Lajtán túli politika

Az osztrák kormány nem jobboldalibb a magyarnál – Peter Filzmaier a Mandinernek

2018. február 7. 08:55

Valójában nem tolódott nagyon jobbra Ausztria, a Szabadságpárt sem nevezhető egyszerűen szélsőjobboldalinak – mondja Peter Filzmaier, Ausztria egyik legbefolyásosabb politológusa a Mandinernek. Filzmaier az osztrák belpolitikáról és az osztrák-magyar viszonyokról is kifejtette nézeteit lapunknak. A professzor nem túlozza el a V4-Ausztria kapcsolatok jelentőségét, és úgy gondolja, a határkerítés nem nevezhető összeurópai megoldásnak a migráció problémájára. Interjúnk.

Peter Filzmaier osztrák politikatudós, a kremsi Donau Egyetem demokrácia- és politikakutató professzora, a grazi Karl Franzens Egyetem politikai kommunikáció professzora. Tanulmányait a bécsi egyetemen végezte, több tucat tudományos publikációja jelent meg német nyelven a politikáról. Filzmaier az osztrák közéleti médiumok, televíziós viták, véleményrovatok rendszeres szereplője, az egyik legismertebb osztrák politikai kommentátor.

***

Az októberi választások nagyban megváltoztatták az erőviszonyokat az osztrák politikában. A választók mintegy 60%-a konzervatív vagy nemzeti konzervatív pártra adta le voksát. A baloldali Zöld Párt 31 év után kiesett a parlamentből. Mit gondol, miért erősödnek a jobboldali erők Ausztriában?

Az osztrák jobboldal megerősödéséről szóló hírek gyakran olvashatóak a nemzetközi sajtóban, de ha megnézzük a számokat, ez csak félig felel meg a valóságnak. Az igaz, hogy a Néppárt (ÖVP) jobbközép pártként, és a Szabadságpárt (FPÖ) jobboldali pártként együtt 13%-kal jobb eredményt értek el a választásokon, de ebből rögtön le is vonhatunk 10%-ot, hiszen 2017-ben nem indult sem a Szövetség Ausztria Jövőjéért Párt (BZÖ), sem a Team Stronach. Ezek a pártok szintén jobboldali pártok, tehát összességében a jobboldal 3%-kal mondható erősebbnek. Ez lenne politikai színtér jelentős megváltozása a jobboldal javára? 1983 óta egyébként Ausztriában az országos választásokon kivétel nélkül mindig jobb-jobbközép pártok érték el a többséget, sohasem a baloldal, csak a jobboldali tábor annyira megosztott volt, hogy nem tudott kormányt alakítani.

Nem a jobboldal fölénye új tehát, hanem az, hogy december 18-a óta jobb-jobbközép koalíció van Ausztriában.

Ilyen eddig csak egyszer, 2000 és 2006 között valósult meg. Ami a Zöldeket illeti: a párt belső konfliktusait egy éven keresztül a média bevonásával vitatták meg. Ezért veszítettek szavazatokat- illetve stratégiai választás következtében is-a bal oldali táboron belül a szocialistákkal szemben. Mindemellett a jobboldali liberális NEOS is vett el tőlük választókat. Ehhez jött még hozzá a szavazatvesztés Peter Pilz pártból való kilépésének köszönhetően, aki bár 1986 (!) óta, három évtizeden keresztül volt a Zöldek képviselője, az októberi választásokon már saját listájával vett részt. 

A Néppárt gyakorlatilag három évtizede kormányon van, jó ideig úgy tűnt, el is fáradt a párt a szürke vezetők sorával, Sebastian Kurz viszont ebből a helyzetből tudott győzni. Hogyan sikerült ez neki?

Sebastian Kurznak sikerült új arculatot kölcsönöznie a választáson induló mozgalmának. Megváltoztatták a párt nevét – „Új Néppárt”– és a pártszínt is, feketéről türkizre. Természetesen Kurznak egyrészről fiatal kora is segített, 31 évesen könnyű egy másféle politikát képviselni. Másrészről pedig a Néppárt politikusaként bár négy éven keresztül tagja volt a szocialista-kereszténydemokrata kormánynak, mégis sikerült elkülönülnie azok egymást kölcsönösen akadályozó, negatív imázsától. Macronnal ellentétben azonban Kurz nem lépett ki a pártból, hanem használta annak szerkezeti felépítését a kampány során. Az arculatváltás és a hagyományos párterő együttesének biztosan kulcsfontosságú szerep jutott a szövetségi tartományokban folytatott választási küzdelemben. Emellett elvette a bevándorlás tematikáját a Szabadságpárttól és kampánya központi témájává tette. 

