876 ezer

Megduplázódott a roma lakosság a nyolcvanas évek óta

2018. február 22. 19:26

Az egykori 400 ezres roma lakosság mostanra közel 876 ezresre növekedett Magyarországon – derült ki a Debreceni Egyetem kutatásából.

Kétszer annyi roma él manapság az országban, mint a nyolcvanas években – közölte csütörtökön az Index. Egy debreceni kutatás eredményeire hivatkozva leírják: Magyarországon a falvak lakosságának átlagosan 11,5 százaléka roma. A közepes városokban a falvaknál valamivel kevesebb, 9 százalékos a roma lakosság aránya, míg a megyei jogú városokban és a fővárosban 7 százalékos.

A Salgótarján és Csenger közötti járásokban illetve Baranya és Somogy határmenti járásaiban jóval magasabb ez az arány: az itt lakók negyede-ötöde is a roma kisebbséghez tartozhat. Ezzel szemben a mosonmagyaróvári, balatonalmádi és a szegedi járásban 1 százalék alatti a romák aránya – írja az oldal. 

A Debreceni Egyetem kutatásának adatfelvétele 2010-13 között zajlott. Eredményeikben – országos adatokat nézve – 876 ezres roma népességet regisztráltak. Ez a szám 1971-ben körülbelül 320 ezer volt, míg 1984-87-ben 400 ezer. Az adatok mellett azonban a kutatások sajátosságát is figyelembe kell venni – hívja fel a figyelmet az oldal –, ugyanis a '71-es kutatásban azokat  tekintették romának, akiket környezete romának vélt. Az adatok így lényegében polgármesterek, önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok megkérdezésén alapultak, ennek köszönhetően valószínűleg túlbecsülhették a valós számokat.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125567