A Jóisten nincs itt – Örök tél

2018. február 26. 19:15

Nagyon erős és megrázó alkotás az Örök tél című film, amely a Gupvi-táborokba elhurcolt nők és férfiak százezreinek állít emléket. Most egy hétig megnézhető az interneten is.

Az Örök tél, Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró legújabb filmje megrendítő és hiánypótló alkotás, ez a páros harmadik közös munkája. Minden modorosságot mellőzve dolgoz fel egy nagyon súlyos témát, miközben behúzza a nézőt, és végig leköti a figyelmét.

A film alapja 250 ezer igaz történet, svábok és magyarok történetei, akiket a második világháború alatt hurcoltak el málenkij robotra a Szovjetunió munkatáboraiba. A forgatókönyv Havasi János Lánykák, az idő eljárt című novelláján alapul: olyan nőkről szól, akik származásuk miatt kerültek az Ukrajna területén lévő Gupvi-táborokba. 

Havasi a novellában édesanyja történetét dolgozta fel visszaemlékezései és levelei segítségével, ez alapján a tábort mindentől távol, a semmi közepén kell elképzelni egy szénbánya szomszédságában. Ebbe a bányába hajtották ki naponta a lágerlakókat – férfiakat és nőket egyaránt – hogy irgalmatlan fizikai munkát végezzenek, embertelen körülmények között.

A legfontosabb különbség a Gupvi lágerek és a Gulag között a munkaszolgálatosok odakerülésének módja. A Gupvik azok a táborok voltak, ahová az embereket tömegesen hurcolták el, szinte véletlenszerűen kiválasztva a foglyokat. Csak származásuk, nemzeti hovatartozásuk számított, személyük nem. A sztálini diktatúra egyszerűen bosszúvágyból büntette az idekerülőket, miközben Moszkva ingyen munkaerőhöz jutott a málenkij robot révén.

A Gupvi lágerek túlnyomórészt a Szovjetunió európai részén helyezkedtek el – leginkább a dél-ukrajnai térségben, a Donyeck-medencében és a Krím-félszigeten lévő szén-és vasércbányák közelében. 

A Gulag lakóit ezzel szemben egyesével, többnyire koholt vádak alapján ítélték el, és a kommunista rendszer kifejezett ellenségeinek tekintették őket. Szigorú őrizet alatt hurcolták el a foglyokat, többnyire az Urálon túli, ázsiai területen található büntetőlágerekbe.

Az Örök tél története 1944 decemberében kezdődik, amikor a szovjetek behívják a sváb származású Irént (Gera Marina) három hét „kukoricatörésre”. A fiatal nő pár nap múlva egy donyecki lágerben találja magát, ahol hamar megtudja, sváb származása miatt került munkatárborba sorstársaival együtt. A táborparancsnok világosan közli a sváb-magyar fiatalasszonyokkal: németeknek tekintik őket, akik „Hitler nevében lemészárolták gyerekeiket, felrobbantották gyáraikat”, ezért meg kell fizetniük a kárért, amit okoztak. Ez a film egyik legerősebb jelenete, a néző tökéletesen átérzi az ártatlan nők tehetetlenségét és a kommunista diktatúra embertelenségét. Ezek a nők semmit nem követtek el, nem háborús bűnösök, mégis kényszermunkára küldték őket. Sőt, az elviselhetetlen körülmények mellett szembesülniük kell a legnehezebben kezelhető gondolattal is: nem lehet tudni, meddig tart a rabszolgamunka.

Irén a kezdeti nehézségek után eltökéli, hogy megkeményedik és túléli. Ebben főként egy rabtársa, Rajmund (Csányi Sándor) segíti. A férfi már edzett lágerlakó aki megtanítja Irénnek, hogy bármilyen nehéz is legyen, a túlélés egyetlen útja az, ha csak magára gondol. 

Miközben Irén kitörli a múltat és próbál nem gondolni a jövőre, a jólelkű asszony a szemünk előtt válik rideg túlélővé. Az, hogy eközben romantikus szál szövődik közte és Rajmund között, elsőre ellentmondásos ugyan, de semmit nem von le a dráma értékéből, csak tovább mélyíti azt. A film mégsem válik szerelmi történetté, üzenete egyértelmű: az embertelen körülmények között csak egy társ segíthet abban, hogy ember maradj. 

A filmet február 25-én, A kommunizmus áldozatainak emléknapján vetítette a Duna TV, de egy hétig még ingyenesen elérhető ezen a linken.

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125722