Újabb, az illegális bevándorlás elleni törvénytervezetet készített a kormány: a társadalmi vitára kerülő előterjesztés adatszolgáltatásra kötelezné az illegális migráció támogatóit, 25 százalékos illetékkel terhelné a külföldről származó támogatásaikat, továbbá lehetővé tenné, hogy az idegenrendészeti távoltartás intézményével sújtsák a bevándorlást szervező állampolgárokat – közölte Pintér Sándor belügyminiszter a szerdai kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón. Kovács Zoltán kormányszóvivő a Stop Soros névvel illette a törvénycsomag-tervezetet.
Pintér Sándor indoklásul azt mondta: meg kell alkotni azokat a jogszabályokat, amelyek alapján eleget lehet tenni a nemzeti konzultáció eredményének. A kormány célja, hogy „ne érje meglepetés” se a hivatalos szerveket, se az állampolgárokat, se az illegálisan érkezőket, se a törvénytelen migráció szervezőit – fogalmazott.
Az elképzelésekről a belügyminiszter kifejtette: a tervek szerint a törvénytelen migráció elősegítésében szerepet vállalók adatszolgáltatását a bíróságnál kell majd elvégezni, amely ezt egy folyamatosan ellenőrizhető, megtekinthető nyilvántartásba fogja venni. Emellett ha ilyen szervezetek többségében külföldről kapnak pénzt, akkor az ilyen külföldi összegek után 25 százalékos illetéket kellene fizetniük, a pénzt pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szedné be.
Ezek betartását – folytatta – a tervezet szerint az ügyészség fogja ellenőrizni, ha pedig jogsértést talál, akkor arról értesíti a bíróságot, és javaslatot tesz a szankcióra, amelyről majd a bíróság dönthet.
Cél továbbá, hogy az illegális migrációt támogató személyeket is meg tudják akadályozni ebben a tevékenységükben. Ezért lehetőséget teremtenének arra, hogy az ilyen külföldi állampolgárokat az idegenrendészeti távoltartás intézményével távol tartsák Magyarországról. A magyar állampolgárokat csak a schengeni külső határok 8 kilométeres övezetéből lehetne távol tartani – közölte Pintér Sándor, hozzátéve: diplomatákra, ENSZ-képviselőkre nem vonatkozhatna a távoltartás, ahogyan azokra az országgyűlési képviselőkre sem, akiknek az említett területen feladatuk lehet.