Kisebb vita bontakozott ki Ungváry Krisztián 24.hu-s interjújának néhány provokatív állítása körül. Az egyik szerint a mostani Fidesz-KDNP frakcióban erősebb a frakciófegyelem, mint Szálasi pártjában. A kijelentést azzal indokolja, hogy szerinte „fogják a képviselők tökét”, majd egy sasszéval áttér az ügynökiratok nyilvánosságára, a kettő között valamilyen összefüggést sejtetve.
A hozzászólók közül szerintem leginkább Gerő Andrásnak van igaza, aki szerint Ungváry karácsony előtti nyilatkozata leginkább „feltűnés keltésére alkalmas”. És valóban, a szövegből Ungváry két nyünyükéje köszön vissza, nevezetesen, hogy „diktatúra” van, illetve, hogy az állambiztonsági dokumentumokat az általa javasolt módon kellene kezelni.
A legtöbb hozzászóló történész szerintem ott követett el hibát, hogy komolyan vette Ungváry állításait, és nem a nyünyükéje tárgyában írt új könyvének promóciáját szolgáló tematizációs kísérletet látta szavaiban, hanem történelmi adatokkal próbálta a provokatív állítást cáfolni. Örök igazság, hogy egy politikai beszédre nem a tudomány területén és eszközeivel kell válaszolni.
Azt többen is megjegyezték, hogy almát hasonlít össze körtével, aki az elmúlt 150 év különböző periódusainak egyetlen mutatójával támasztja alá vélt, vagy valós igazát. Ungváry mutatóként a frakciófegyelemből eredő szavazási statisztikát hozza fel állítása alátámasztására, majd ismét azt sejteti, hogy a Fidesz/KDNP országgyűlési képviselőinek 2010 utáni szavazási magatartása valahogy összefügg az ügynökmúlt feldolgozatlanságával.
Ugyanakkor mégiscsak ide kívánkozik, hogy aki a modern parlamentarizmus frakció-fegyelmét dualizmus-kori országgyűlésekhez méri, miközben a valódi összehasonlításra alkalmas mérőszámokról „elfelejtkezik”, az valószínűleg mindenhez (is) értő értelmiségiként a tárgyat lerángatja a tudomány szférájából a kocsmapolitizálás szintjére.
Ez olyan, mintha a Bundestag magas párt-kohéziót mutató szavazási eredményeit a képviselők esetleges náci vagy stasis múltjának sejtetésével magyaráznánk.