Nem lettem liberális

„Közlemény. Most, hogy már elült a vihar, amelyet az utóbbi hetekben adott interjúim okoztak, úgy gondoltam reagálok azokra a személyes vagy nyílt üzenetekre és kommentekre, amelyeket ennek kapcsán kaptam. Sokan jeleztek vissza pozitívan, bátorítottak vagy köszönték meg, hogy kimondtam, amit ők is gondoltak, ezúton köszönöm a leveleiket! Néhányan felháborodásuknak adtak hangot mondván, hogy milyen médiumokban és milyen témában szólalok meg. Egyrészt nem én kerestem a lehetőséget, »csak« megragadtam, másrészt azt gondolom, hogy társadalmi kérdésekben nemcsak joga, de kötelessége is egy papnak megszólalni (erről írtam is egy blogot a 777-en, visszakereshető), főleg, amikor ennyi visszaélést követnek el a kereszténységre hivatkozva. Mindemellett konkrét párt mellett nem kampányoltam, és ezután sem fogok.

Egyszerűen csak a csalódásomnak adtam hangot, hogy az a jelenség, amiről már szeptemberben írtam (szintén a 777-en, hogy ti. hogy növekszik a társadalmunkban a gyűlölet, a széthúzás és a félelem), egyre aggasztóbb. A kommentek és a nekem írt levelek ezt a szomorú tényt csak még jobban alátámasztják. Barátságok szűnnek meg, családi kapcsolatok hidegülnek el politikai kérdések miatt egy »keresztény« országban, és mi nem teszünk semmit. Ami zajlik, sokkal inkább tömeghisztéria és vallási fanatizmus, mint társadalmi párbeszéd. Nem hallgathattam tovább. Nem lettem liberális, sőt, ami a keresztény hitet illeti, ultrakonzervatívnak tartom magam: a diákjaimnak azt tanítom, hogy a legapróbb dologban se kössenek kompromisszumot a bűnnel, hogy még a filmletöltés is lopás, és hogy a cél nem szentesíti az eszközt. Semmi más nem történt, minthogy a politikusainkon is számonkértem ugyanezt. Ha nem így tettem volna, a szavahihetőségemet veszítem el. Politikai témában ez volt az utolsó megnyilvánulásom. Nincs bennem harag, és remélem nekem is meg tudnak bocsánatni azok, akiket a szavaimmal megbántottam. Imádkozom a béke és a bölcsesség kegyelméért mindannyiunk számára.”