Sebastian Kurz

 

Eltérés figyelhető meg a városban és a falvakban élők szavazatai között: míg a szocialisták nyertek az urbánus területeken, a Néppárt és a Szabadságpárt kétharmados többséget szerzett vidéken. Ez miért alakult így?

Ez a jelenség a számokat tekintve egyáltalán nem új. A Szociáldemokrata Párt (SPÖ) korábban a munkások pártja volt, ezért nagyvárosokban és az iparvidékeken erős, bár már egyre gyakrabban vesz el tőle szavazatokat a Szabadságpárt itt is. A konzervatív Néppárt természetszerűleg a kisvárosokban a polgárság körében, az elővárosokban és a vidéken erősebb.

Az igaz, hogy Ausztriában a városok és a falvak közötti ellentét egyre nagyobbá válik.

A vidéken élők úgy érzik, hogy politikai, gazdasági és szociális téren is hátrányos helyzetben vannak. Emiatt természetesen elégedetlenek a kormánnyal és ezáltal még kevésbé szavaztak legutóbb a kancellárt is adó Szocialista Pártra. Helyette az ellenzéki Szabadságpártot választották. A már említett Kurz-féle „Új Néppárt” arculatváltása pedig ahhoz vezetett, hogy az ÖVP kormányzásban való részvétele ellenére is tudott vidéki területeken szavazatokat nyerni. 

A Néppárt a választások után a Szabadságpárttal kötött koalíciót. Egyetért azzal a sokak által hangoztatott kijelentéssel, hogy a Szabadságpárt szélsőjobboldali párt?

Ez így egy túlságosan általánosító ítélet, amivel nem tudok egyetérteni. Ami igaz, hogy több szabadságpárti politikus bizonyíthatóan szélsőségesen viselkedett, amikor olyan kijelentéseket tettek, amelyek miatt olykor még a bíróság is elítélte őket. Túl sokszor fordult elő már az, hogy az FPÖ politikusai nem határolódtak el időben, illetve kellően energikusan és hihetően antiszemita és rasszista incidensektől. Nemrégiben például kiderült, hogy az FPÖ alsó-ausztriai listavezető jelöltje által vezetett diákszervezet (Burschenschaft) kiadott egy visszataszítóan antiszemita és rasszista tartalmú daloskönyvet a náci időkből, ami miatt a képviselő egészen a választásokig nem kért bocsánatot. Mindössze annyit mondott, hogy nem tudott róla, amely egy felelősségteljes politikustól túl kevés. (Időközben a politikus lemondott megszerzett mandátumáról, és nem tölt be funkciót a Szabadságpártban egészen addig, amíg be nem bizonyosodik ártatlansága – a szerk.)

A szélsőjobboldaliság azonban azt jelenti jog-és politikatudományi értelemben, hogy egy párt elutasítja a demokratikus alaprendet, és – akár erőszak alkalmazásával is – autoriter és totalitárius államberendezkedést akar létrehozni. Ha ez az FPÖ-re pártprogramja vagy más források alapján igaz lenne, akkor az osztrák alkotmány értelmében a pártot be kéne tiltani, a választásokon való részvétel alól pedig ki kéne zárni. Ez a helyzet azonban nem áll fent.

Az FPÖ egyébként nemzeti és olykor nacionalista.

A bevándorlás és a biztonság kérdéseit illetően jobboldali populista. Amikor viszont több szociális szolgáltatást követel, akkor néha még baloldali populista is.

Amíg a németek a szeptemberi választás óta szenvednek a kormányalakítással, Ausztriában a Strache-Kurz kormány alig 7 hét után már letette az esküt. Mi történik Németországban és mi a különbség a német és az osztrák politikai helyzet között?

Ausztriában egy jobbközép (ÖVP) és egy jobboldali (FPÖ) pártnak kellett megegyeznie és ráadásul úgy, hogy mindketten kormányozni akartak. Ez így viszonylag könnyű. Németországban egy jobbközép pártnak (CDU/CSU) és egy balközép pártnak (SPD) kell közös nevezőre jutnia úgy, hogy utóbbi a választás estéjén kizárta a koalíció lehetőségét. Egyértelmű tehát, hogy a tartalmat illetően itt nehezebb a megegyezés. Ráadásul a három fél között folyó egyeztetések mindig problémásabbak, a Liberális Párt (FDP) és a Zöldek ideológiailag távolabb állnak egymástól, mint a CDU/CSU és az FDP. 

Az osztrák jóléti állam évtizedeken keresztül például szolgált a nyugati államok számára, a vasfüggöny országainak pedig elérhetetlen álmot jelentett. Mi maradt meg 2018-ra ebből a modellből?

