Nyelv és megmaradás

Az ukránosítás végveszélybe sodorja a magyar identitást – Szakértő az oktatási törvényről

2018. február 12. 13:22

Hiába nyilatkozta Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter, hogy elhalasztják a sokat vitatott oktatási törvény bevezetését, amely ellehetetlenítené a kárpátaljai magyar nyelvoktatást. Erről valójában szó sincs, sőt. Ukrajna az államnyelv jobb elsajátítására hivatkozva fokozatosan érvényesíti a diszkriminatív oktatási törvényt. A magyar kisebbség lehetőségeiről és az oktatás helyzetéről kérdeztük Csernicskó Istvánt, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docensét, a nyelvi jogok szakértőjét.

Felháborodást váltott ki kárpátaljai és hazai körökben a tavaly elfogadott új ukrán oktatási törvény hetedik cikkelye, mely az oktatás nyelvét szabályozza Ukrajnában. A kisebbség nyelvi jogait korlátozó rendelkezéssel szemben példátlan összefogás jött létre a magyar Parlamentben, de nemzetközi állásfoglalás is született ellene. A Velencei Bizottság felszólította Ukrajnát a kérdéses cikkely alkalmazásának elhalasztására, amire Kijev késznek is mutatkozott. Legalábbis az oktatási miniszter azt nyilatkozta, hogy Ukrajna elnapolja a rendelkezését bevezetését. Közlését a kárpátaljai magyar sajtó is átvette, mint bizonyítékot az ukrán fél kompromisszumkészségére. A valóság azonban ennek éppen az ellenkezője, mint kiderült, Ukrajna nem tett le a jogsértő cikkely azonnali hatályba léptetéséről.

Csernicskó Istvánt, a beregszászi főiskola oktatóját, a nyelvi jogok szakértőjét kerestük fel Kárpátalján, hogy tisztán lássunk a kérdésben.

***

Milyen társadalmi-politikai előzményei voltak az oktatási törvény bevezetésének? Úgy tűnik, mintha Kijev kifejezetten a nemzeti kisebbségekkel szemben akarná meghatározni önmagát.

2014-ben a „méltóság forradalma” révén hatalomra jutott politikai elit sokat ígért. Ebből azonban szinte semmit sem valósított meg: az Oroszország által megszállt Krímet nem sikerült visszaszerezni, a keleti végeken változó intenzitással ugyan, de ma is folyik a vér,

az ország politikailag, gazdaságilag egyaránt instabil,

a korrupció virágzik, és az európai integráció sem került közelebb.

Az 1991 óta minden választási kampányban előkerülő nyelvi kérdést sem sikerült rendezni. A jelenlegi politikusokat a hatalomba juttató tömegek is egyre elégedetlenebbek. Ebben a helyzetben, amikor közelegnek a választások, valami eredményt fel kell mutatnia a hatalomnak. Ám az Európai Unió és Ukrajna közötti vízummentességen kívül mást nem tudnak prezentálni. Az oktatás ukránosítása területén, ahol a munka nagy részét egyébként már az előző kormányzatok elvégezték, talán mégis sikerülhet valamit elérniük. A Szovjetunióhoz tartozó Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságban, a közvetlenül Ukrajna függetlenné válása előtti utolsó teljes szovjet iskolai évben csupán az óvodások és az iskolások fele, az egyetemi hallgatók harmada tanult ukránul. Mára ez az arány jelentősen megnőtt, az államnyelvi oktatásban részesülők aránya 95 százalék fölötti. Azonban az orosz mellett a román és a magyar nemzeti kisebbség is az óvodától az egyetemig terjedő anyanyelvi iskolahálózattal rendelkezik. Az új oktatási törvény hetedik cikkelye ezt az anyanyelvi oktatást hivatott az elemi iskolai oktatás szintjére visszaszorítani, s ezzel a hatalom az ukrán nemzetépítés, illetve az ukrán nyelv iránti elkötelezettségét próbálja bizonyítani.

Felröppent a hír, hogy elhalasztják az oktatási törvény bevezetését. Honnan tudható, hogy Ukrajna mégsem tett le az oktatási törvény azonnali alkalmazásáról?

