Hogyan lehet magyarként Putyinért rajongani?

2018. január 29. 20:00

Illés Gergő
Mandiner

Ha magunkat szabadságszerető nemzetnek tartjuk, akkor nem lehet számunkra elfogadható a putyini politika.

Magyar szemszögből nézve mégis ki tudja még őszintén támogatni Putyint? Mielőtt továbbolvasnának vagy rögtön a kommentekhez görgetnének, tekintsék meg a fenti videót. Nem sok, csupán negyven másodperc, mégis többet mond ezer szónál.

A felvétel január 28-án, vasárnap készült. A videón látható úriember Alekszej Navalnij, még itthon is viszonylag ismert orosz ellenzéki politikus. Hozzáteszem, fele ilyen ismert nem lenne, ha az orosz hatóságok nem űznének sportot Navalnij különféle rabomobilokba való betuszkolásából, vagy tüntetéseinek és politikai szerepléseinek módszeres ellehetetlenítésétől. De erről majd később. 

Pár szó egy középutas nacionalistáról

Alekszej Navalnij már több mint tíz éve van a politikai színtéren, és meglepő módon 2007-ben még igen erős nacionalista politikát folytatott. Magát „demokratikus nacionalistának” tartja, és akkoriban az etnikailag orosz származásúak jogaiért szónokolt. 2008-ban például még a „Mozgalom az Illegális Migráció Ellen” nevű szervezettel is koalícióra lépett, hozzátéve, hogy a szövetséggel „megtaníthatunk egy-két dolgot a zajos liberálisoknak”. Nacionalizmusa 2008-ban még olyan erős volt, hogy az orosz-grúz konfliktus idején a grúzokat rágcsálóknak (oroszul: grizuni) nevezte, amiért öt évvel később kért csak elnézést.

Csak az ukrán konfliktus után kezdett el középre húzódni a politikai palettán, amikor megérezte, ott nyílik számára a legnagyobb rés a politikai sikerre. Persze a mérsékeltebb szóhasználat nem jelenti azt, hogy Navalnij levetette volna a nacionalizmusát, csupán mások róla az elképzelései, mint Putyinnak. Például volt, hogy arról beszélt, nem lát különbséget az ukránok és az oroszok között, és azt is kifejtette, szeretné Ukrajnát távol tartani a NATO-tól, elnökként pedig nem adná vissza a Krímet, csupán egy „normális referendumot" tartana a csatlakozásról.

Navalnij még akkor is nagyon távol áll az eszményi nyugatos-liberális jelölt képétől, ha a nyugati médiában így próbálják lefesteni.

Azt viszont mindenképp meg kell hagyni, hogy a leginkább az orosz Alex Jones-ként jellemezhető Vlagyimir Zsirinovszkij mellett Navalnij igazán középutas politikusnak számít.

Így érkeztünk meg oda, hogy a kicsit centrista, kicsit nacionalista és leginkább a nagyvárosokban népszerű Navalnij eldöntötte, hogy elindul a 2018 márciusában tartandó orosz elnökválasztáson, ami Putyinékat kicsit kellemetlenül érintette. Na nem mintha a Kreml Navalnij mindent elsöprő győzelmétől tartott volna, de a Putyin-rezsim már hozzá van szokva az alsóház nagyjából állandó összetételéhez, ahogyan a Dumát alkotó pártok is már szépen megkötötték a saját kis alkuikat a rendszerrel. De Navalnij megjelenése a korrupcióellenes videóival, az országos Putyin-ellenes tüntetéseivel és gyújtó hangú szónoklataival együtt könnyen kiboríthatta volna a már minden párt számára jól megszokott, alsóház-beli langyos lábvizet. 

Így röviden annyi történt, hogy a politikai érdekektől független orosz hatóságok politikai érdekektől független nyomozást indítottak ellene csalás vádjával, majd gyorsan felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották, ami után már a politikai érdekektől természetesen független Központi Választási Bizottság sem engedhette elindulni. Navalnij szerint persze a Központi Választási Bizottság politikai érdekektől vezérelve cselekedett, és ahelyett, hogy belenyugodott volna a jogerős döntésbe, a választások bojkottjára szólított fel, beperelte Putyint, sőt, még országos tüntetéssorozatot is merészelt szervezni január 28-ára. 