Ausztria még ma is jóléti állam. Csak az a helyzet, hogy a 20. században a jólét automatikusan az „azért, hogy mindig mindenkinek jobban menjen” szlogennel volt összefüggésben, ez minden pártra jellemző volt. Ez természetesen a második világháború alatt, illetve utána, a fellendülés időszakában fontos volt és helyes. Nem sikerült annak az átgondolása viszont, hogy igazából Ausztriában a többségnek már nagyon régóta nagyon jól megy, tehát a „mindig mindenki helyett” inkább azoknak kell szociális juttatásokat adni, akiknek az igazán fontos. Hogy kik ezek a valakik, arról vitáznak most a pártok. 

Mennyire van a „Proporz-rendszernek” (arányrendszernek) még ma is fontos szerepe az osztrák politikában?

Politológusként fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a „Proporz” szónak Ausztriában két jelentése van. Jogi és politikatudományi értelemben a kifejezés több szövetségi állam alkotmányában megtalálható Proporz-rendszerre vonatkozik, ami azt jelenti, hogy a pártok egy bizonyos választási eredmény eléréstől (általában ez a szavazatok 10%-át jelenti) automatikusan kiveszik a részüket a kormányzásból, lehetőségük van ugyanis tartományi tanácsosok választására. Bevezetésére azért volt szükség, mert a két világháború közötti időben a pártok fegyverrel lőttek egymásra, a második köztársaság ideje alatt pedig minden nagyobb párt egy asztalhoz ültetése volt a cél. Akik együtt kormányoznak, nem alkalmaznak fegyveres erőszakot egymás ellen-ez volt az állítás akkoriban. Ez ma már természetesen nem időszerű, ezért az arányrendszert – két szövetségi tagállam kivételével – megszüntették.

A köznyelv azonban „Proporz” alatt gyakran inkább protekciót ért, vagyis azt, hogy

politikusok az állásokat és a lakásokat elsősorban saját pártjuk tagjainak és funkcionáriusaiknak adják. Ez a jelenség változatlanul létezik és minden pártot érint.

Egy példa erre a párthoz közelálló emberek állami vállalatok vezetőségeibe, vagy a legfelsőbb bíróságokba juttatása.

A muszlimok száma 2001 óta megkétszereződött Ausztriában. Bécsben az általános iskolában tanulók közül a legtöbben már muszlim vallásúak. Van abban igazság, hogy a baloldali pártok nem vették elég komolyan az osztrákok aggodalmait az iszlámmal kapcsolatban és ezért a választók megbüntették őket?

Az SPÖ-nek kétségtelenül csak ritkán sikerült eddig választói eltérő beállítottságára megoldást találni. Vannak SPÖ-szavazók, akik a szociális témákat illetően baloldali beállítottságúak, mert több szolgáltatást várnak az államtól. Az úgynevezett „külföldi témáknál” viszont, mint például a bevándorlás, többségében a jobboldal véleményén vannak. Az, hogy az SPÖ-nek ebben a témában hogyan kéne pozícionálnia magát, évtizedek óta vita tárgya, ami sokszor a médiában is helyet kap. Egy olyan pártot, amely nem kelti az egységesség benyomását, kevesebb eséllyel választanak.

Fejkendőpárti muszlim nők tüntetnek Bécsben

 

Ausztria fogadta be Svédország után fejenként a legtöbb bevándorlót 2015 után. Túlterhelődött az ország befogadási kapacitása?

Ezt személy szerint nem gondolom így, bár nem vagyok integrációs szakértő. De valójában itt valami másról van szó: sok osztrák számára ez egy rendkívül emocionális téma, ezért nehéz tárgyilagosan megvitatni. A menekültek nem egyenlő elosztását az EU-ban, illetve Európában sokan igazságtalannak tartják. Ehhez jön hozzá a félelem az idegentől és az ismeretlentől. Sajnos emiatt populista kifejezések is megértő fülekre találnak, mint például az, hogy „tele van a hajó”. Így teljesen mindegy, hogy vannak-e szakszerű érvek vagy nincsenek.

Mit jelent Európa számára a választási eredmény? Közeledni fog Ausztria a visegrádi négyekhez?

Az az FPÖ politikai irányvonala lenne. Sebastian Kurz és az ÖVP inkább egyfajta közvetítőként próbálja magát pozicionálni az EU-n belül.

Meg fognak változni a Magyarország és az Ausztria közötti kapcsolatok? Elvégre mindkét ország azonos álláspontot képvisel a migrációval kapcsolatban.

