Fenntartásaim vannak a nyílt társadalom koncepciójával kapcsolatban

2018. február 22. 10:02

Köves Slomó
Magyar Hírlap

Egy párt, amelynek egész léte a cigány- és a zsidógyűlöletben fogant, és ezeket az indulatokat politikusainak nyílt agitációja a végsőkig élezte, hiába hirdet „néppártosodási fordulatot”, ha ezzel nem jár együtt a korábbi rasszista aktivitáshoz mérhető cselekvő pozitív fordulat. Interjú.

Közeleg április nyolcadika. Ha a pártok által képviselt értékrendeket tesszük egymás mellé, a zsidóságnak kire érdemes szavaznia?

A zsidóság, mint olyan, sokszínű, sokféle értékválasztás alapján differenciálódik. Azok, akik például a DK elnökségi tagjának, Vágó Istvánnak a világnézetét tartják alapértéküknek, amelybe nem fér bele »pajeszos, kaftános zsidók látványa«, nyilván más értékválasztásokat tartanak magukénak majd. Azok viszont, akiknek fontos a vallási értékek tisztelete vagy az Izraellel való pozitív kapcsolat, első helyen fogják ezeket az értékeket is szem előtt tartani. Sok olyan tagja van például közösségünknek, aki fenntartásokkal figyeli a jelenlegi kormánypárt számos megnyilvánulását, ugyanakkor fontosnak tartja például a magyar kormány paradigmaváltását az Izraelhez fűződő viszonyban, vagy hogy a zsidó vallási közösség életében nagyon sok értékes dolog valósult meg az elmúlt években.

Egyesek most azt firtatják, az EMIH éppen a támogatásokért cserébe áll be a Fidesz mellé.

A normatív forrásokat leszámítva a Mazsihisznek 2010 óta tizenhárommilliárd, nekünk két és fél milliárd forint a támogatásunk. Ezt érdemes rögzíteni. Ha ezt értelmesen használjuk fel, az mind a zsidó közösség javát szolgálja, hiszen lehetnek új iskolák, kulturális intézmények, így pótoljuk azt az elmaradt közösségi bázist, amely mind a holokauszt, mind a kommunizmus rombolása miatt ellehetetlenült. Ha a kormány például az államszocializmus idején elveszített óbudai zsinagógát visszaadja, felismerve, hogy az egyházi közösségeknek kiemelt szerepük van a társadalom formálásában, azt komoly eredménynek tartom. Különösen egy olyan világban, ahol egyébként a közösségek teljesen széthullottak.

Ettől függetlenül Radnóti Zoltán, a Mazsihisz rabbivezetője szerint az EMIH-féle magatartás egyenesen a »földi« hatalmi érdekek szolgálata. Ami megengedhetetlen, sőt a Tóra elárulása.

Ezeket a megnyilvánulásokat nehéz értelmezni de akár komolyan venni is. Itt inkább egy történelmi frusztrációnak lehetünk a tanúi. A holokauszt felfoghatatlan tragédiája után a vallásos zsidó élet újabb csapása volt, hogy – a sokszínű zsidó közösségi hagyománnyal ellentétesen – az ötvenes években, az egyházügyi hivatal felhívására egy fedél alá vonták, egységesítették a hitközségeket. Ennek a szervezeti rendszernek és filozófiának is jogutódja a Mazsihisz. A korábbi sokszínűség visszatérése a rendszerváltozás után még váratott magára, de úgy tűnik, mára megteremtődtek a felületei, intézményei. Ez szellemi versenyhelyzetet teremt, az előrehaladáshoz immár célok, tervek, tehetség, hitelesség, ambíció és személyes áldozatok kellenek. Egy olyan szervezetben, ahol évtizedeken keresztül nem volt szükség ilyenre, érthető, hogy kialakul némi feszültség, pangás, életuntság. Ez azonban, mondjuk úgy, zsidó belügy. Az már tágabban értelmezendő, hogy vajon miért ébreszt indulatokat egyesekben, ha egyházi emberek közéleti kérdésekben megnyilvánulnak.

Vona Gábor nemrég a Spinoza-házban járt, hanukai üdvözleteket küldözget, és már Heller Ágnest is »megvette«. Az EMIH kitart az elutasításban?

Egy párt, amelynek egész léte a cigány- és a zsidógyűlöletben fogant, és ezeket az indulatokat politikusainak nyílt agitációja a végsőkig élezte, hiába hirdet »néppártosodási fordulatot«, ha ezzel nem jár együtt a korábbi rasszista aktivitáshoz mérhető cselekvő pozitív fordulat. A botrányos kijelentések nem lettek visszavonva, pártfunkcionáriusok nem lettek felelősségre vonva. A beismerés sem történt meg.

Vona Gábor emlegetett valamiféle bo­csánatkérést.

Én csak »ifjúkori elhajlások« emlegetésére emlékszem. Sőt, 2017-ben, miközben hanukai üdvözleteket küldözgettek, a pártelnök még azt mondta, ha kiderülne róla, hogy zsidó, akkor lemondana tisztségéről. Én nem szeretném, ha lenne egy olyan kormány, ahol Vona Gábor a miniszterelnök és a Duna-parti cipők emlékművet meggyalázó Kulcsár Gergely a belügyminiszter, a pajeszos zsidókat nem elviselő Vágó István pedig az egyházügyi államtitkár. Itt nem történelmi felelősség maszatolásáról vagy bújtatott antiszemita attitűdökről van szó, hanem a mindennapi komfortérzetünkről.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125533