Kvóta

Martin Schulz: Orbán veszélyes logikát követ

2018. január 5. 11:50

Martin Schulz egy lapinterjúban arról beszélt, migráció kérdésében a magyar, lengyel sőt az osztrák álláspont is a szolidaritás hiányáról tanúskodik. Szijjártó Péter szerint a német politikus alapvető tényekkel sincs tisztában.

Veszélyes logikát követ Orbán Viktor magyar miniszterelnök a menekültpolitikában – mondta Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke egy pénteki lapinterjúban.

Martin Schulz a Bild című német lapnak elmondta, hogy Magyarország és Lengyelország, „újabban talán Ausztria támogatásával” úgy tesznek, mintha a menekültek ügye csak a németekre tartozna, ami elfogadhatatlan. Megengedhetetlen, hogy miközben néhány európai uniós  tagállam, mint Németország nagy erőfeszítéseket tesz, mások egyetlen menekültet sem hajlandóak befogadni – mondta az SPD elnöke.

„Nur 1920 Flüchtlinge”

Arra a kérdésre, hogy nem nemzeti hatáskörről van-e szó, azt mondta, hogy Orbán Viktor „veszélyes logikája” két következményhez vezetne, az egyik „az európai menekültpolitika vége”, a másik pedig az, hogy továbbra is Németország viselné a legnagyobb terhet. Hozzátette, hogy a magyar kormányfő „megtorpedózza a menekültek elosztását”, országának „csupán 1920 menekültet kellene befogadnia”, de őt „nem érdekli az EU-s jog”.

Kiemelte: elvárja Horst Seehofer bajor miniszterelnöktől, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnökétől, hogy a párt bajorországi tanácskozására meghívott Orbán Viktornak világosan megmutassa, hol húzódnak a határok a menekültek ügyében, valamint a sajtó- és a véleményszabadság területén.

Szijjártó: Schulz alapvető tényekkel sincs tisztában

Martin Schulz az alapvető tényekkel sincs tisztában – reagált a szociáldemokrata politikus állításaira Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint Schulz pozíciója kényelmes, hisz egy olyan ország polgára, amely élvezi annak előnyeit, hogy Magyarország komoly erőfeszítésekkel, az európai jognak érvényt szerezve védi a schengeni övezet külső határát.

A határvédelemmel Magyarország sokkal nagyobb terhet vállal, mint amit a teljesen ésszerűtlen kvóták jelentenének – szögezte le a miniszter.

(MTI)

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/123227