Jó ötlet az LMP-Momentum összefogás?

2018. február 11. 17:03

Pindroch Tamás
Mozgástér blog

Szél Bernadett ezzel a fékezett habzású újpólusos ajánlattal valójában azt árulta el, hogy bizonytalan.

„Az LMP, miután végigkövette az újpólusos ötletadó újabb politikai krikszkrakszjait, szövetségi ajánlattal állt elő a Momentumnak. Ez lenne a fékezett habzású, tehát az újszocialistává váló Párbeszéd és a magára maradt Együtt nélküli Új Pólus.

Ebben lenne is ráció: a Párbeszéd és az Együtt tulajdonképp nem is létezik, míg a tavaly alakult Momentum az LMP-s szavazótáborból rabolhat támogatókat a fővárosban és az egyetemi nagyvárosokban. Az LMP-s logika szerint tehát a legjobb azokkal megállapodni, akik veszélyesek lehetnek rájuk. A kérdés már csak az, hogy miért szeretnék azt a Momentumot a nyakukba venni, amely a hírekbe csak botrányokkal, vezetői válságával képes betörni?

Az eddig magabiztosnak mutatkozó, mindenféle szövetségkötéstől elzárkózó Szél Bernadett ezzel a fékezett habzású újpólusos ajánlattal valójában azt árulta el, hogy bizonytalan. Ez pedig a választások előtt hatvan nappal nem tűnik túl jó ajánlólevélnek egy állítólag győzelemre törő, eddig az önállóságára büszke miniszterelnök-jelölttől.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/125004