Az irodalom mindig a gyűlölet ellenszere lesz – megnyílt a 30. Budapesti Könyvfesztivál

Több mint 160 kiállító, 118 program és 300-nál is több dedikálás várja az érdeklődőket a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

Abe Sinzó népes delegációval érkezett Bukarestbe – ahol épp összeomlott a román kormány.
A Euronews beszámol arról: Abe Sinzó japán miniszterelnök politikusok és üzletemberek népes delegációjával érkezett Romániába kedden – éppen egy kormányválság kellős közepébe.
A történelmi jelentőségűnek szánt utazás (hiszen először érkezett japán vezető Romániába) időpontjában ugyanis már lemondott Mihai Tudose román kormányfő, és elkezdődött az ilyenkor szokásos belpolitikai játszma keleti szomszédunknál.
A hosszú repülőút után Bukarestbe érkező japán kormányfőt így nem várta a reptéren a román kollégája – hiszen épp nincs is miniszterelnöke az országnak. A reptéren a helyi japán nagykövet fogadta a tekintélyes politikust.
Abe Sinzót miniszterelnöki találkozó helyett elvitték a bukaresti skanzenbe, hogy megmutassák neki a régi román vidéki életmódot.
A további kínos időkitöltés elkerülésére egy nappal előbbre hozták Abe Sinzó találkozóját Klaus Iohannis román elnökkel.
A japán vezető Románia után a három balti köztársaságba, valamint Bulgáriába és Szerbiába is ellátogat kelet-közép-európai turnéján. Magyarországra nem jön el.