A politikai korrektség a társadalmi ellenőrzés eszközévé vált

Már az egyik első könyve, a Radical Chic óta ostorozza a politikai korrektséget,  a kulturális baloldaliságot, a kisebbségek zsarnokságát. Donald Trump megválasztása ennek a politikai korrektségnek a következménye lenne?

A Radical Chic-ben, ami először 1970. júniusában jelent meg a New York Magazine-ban, egy Leonard Bernstein által a tizenhárom szobás, teraszos New York-i lakásában szervezett estélyt meséltem el. Az összejövetel célja az volt, hogy pénz gyűjtsenek a Fekete Párducok számára… A vendéglátók ügyeltek arra, hogy fehér felszolgálókat alkalmazzanak, nehogy sértsék a Párducok érzékenységét.

A politikai korrektség abból a marxista gondolatból született, hogy mindent, ami társadalmilag elválasztja az embereket, be kell tiltani, nehogy egy társadalmi csoport fölébe kerekedhessen egy másiknak. Az idő múlásával azonban – mily ironikus – a politikai korrektség az »uralkodó osztályok« eszközévé vált, a helyes viselkedés gondolata arra szolgál, hogy jobban leplezzék társadalmi dominanciájukat, és hogy megőrizzék jó lelkiismeretüket. A politikai korrektség apránként e dominancia jelölőjévé vált, a társadalmi ellenőrzés eszközévé. A politikai korrektség annak a módja, hogy megkülönböztessük magunkat a tirpákoktól, és hogy cenzúrázzuk őket, hogy elfogadhatatlannak minősítsük a világnézetüket az erkölcs nevében. Az embereknek immáron ügyelniük kell arra, hogy mit mondanak. Egyre rosszabb a helyzet, különösképpen az egyetemeken. Trump ereje kétségtelenül abban rejlik, hogy megtörte ezt a fojtogató helyzetet. Hogy egy példát mondjak: a nagyon gazdag emberek általában kerülik a nyilvánosságot, ő viszont hivalkodik. Felteszem, a szavazók egy része jobban becsülte ezt, mint a konformista politikusok képmutatását.

Könyveiben a társadalmi státusz a világ megértésének kulcsa. Azok szavaztak Trumpra, akiknek nincsen többé státuszuk, vagy azok, akiknek a státuszukat megvetik?

A Radical Chic-ben megírtam a »kaviárbaloldal« vagy »limuzinprogresszizmus« felemelkedését, vagyis egy baloldalét, melyből kiveszett az amerikai munkásosztály iránti együttérzés. Egy baloldalét, ami imádja a kortárs művészetet, az egzotikus ügyekkel és a kisebbségek szenvedésével azonosul, de lenézi az ohiói redneckeket. Sok amerikai úgy érezte, hogy a Demokrata Párt olyannyira bőszen akarta megnyerni a különféle kisebbségeket, hogy a népesség egy továbbra is jelentős részéről megfeledkezett. Pedig mindig is ez a munkásréteg volt a Demokrata Párt gerincveleje. A legutóbbi választás során a demokrata arisztokrácia úgy döntött, hogy a kisebbségek koalícióját részesíti előnyben, és nem foglalkozik a fehér munkásosztály aggodalmaival. Donald Trumpnak nem volt más dolga, mint hogy maga mellé állítsa ezeket a rétegeket.

Mit gondol a Weinstein-ügyről és a #metoo-kampányról?

Senki sem veszi a fáradságot, hogy pontosan meghatározza, mi az a szexuális zaklatás. Olyannyira rugalmas kategória ez, hogy a megkísérelt nemi erőszaktól a szimpla hódítási kísérletekig minden belefér. Ebből a fogalmi zűrzavarból születnek aztán a szélsőséges esetek. Ez a csodálatos emberi komédia egyszerre rémít meg mint polgár és szórakoztat mint regényíró. Ha tovább folytatódik, a huszonegyedik század legnagyobb komédiázása válhat belőle. A helyi sajtóban, a New York Postban és a New York Times-ban továbbra is nagybetűvel adják hírül a címlapon az eseteket. Ma már ha egy férfi bármiféle formában figyelmet tanúsít egy nő iránt mondjuk a munkahelyén, »ragadozóvá«” válik. (…) Eljutottunk odáig, hogy kétségbe vonják a vonzás természetes szabályait, ezeket ezentúl figyelmen kívül kéne hagyni. Senki sem beszél azokról a nőkről, pedig sokan vannak ilyenek, akik valóban nagy örömöt találnak abban, hogy munkahelyükön egy általuk vonzónak tartott férfi kollégával találkozhatnak. Úgy vélem, a világ attól még nem változik meg, hogy azt kezdték nagy hangon hirdetni, hogy a nők hirtelen már nem kívánják magukra vonni a férfiak figyelmét. Valójában semmi sem változott, azon kívül, hogy a nőknek immáron birtokukban van a megfélemlítésnek egy hatékony eszköze, amellyel korábban nem rendelkeztek, amivel visszautasíthatják a túlságosan nyomulós vagy túl vulgárisnak ítélt férfiakat,  eltávolíthatnak az érvényesülésük útjából egy riválist a munkahelyen, vagy bosszút állhatnak egy faragatlan szeretőn. ”

Tom Wolfe (1931-) legendás amerikai író, újságíró, a New Journalism fontos alakja. Magyarul megjelent könyvei: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal; Festett malaszt; Hiúságok máglyája; Az igazak; Talpig férfi; Amerikai kapcsolat; Savpróba; Én, Charlotte Simmons; Vérzivatar.