Áll a bál az antiszemita Céline-szövegek újrakiadása körül

Mint arról a L'Incorrect cikkére hivatkozva a Mandiner is beszámolt, a francia irodalom egyik legnagyobb alakjának, Louis-Ferdinand Céline-nek 105 éves özvegye hosszú évtizedek után beleegyezett abba, hogy kritikai jegyzetek kíséretében újra kiadják az író három antiszemita pamfletjét. Az 1938 és 1941 között kiadott röpiratok, amelyek a világ „elzsidósodásáról”, a szabadkőművességről, a parlamenti demokrácia bűneiről szólnak, a céline-i életmű ellentmondásosságát tükrözik, egyszerre zseniális irodalmi alkotások és a féktelen gyűlölet dokumentumai. „Hát milyen antiszemita pamflet az, amelyik a balettről tartalmaz érzékeny traktátust, vagy amelyik záró passzusa az egyik legszebb prózai szöveg?" – fogalmazta meg a kérdést velük kapcsolatban Esterházy Péter.

A szövegek évek óta bármiféle kritikai apparátus nélkül terjednek az interneten, ami nagy szerepet játszott Lucette Destouches döntésében. Emellett az is az újrakiadás mellett szólt, hogy Québecben – ahol a szerzői jog csak ötven évig érvényes – nem követte különösebb hullámverés a pamfletek újrakiadását, ráadásul egy másik kollaboráns író, Lucien Rebatet ugyancsak antiszemita hangvételű röpiratának franciaországi újramegjelenése sem keltett nagyobb indulatokat. François Gibault, Céline végrendeletének végrehajtója úgy vélekedett, korunk már kellő távolságtartással képes kezelni ezeket a szövegeket.

A kormány állítja, nem akar cenzúrázni

Most azonban úgy tűnik, hogy tévedtek a Céline-hagyaték gondozói, ugyanis az újrakiadás híre jókora botrányt robbantott ki Franciaországban. A Le Monde jelenti, hogy december 19-én Frédéric Potier, a rasszizmus, az antiszemitizmus és az LMBT-emberekkel szembeni gyűlölet elleni harcért felelős kormányzati szervezet (DILCRAH) vezetője fogadta hivatalában a pamfletek megjelentetését tervező, rangos Gallimard kiadó igazgatóját és a kiadás előszavának megírására felkért Pierre Assouline írót. Potier előzőleg levelet írt Antoine Gallimard-nak, melyben felvilágosítást kért a kiadás körülményeivel kapcsolatban, kiemelve: az antiszemitizmus mostanában tapasztalható erősödése idején különösen érzékeny kérdés, milyen módon jelentetik meg a szövegeket. A találkozón Potier azt kérte a kiadóvezetőtől, hogy a kritikai apparátus kidolgozását egy több tudományterület képviselőit, köztük történészeket is magába foglaló kollektívára bízza, Gallimard és Assouline azonban elutasította a kérést, mondván, elsősorban irodalmi szövegekről van szó, és egy Céline-szakértő megfelelő módon fogja elkészíteni a jegyzeteket.

Potier a L'Expressnek nyilatkozva hangsúlyozta: nem cenzorként akart eljárni, hanem csupán fel kívánta hívni a figyelmet az esetleges veszélyekre, és biztosítani akarta, hogy a kiadás a „szükséges garanciákkal” születik meg. Azt is elárulta, hogy újra beleolvasott az egyik pamfletbe, és „nem az Utazás az éjszaka mélyére szoftos verziójáról, hanem színtiszta uszításról” van szó. Potier hozzátette: a DILCRAH-nak számos egyesület, így például a Licra (Nemzetközi Liga a Rasszizmus és az Antiszemitizmus Ellen) vagy a francia zsidó szervezeteket tömörítő Crif aggodalmát fejezte ki az újrakiadás miatt, és a tudományos tanácsadó testülettel való egyeztetés után döntöttek úgy, hogy felveszik a kapcsolatot Gallimard-ékkal. Potier elismerte, hogy elég szokatlan eljárás volt ez a kormány részéről, hiba lenne viszont hagyni, hogy efféle műveket „túlságosan könnyedén” adjanak ki.

