesen átveszi a vezetést. Még az is lehet, hogy Weavernek lesz igaza, aki az egyik, Délről szóló esszéjében azt írta: »ez az ellenszegülő Déli úgy fog a végén feltűnni, mint a nemzet megmentésének gondviselésszerű eszköze«.”
(A teljes tanulmány a Kommentár 2017/5-6-os számában olvasható.)
Amikor a Partium fővárosa választhatott: megtört vörös brigantiként, vagy méltóságát megőrizve megy román rabságba. Dr. vitéz Jánossy Gyula és a nemzeti érzelmű polgárság, ha csak rövid időre is, de visszaadta a Körös menti település becsületét, és megmentette a várost a megszállók bosszújától.
Egyre több apró jele van annak, hogy visszavesznek nyugaton az előző évek LMBTQ-párti genderőrületéből. Az EU azonban fullba tolja a gendert, és leendő Tisza-kormánytól is ezt várják.
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
Kemény küzdelmet jósolnak az elemzések novemberre, a történelmi példák sem az elnök pártjának kedveznek, a jobboldal ingujjában azonban mégis lapulhat egy-két ász, amitől nem lefutott a mérkőzés.
A NATO minket elsősorban nem az oroszoktól védett meg, hanem a német, francia, angol álmodozásoktól.
Az egykori ukrajnai különmegbízott szerint Moszkva már nem képes pótolni saját veszteségeit, Kijev viszont hasznos tapasztalatra tett szert a háborúban.
Nem ilyen búcsút képzelt el magának…
A sokszor „feljelentőemberként” emlegetett Tényi bejelentése mentén ismeretlen elkövető ellen nyomoz a hatóság.
