Diákokat az utcára? Ismét?

„»Betelt a pohár« egyes médiák vezércikk címei szerint a diákok körében. Nem tudni, ők kikről is beszélnek. A diákok annyit tudnak, hogy néha nehéz, vagy sok a tanulni való, hogy néha unalmas vagy érdekes az anyag, amit be kell magolni, néha szívesebben csavarognának egy kicsit, minthogy bent üljenek az osztályteremben. De kérdem én, melyikünk nem élt át ehhez hasonlókat anno, melyikünk nem sokallta néha a feladatot, ám végül mégis ment minden a maga útján.

A szerepek mindenütt a világon ugyanazok. A tanár áll a katedrán és oktat, magyaráz, ismereteket közvetít – a diák ül a padban és beengedi a hallottakat abba a belső világba, amely az »embert« jelenti, s ettől épül a jellem, fejlődik a tudás és kialakul az a »valaki«, aki ezek után megéli a neki szánt életet.

Erre a szervezésre csak egyféleképpen lehet reagálni, mégpedig egy másik, egy tisztességes felhívással a diákok számára. Például így:

»Az iskola érted van, szemben azokkal, akik utcára akarnak vinni, kizárólag önös érdekből. Tanulj, foglalkozz a tudás megszerzésével és ne hallgass a zavarkeltőkre! Nekik nem a Te tudásod fontos, hanem saját szereplésük, téged csupán felhasználnak, mint előre tolt bástyákat.  Az utca nem old meg semmit. Az utca csak az üres rendbontás helyszíne. A párbeszéd a megoldások kulcsa és egyetlen, becsületes lehetősége. Ha valamit szeretnél, szólj, de emberi hangon, ne kiabálva, követelőzve – és főleg ne az utcán! Ne menj ki oda, ezekkel és ezeknek; ne hallgass a mézes-mázos szó mögé bújtatott ártó szándékra! Az iskola ugyanis nem a politika színtere.«”