Így merj tüntetni Oroszországban

Ez pedig már egy olyan lépés volt, amire a Kreml sem szokott csak úgy legyinteni. A szervező Navalnijt – aki a moszkvai tüntetésen vett volna részt – lényegében már a rendezvény kezdete előtt őrizetbe vették a hatóságok. Vagy – fogalmazzunk inkább így – rárontottak, a földre nyomták, majd betuszkolták egy rendőrségi furgonba, hogy aztán egész nap benn tartsák, majd amikor éjjelre már kellőképp lecsillapodtak az események, szabadon engedjék.

A rend kedvéért és az országos tüntetéssorozat kockázatának érzékeltetése végett jegyezzük meg: a tizenkétmilliós Moszkvában körülbelül ezren demonstráltak, a 146 milliós Oroszországon belül pedig összesen 3,5-4,5 ezren lehettek a tüntetők. A rendkívül veszélyes tömegből országszerte megközelítőleg 250 főt el is vittek a rendőrök – csak úgy a biztonság kedvéért. Tegyük hozzá, a rendőri intézkedés nagyon is indokolt volt, hiszen a Navalnij-pártiak olyan rendkívüli kihágásokat követtek el, mint

a skandálás, a városban ide-oda vonulgatás, a transzparenslengetés, vagy éppen a lámpaoszlopokon való csimpaszkodás.

Ki szeretne magyarként Putyint?

A fentiek felsorolása után térjünk is át Putyinra, vagy inkább nevezetesen arra a tényre, hogy a nem épp demokratikus elköteleződéséről ismert orosz elnököt egy igen népes, eltántoríthatatlan keménymag támogatja kis hazánkban. Nehéz lenne megmagyarázni miért. Nyilvánvalóan az erőkultusz, az elvitathatatlan politikai tehetség és a nyugati politikusok teszetosza egyrészt-másrésztezéséhez képest egyenes és határozott retorika nagy szerepet játszik a magyarországi Putyin fan-club létrejöttében, mégis, egy magát akár minimálisan is demokratának valló magyarnak teljességgel elfogadhatatlan az a politikai út, amin az orosz elnök hazáját vezeti.

Mert a magyar egy szabadságszerető nép (nem én mondtam),az orosz nép viszont jelenleg nem szabad. Nem politizálhat nyíltan a regnáló hatalom ellenében, ha szeretne biztonságban, az állami szintre emelt vegzálástól mentesen élni. Nem vehet részt akár még békés tüntetéseken sem, ha nem szeretné magát egy rabomobilban a rendőrséggel elszállíttatni. Nem szavazhat arra a jelöltre, akire szeretne, mert ha az a Kreml útjában áll, ellehetetlenítik. És ha szavazhat is, voksa nem sokat számít, mikor a választásokat a legnagyobb bizonyossággal elcsalják.

Ennek ismeretében tegyük fel, hogy egy magyar Putyin irányítja az országot. És tegyük fel, hogy Alekszej Navalnij nyomán létezik egy fiktív magyar ellenzéki vezető, aki történetesen elnök szeretne lenni. És bár a népesség csupán 2-5 százaléka támogatja, a hatalom kényelmetlennek ítéli meg a működését, ezért különféle eszközökkel (a jogszerűség látszatára szigorúan ügyelve) ellehetetleníti. Ezért az ellenzéki vezető tüntetést hív össze, a demonstráció napján pedig körülbelül 1000 fő békésen gyülekezik Kossuth téren – a rendőrök azonban a politikust már a megmozdulás elején rabomobilba tuszkolják, a tüntetők egy részét pedig szintén beviszik. És az alkotmány alapján a tüntetőknek hiába van meg minden joguk tüntetni, a politikusnak pedig választáson indulni, a nap végén mégis kiderül: ha a hatalom nem akarja, a tüntető nem tüntethet, ahogy a politikus sem politizálhat szabadon.

Ezek után már csak egy kérdés maradt: ki tartja vállalhatónak Vlagyimir Putyin ténykedését magyar szemszögből nézve?

Merthogy világos: aki rosszallóan nézné egy békés ellenzéki megmozdulás hatósági ellehetetlenítését akár Budapest, akár Moszkva központjában, annak nyilvánvalóan nem vállalható Putyin személye. Aki viszont helyeselné az ellenzéki hangok elfojtását, az nyugodtan támogassa továbbra is Vlagyimir Putyint, közben pedig gondolkozzon el a demokráciához fűződő viszonyán. 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/124321