A gyilkosságok kapcsán már Robert Fico és Robert Kaliňák is nyilatkozott. Ha kiderül, hogy Ján Kuciak halála összefügg az általa végzett tényfeltáró munkával, akkor ez egy precedens nélküli támadás a szlovákiai demokrácia és sajtószabadság ellen – mondta Robert Fico (Smer) miniszterelnök az Új Szó szerint. Hozzátette: az elkövetőek mihamarabb meg kell találni, hogy büntetésüket kiszabhassák. Robert Kaliňák belügyminiszter a Facebookon tudatta, hogy megszüntette minden programját és visszasietett Pozsonyba, hogy segítse a gyilkosok kézre kerítését.
Az ügyben a Híd is állást foglalt. „Ha a nyomozás során bebizonyosodnak a médiában megjelent feltételezések, melyek szerint a gyilkosság összefügg a fiatal újságíró oknyomozó tevékenységével, akkor ez a sajtó- és véleményszabadság elleni támadás, melyet az egész társadalomnak el kell ítélnie” – áll a párt állásfoglalásában. Hozzáteszik: „Ugyanennyire fontos, hogy ne használjuk ki ezt a tragédiát politikai küzdelmekre” – derül ki az Új Szó cikkéből.