Egy, a Crif honlapján megjelentett szöveg szerzői, Pierre-André Taguieff és Annick Duraffour értetlenségüknek adnak hangot, hogy Céline özvegye hirtelen megváltoztatta véleményét, és engedélyezte a röpiratok újrakiadását. Idézik Lucette Destouches korábbi állásfoglalását, miszerint ezek a szövegek egy adott korhoz és történelmi kontextushoz kötődnek, ma már nincs „okuk a létezésre”, ráadásul éppen kivételes irodalmi értékük által némelyekre „ártó hatást” fejthetnek ki. Taguieff és Duraffour ugyancsak egy több tudományterületet felölelő kollektívára bízná a jegyzetek kidolgozását. A Bureau national de vigilance contre l'antisémitisme nevű, antiszemitizmus ellen küzdő szervezet Emmanuel Macron elnököt kéri, hogy szólítsa fel a kiadót, mondjanak le a tervükről.

„Ezek a szövegek lökték halálba a szüleinket”

Serge Klarsfeld, az ismert nácivadász és holokauszt-aktivista viszont azt követeli, hogy tiltsák meg a pamfletek újrakiadását. Klarsfeld élesen reagált arra is, hogy Édouard Philippe miniszterelnök kijelentette, támogatja a szövegek megjelenését. „Remek okok vannak arra, hogy utáljuk Céline-t, de nem tagadhatjuk, hogy központi helye van a francia irodalomban. Nem félek a pamfletek kiadásától, a kísérő jegyzetekre viszont ügyelni kell majd” – fejtette ki Philippe. Klarsfeld szerint a miniszterelnök valószínűleg egy oldalt sem olvasott a röpiratokból. „Ha egy orvosi Nobel-díjas röpiratot írna arról, hogy meg kell ölni a fogyatékos csecsemőket és a szenilis öregeket, a miniszterelnök bizonyára nem fogadná el az írás kiadását és terjesztését, még ha ügyelnének is a kísérő jegyzetekre” – fogalmazott Klarsfeld, szintén Macron közbeavatkozását kérve, aki szerinte világosabban látja a pamfletek problematikus voltát. „Nem hagyhatjuk azoknak a szövegeknek az újrakiadását, amelyek a halálba lökték a szüleinket” – írja az aktivista.

Az újrakiadás kérdése élesen megosztja a francia közvéleményt. A Nouvel Observateur közéleti szereplőket kérdezett meg arról, támogatják-e Gallimard-ék projektjét. Luc Ferry filozófus szerint „mindent publikálni kell”, ezek a dokumentumok a történelemhez tartoznak, a tiltás csak az antiszemita paranoiát fokozná. Boualem Sansal író szerint egy könyv betiltása a könyvégetésekhez vezet, a Gallimard nem hátrálhat meg, mivel akkor hamarosan benyújtanák a tiltandó könyvek listáját. Pascal Ory történész úgy véli, az a nem normális, hogy egészen idáig nem jelentek meg új kiadásban a röpiratok, és az interneten terjedő kalózverziók veszélyességére hívta fel a figyelmet. Még a korábban több, általuk zsidóellenesnek tartott 19. századi írás cenzúrázását elérő Licra volt igazgatója is támogatja a kiadást, mondván, az ebben az esetben „nem propagandisztikus célból” történik.

A híres írónő, Annie Ernaux viszont ellenzi a megjelenést, mivel negyven éve, amikor olvasta a pamfleteket, felmérhette, milyen szörnyűséges vonzerőt tudnak kifejteni, és ez ellen a legkielégítőbb kritikai apparátus sem tehet semmit. André Loez, Alya Aglan, Eric Fournier és Tal Bruttman történészek szerint még a jegyzetek kíséretében is „olvasási hibák” fordulhatnak elő, és számos példa van arra, hogy antiszemita kiadványok befolyásolható, megtéveszthető emberek ezreiben ültették el a gyűlöletet. Bruttman kiemeli: a már említett Rebatet-kötet példátlan sikere sem magyarázható pusztán a "tudományos érdeklődéssel", úgy véli, azt a voyeurizmus, a nosztalgia magyarázza. A szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország képviselője, Alexis Corbière szerint a Gallimard Pandora szelencéjét nyitja fel, és követeli, hogy a kiadó hagyjon fel a projekttel. A republikánus szenátor, Roger Karoutchi is elítéli az újrakiadást, szerinte Céline szélsőségesen antiszemita műveinek megjelentetése a „jelenlegi közhangulatban” hiba.

Antoine Gallimard a maga részéről értetlenül áll a botrány előtt. „A könyv e pillanatban még nem is létezik, mire fel akkor ez a vita?” – tette fel a kérdést, elutasítva, hogy egyesek öncenzúrára szólítsák fel a könyvkiadókat. Az, hogy pontosan mikor kerül a boltokba az antiszemita röpiratokat egybegyűjtő kötet, még nem tudni, a rebesgetett májusi megjelenést állítólag elhalasztották.