Szerinte egyszerűen kirajzolódott, hogy mit akarnak és mit nem akarnak a baloldali pártok. Szerinte el akarják söpörni a kisebb pártokat, ezen kívül pénzt akarnak, mert „ez a megélhetési politikusok túlélési stratégiájának ez elengedhetetlen része. Ha nem ülnek a parlamentben, akkor ugyanis munkanélküliek lesznek.” Ugyanakkor nem akarnak sem rendszerváltást, sem demokratikus ellenzéki szövetséget.
Bokros azonban kijelentette: „a MoMa nem hagyja abba a küzdelmet. Kirekesztésünk után is fáradhatatlanul küzdünk a nemzet felemelkedéséért, a jogállam helyreállításáért. Önzetlenül, önfeláldozóan.” A politikus ezután bejelentette, hogy a MoMa számára ezek után nincs más út, mint elindulni 2018-ban.