A miniszter asszony az ominózus interjút követő nyilatkozatában kijelentette, hogy az, miszerint 2023-ig elhalasztják a törvény végrehajtását, nem jelenti azt, hogy 2018 szeptemberétől nem lesznek radikális változások, ne kezdenének el ukránul oktatni bizonyos tárgyakat. Olyannyira nem, hogy

a következő tanévtől a nemzetiségi iskolában Ukrajna története, a földrajz és a jogi alapismeretek tantárgy ukránul fut majd.

Ez azonban eddig elkerülte a kárpátaljai és a magyarországi sajtó figyelmét. Eközben az ország oktatási intézményei kaptak egy minisztériumi értesítést, amelynek első mondata arról szólt, a 2017. szeptember 5-én megszavazott oktatási törvény értelmében Ukrajna oktatási nyelve az államnyelv. Az is kiderült a körlevélből, hogy az oktatási intézményekben munkaidőben az intézmény valamennyi dolgozója az államnyelvet köteles használni: oktatók, intézményvezetők, de még a pedellusok, portások, takarítónők is.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Hogyan érinti hátrányosan az ukrán nemzeti kisebbségeket?

Fontos tudni, hogy a rendelkezés értelmében a nemzeti kisebbségi nyelv tantárgyként ugyan jelen lesz az oktatás teljes spektrumában az óvodától egészen az egyetemig, ám a kisebbségek nyelvén folyó oktatás csak az alsó tagozaton maradhat meg. Felső tagozaton és a középiskolában a tantárgyakat ukránul kell oktatni, és emellett létezhet a kisebbség nyelve külön tantárgyként. Eddig az ukrajnai oktatási rendszerben működtek olyan iskolák, ahol az oktatás nyelve a magyar volt, és emellett természetesen első osztálytól érettségiig oktatták az ukrán nyelvet, de a szaktárgyak nyelve a magyar volt. Ezt írja felül az új törvény.

Az érzékelhető nemzetközi és nemzeti kisebbségi ellenállás hatására tapasztalható valamiféle változás az ukrán fél hozzáállásában?

Az oktatási minisztérium a nemzetközi nyomás és a Velencei Bizottság állásfoglalása nyomán hajlandónak mutatkozik bizonyos kompromisszumokra. Többször elhangzott a minisztérium képviselőnek nyilatkozataiban, hogy hajlanak arra, ne minden tantárgyat oktassanak ukránul, hanem 60-40%-os arány alakuljon ki az ukrán nyelv javára a kisebbségi nyelvvel szemben. Azonban ez a jelenleg fennálló rendszerhez képest jelentős visszalépés. Nincsenek meg a technikai, személyi, tárgyi, szakmódszertani feltétek ahhoz, hogy ezt a két tannyelvű oktatási formát bevezessük. Nem csak szeptember 1-jétől, hanem hosszú távon is hiányoznak a minimális kritériumok: nincsenek kétnyelvű tankönyvek, a tanárok nincsenek felkészítve erre az oktatásra.

Vagyis az ukrán fél álláspontja nem kőbe vésett, hajlandó bizonyos engedményekre? Ez akár jó jelnek is tekinthető.

Sajnos nem áltathatjuk magunkat: az oktatási minisztérium máris trükközik azzal, hogyan lehet csökkenteni a magyar órák számát úgy, hogy ezt a 60-40%-os arányt ne bántsák. Mondok egy példát: a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató iskolákban eddig léteztek ilyen tárgyak: magyar nyelv, ukrán nyelv, ukrán irodalom és integrált irodalom, amiben a nemzeti és a világirodalmat egy tantárgy keretei között tanították. Az új törvény értelmében a kisebbségi iskolákban az ukrán irodalomhoz csatolják a világirodalmat, vagyis eme integrált tárgy oktatása is ukránul folyik majd, az így létrejövő, kisebb tananyagot felölelő magyar irodalom pedig csökkentett óraszámot kap. Vagyis eme trükkel a tantárgyak arányát nem változtatják meg, mégis emelkedik az ukrán órák mennyisége.

