Példaképéről és az esti programjáról is mesélt a köztársasági elnök (VIDEÓ)
Sulyok Tamás több személyes kérdésre is válaszolt a közösségi oldalán.
„A globalizmus sötétségében ma számomra az iszlám az utolsó fénysugár” – videón is látható Vona elhíresült kijelentése.
Mi magyarok „egy turáni nép vagyunk, és a testvéreink a turáni nemzetek” – mondja Vona Gábor a Mandiner birtokába jutott videófelvételen, ezúttal magyar nyelven.
A Jobbik elnöke azt is mondja, hogy neki „minden török a testvére”. Majd hozzáteszi, hogy szerinte
A pártelnök megerősíti a minap közölt videón látottakat azzal, hogy többször is kifejti az iszlám iránti rajongását.
A videofelvételen látható és hallható Vona Gábor elhíresült kijelentése is:
Ugyan a felvételen rosszul hallható, de Vona utóbb hozzáteszi, hogy „mondom ezt keresztény ember...”, azonban a mondatot már nem fejezi be, hiszen a közönség elkezd tapsolni.
A török közönség jól hallhatóan elégedetten nyugtázta azt is, amikor a pártelnök arról beszélt, hogy a Facebook-oldalán lassan már több török barátja van, mint magyar.