Nem gondolom, hogy ez ennyire egyszerű. Természetesen hamar közös nevezőre lehet jutni abban a kérdésben, hogy a menekültválság okait a Közel-Keleten és Afrikában helyben kell megoldani. Akkor ideális esetben nem lennének menekültek, ezért ezt a világon mindenki rögtön támogatná. Vita kezdődik azonban a „hogyan?” kérdésnél, a rákövetkező kérdésnél pedig, hogy  az EU-ban melyik állam mennyi pénzt fizessen a megvalósításhoz, ott végképp vita lenne. És talán Sebastian Kurz és Orbán Viktor csak azért értenek egyet a kérdésben, mert most 2015-tel ellentétben nincs több tízezer menekült, akiket Orbán szívesen Ausztriába utaztatna, viszont akiket  2015-től eltérően a mostani osztrák kormány nem akarna beengedni.

Mit gondol Orbán Viktor migrációs politikájáról? Szükséges volt a határkerítés megépítése?

Sajnálom, de mivel nem beszélek magyarul és az eredeti forrásokat nem értem eléggé, ezért nem tudom részletekbe menően megítélni Orbán Viktor migrációs politikáját.

Összeurópai megoldásnak, vagy a menekültek helyzetének javítását szolgáló megoldásnak azonban egészen biztosan nem nevezhető a határkerítés.

Ne tagadjuk: van ellenérzés az osztrákokban a kelet-európai, köztük magyar munkavállalókkal szemben. Mi az ellenérzés alapja? Tudna egyébként az osztrák gazdaság a jelenlegi szinten működni a szomszédos országokból érkező dolgozók nélkül?

Egy modern gazdaság sem tudna működni a globalizáció és az internacionalizáció korában külföldi munkavállalók nélkül, így az osztrák sem. Az előítéletek elsősorban a határ melletti vidékekre jellemzőek, és mint minden ellenérzés, ezek is a félelmekkel vannak összefüggésben. Vegyük példaként Burgenlandot: a dolgozók 40 százaléka ma nem talál ott állást, ezért más szövetségi államokban vállalnak munkát és ingáznak. Ha ezzel egy időben több magyar munkavállaló vándorol be, az még több nyugtalanságot és olyan gondolatokat szül, hogy az ember nem talál munkát a saját országában. Aki fél, az nem elemzi a munkaerőpiacot, és így könnyen előítéletek születnek.  

Hogyan látja az EU jövőjét? Megvalósul a boldog együttélés? Létrejön végül az „Európai Egyesült Államok”, vagy éppen szétesik az EU?

Az Európai Egyesült Államok létrejötte, mint föderalizmuson alapuló közösség, belátható időn belül teljesen irreális. Szintén szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy egyfajta Európai Köztársaság megvalósítható-e. Egy teljes szétesésben középtávon szintén nem hiszek, bár hozzá kell tenni, hogy a többsebességes EU-rópa felé haladunk az egységes EU-rópai integráció helyett. 

Az osztrák identitás gyakorlatilag a 20. század második felében jött létre. Ön szerint hogyan fog változni az osztrák identitás a jövőben? Létezik ez még egyáltalán a fiatal generációkban?

Pont, hogy a fiatal generáció tudja jól kezelni a többféle identitás meglétét. Egyszerre érezheti magát valaki közel a közösségéhez, a szövetségi tartományához, az osztrák nemzethez és EU-rópához. Sőt, akár még emellett világpolgárként is tekinthet magára az ember. Ez lehetséges, így párhuzamosan, és még fájdalmat sem okoz.

Ha már Európai Unió: emlékszünk, mi volt 1999-2000-ben az első Néppárt-Szabadságpárt idején az otthoni és európai visszhang. Most nem történt semmi. Hogyan lett „Európa szégyenéből”, ahogy anno a Profil magazin nevezte a koalíciót, mára normalitás?

Itt inkább visszakérdeznék, hogy

van-e még valaki, aki tényleg azt gondolja, hogy például a magyar vagy a lengyel kormány kevésbé jobboldali?

Az Ausztria elleni szankciókat a kétezres években is jellemezte egy egyfajta kettős mérce, hiszen Silvio Berlusconi már volt előtte kormányon Olaszországban. Koalíciós partnere pedig a jobboldali populista Északi Liga volt…

Való igaz, hogy a Fidesz intézkedései gyakran találnak nemzetközi szinten kritikus hangokra, de antiszemitizmussal nem vádolható meg a magyar kormány. Ön is említette, hogy a Szabadságpárt politikusai gyakran nem határolódnak el elég határozottan az antiszemita és rasszista incidensektől. Emellett gyakran viselik ruhájukra kitűzve a búzavirágot, amely az első köztársaság ideje alatt a nácik szimbóluma volt. Ismeretes, hogy több szabadságpárti képviselő kapcsolatot ápol az identitárius mozgalom tagjaival, sokan ezt a mozgalmat is szélsőséges jelzővel illetik. Valóban úgy gondolja, hogy nincs ideológiai különbség a Fidesz és az FPÖ között?

A magyar kormány, illetve Orbán kommunikációja Sorossal szemben ön szerint nem látensen antiszemita is?

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/124600