Mik lehetnek a lehetséges válaszlépések? Magyarország tiltakozott, a Velencei Bizottság is elítélte a törvényt...

A kárpátaljai magyar közösség megteszi, amit lehet. Ukrajnai, magyarországi és nemzetközi fórumokon mutatjuk be, hogy a törvény nyelvi cikkelye ellentétes Ukrajna Alkotmányával, számos nemzeti jogszabállyal, és nem egyeztethető össze az ország több nemzetközi kötelezettségvállalásával. Próbáljuk megértetni Kijevvel és a nemzetközi szervezetekkel, hogy

a törvény azért sem jó, mert semmilyen választ sem ad az alapkérdésre: hogyan fogják megtanítani a magyar anyanyelvű gyerekeket ukránul?

Az államnyelv sikeres és eredményes oktatásához – s ezt az ukrán politikai elit képviselői, köztük az oktatási miniszter asszony is, nyilvánosan elismerték kárpátaljai látogatásaik alkalmával – ma nincsenek meg a szükséges feltételek. Az anyanyelvi iskolarendszer felszámolása helyett az ukrán államnak mindenekelőtt meg kell teremtenie az államnyelv eredményes és hatékony oktatásához szükséges valamennyi feltételt: speciálisan felkészített kétnyelvű szaktanárokra, a modern nyelvpedagógiai elvek alapján megfogalmazott reális követelményrendszerre, erre alapozott korszerű tantervekre, az új szemlélethez igazodó tankönyvekre, tanári kézikönyvekre, iskolai szótárakra, munkafüzetekre, hanganyagokra, szemléltetőkre van szükség. Ezek előteremtése több évnyi aprólékos szakmai munka, amelyhez máris hozzá kell kezdeni, ha az állam célja valóban az, hogy a nemzeti kisebbségek képviselői az anyanyelvük mellé és nem az anyanyelvük helyett tanulják meg az ukrán nyelvet.

Kik lehetnek a szövetségesek az oktatási törvénnyel szembeni harcban nemzetközi vagy kárpátaljai szinten? Európai léptékkel mérve csekély lélekszámú kisebbségről van szó.

Nemzetközi szinten a legfőbb szövetséges Magyarország. Az Európa Tanács és az Európai Unió, az EBESZ is szövetséges lehetne, ám az európai kisebbségvédelmi sztenderdek jelen állapotukban alkalmatlanok arra, hogy visszatartsák a többségi politikai eliteket az asszimilációs politikától. A többségi társadalom minden tagja számára teljesen természetes, hogy saját nyelvén forduljon a tanárhoz az iskolában, hogy ezen a nyelven tanuljon, intézze ügyeit a hivatalban, hogy az anyanyelvén mondja el az orvosának, mije fáj. A nemzetközi jog a 21. század elején messze jár attól, hogy ezt emberi jogként kodifikálja. Így a jogérvényesítés nem egyszerű. Hiába mondja ki például a Velencei Bizottságnak az oktatási törvénnyel kapcsolatban, hogy a törvény több ponton ellenkezik az ukrán alkotmánnyal, hogy s hetedik cikkely nem egyértelmű, ezért jogbizonytalanságot okoz, vagy azt, hogy „a megfelelő megoldás minden bizonnyal a 7. cikkely módosítása, és a rendelkezés kiegyensúlyozottabb és világosabb megfogalmazása”, senki és semmi nem kötelezi Ukrajnát arra, hogy az ajánlásokat figyelembe vegye. Ukrajnán belül a kárpátaljai magyarokhoz sok tekintetben hasonló román közösség lehet szövetséges. Látnunk kell azonban, hogy ha a nemzetközi közvélemény a nyilvánvaló jogsértés ellenére is szorosan együttműködik az ukrán kormánnyal, akkor mit itt nem sokat tehetünk. Ukrajna lakosságának mindössze 0,3 százaléka magyar.

Hosszú távon ez mit eredményezhet? Milyen veszélyeket hordoz magában a törvény a nemzeti kisebbségek jövőjére nézve?

