Itt vagyunk

2018. február 27. 08:37

Sitkei Levente
Magyar Idők

Tudatosan gondolták úgy az uniós diplomácia vezetői, hogy Magyarország véleményét nem veszik figyelembe.

„Nem volt olyan régen, nagyjából nyolc évvel ezelőtt, amikor minden külpolitikai jellegű kérdésben az aktuális kormányzati tisztviselő azt mondta, Budapest megvárja az Európai Unió állásfoglalását, majd csatlakozik hozzá. Ezt úgy is lehet érteni, hogy Magyarország önként lemondott a diplomáciai tevékenységről, a soktagú Európai Unió pedig ezért roppant hálás, ugyanis hazánkat be tudja tenni a mindig bólogatók fiókjába. Alapvetően ez is az elképzelés Brüsszelben.

A később felvett tíz ország nagyon boldog, hogy egyáltalán tag lehet, és az ő bólogatásukat előre borítékolni lehet. De a világ nem ilyen statikus, folyamatosan mozgásban van, s lám, Magyarország már nem fog bólogatni, ha az ügyek az ő bőrére mennek. Mondjuk most, az ENSZ plénuma előtt.

Federica Mogherini mégis azt találta mondani, hogy egységes uniós álláspont van a kérdésben, a 28 tagú szervezet egyöntetűen támogatja az ENSZ elé kerülő migrációs tervezetet. Ő az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, azaz megbízható fődiplomata, aki mégis elfelejtette, hogy a tagok közül legalább egy nem támogatja a szóban forgó dokumentumot. Vagy a régi reflex lépett működésbe, vagy nagyon is tudatosan gondolták úgy az uniós diplomácia vezetői, hogy Magyarország véleményét nem veszik figyelembe, hiszen a közös álláspont igazi varázslat, azzal sokkal többet ér az EU, mint egy »voltaképpeni« közös állásponttal.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125767