Soros beavatkozása a Brexit-ellenes akcióba akkor vált nyilvánvalóvá, mikor az üzletember hat tory képviselőt vendégelt meg a Chelsea-ben található házában múlt hétfőn. A házban tartott vacsorán többek között részt vett Stephen Peel üzletember és olimpiai bajnok evezős is, aki a hírek szerint szintén befektet majd a Best for Britain kampányába. De ott volt még Lord Malloch-Brown, korábbi munkáspárti miniszter, és Sir Martin Sorrell, a WPP brit hirdetési vállalat vezérigazgatója is.
Emellett Soros több konzervatív donort is megvendégelt. Az üzletember az Open Society Foundation-on keresztül már eddig is 400.000 fontot (140 millió forintot) tolt bele a kampányba. A donorok feladata ezentúl pedig az lesz, hogy „június-július tájékára folyamatos és növekvő országos többséget állítsanak fel a maradás mellett”, ezzel pedig nyomást gyakoroljanak a képviselőkre.
A csoport kiszivárgott dokumentumában az is szerepel: „határozottan kell döntenünk, hogy jelezzük Európának: visszatérésünk folyamatos lesz”.
A Telegraph az üggyel kapcsolatban Sorost és Stephen Peelt is megkereste, ám egyikük sem nyilatkozott. Lord Malloch-Brown azonban elmondta: Soros „számottevően hozzájárult a munkához”.