Az adatok azt mutatják, hogy Ukrajnában azok a kisebbségek ragaszkodnak nemzeti és nyelvi identitásukhoz, akik rendelkeznek anyanyelven oktató iskolákkal. Az ukrajnai magyarok és románok közel 95 százaléka saját nemzeti közössége nyelvét tekinti anyanyelvének. Az országban élő beloruszok, lengyelek, bolgárok stb. ezzel szemben már oroszul vagy ukránul beszélnek, és közülük sokan csak etnikai származásuk emlékét őrzik. A magyaroknak és a románoknak széles anyanyelvi iskolarendszerük van, a többiek jellemzően nem rendelkeznek saját nyelvükön oktató iskolákkal. Az oktatás ukránosításával, a kisebbségek anyanyelvi oktatásának visszaszorításával a kisebbségi nyelv és identitás megtartásának esélyei jelentősen csökkennek.

Mi jelenthet megoldást? Mik lennének a modern oktatás útjai Ukrajnában?

Az 1991-ben függetlenné vált ukrán állam

mindeddig nem teremtette meg az államnyelv sikeres elsajátításához szükséges alapvető feltételeket sem.

Az ukrán nyelv ismerete a társadalmi integráció egyik fontos – bár korántsem egyetlen – eleme. Az új oktatási törvény történelmi esélyt kínál arra, hogy gyökeresen átalakítsuk, valamint hatékonnyá és korszerűvé tegyük a nyelvoktatást Kárpátalján. Ehhez azonban idő kell, ez legalább öt-, de inkább tízéves periódus alatt valósítható meg. Az ukrán nyelv oktatásához szükséges tárgyi, szakmódszertani és személyi feltételek kidolgozása mellett ki lehet dolgozni a két(tan)nyelvű oktatás elméleti és gyakorlati megvalósításának feltételeit is. Azonban továbbra is fenn kell tartani az oktatás nyelvének szabad megválasztásához fűződő jogot. Ha lesznek megfelelő feltételek az államnyelv oktatásához a kárpátaljai magyar iskolákban, azok néhány év után már érzékelhető eredményt fognak hozni: a magyar gyerekek ukrán nyelvtudása egészen biztosan magasabb szintű lesz. Azonban nem szabad megvonni a szülőknek azt a jelenleg létező, az ukrán jogrendszerben is rögzített jogát, hogy ők válasszák meg, milyen nyelven oktató iskolába íratják gyermekeiket. 

A magyar oktatás jövője ezek szerint a szülőkön is múlik. Hogyan viszonyulnak ők a jelenlegi oktatási lehetőségekhez? 

Ma Kárpátalján egy szülő szabadon választhat, hogy ukrán, magyar, román vagy éppen orosz tannyelvű iskolába járatja a gyermekét. A szülők élnek is a szabad iskolaválasztás lehetőségével: sok magyar szülő adja ukrán iskolába gyermekét, ugyanakkor számos ukrán apuka és anyuka járatja magyar tannyelvű intézménybe gyermekeit. Mindeközben a szülők legnagyobb része azonban – ukránok és magyarok egyaránt – az anyanyelvi oktatás mellett dönt. Ezt a választási lehetőséget, illetve a választás jogát továbbra is biztosítani kell. Ezen lehetőségek mellé (és nem helyett) meg kell teremteni azt a lehetőséget is, hogy egyes iskolákban két vagy több nyelven is folytassanak képzést. Fontos azonban az is, hogy a kétnyelvű oktatás csupán mint egyik választási lehetőség jelenjen meg Kárpátalján, miközben megmarad annak a lehetősége is, hogy a szülők továbbra is olyan magyar tannyelvű iskolába járatják gyerekeiket, ahol az oktatás nyelve a magyar, és ott jól felkészített tanárok modern tantervekre és tankönyvekre alapozva korszerű módszerekkel tanítják az államnyelvet. Kijevnek azzal kell megmutatnia, hogy nem a nemzeti kisebbségek erőszakos asszimilációja a célja, hanem a nemzeti kisebbségek – köztük a kárpátaljai magyarok – társadalmi integrációjának elősegítése, hogy a Velencei Bizottság ajánlásával összhangban módosítja az oktatási törvény 7. cikkelyét.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125011