Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Hivatalosan is megtiltották Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikusnak, hogy indulhasson a 2018-as elnökválasztáson. Navalnij a választások bojkottjára hívta fel támogatóit.
Hivatalosan is megtiltották Alekszej Navalnijnak, hogy indulhasson a 2018-as orosz elnökválasztáson – írja az AP. Mint arról a Mandiner is beszámolt, Navalnijt annak ellenére jelölték hívei a választásra, hogy az ellenzéki politikus felfüggesztett börtönbüntetése miatt nem vehet részt a megmérettetésen. Ma a Központi Választási Bizottság egyhangú döntéssel erősítette meg korábbi állásfoglalását.
A bizottság döntése után Navalnij videóüzenetben fordult híveihez, és a választások bojkottjára szólította fel őket. „A folyamat, amiben részt vennénk, nem választás: csupán Putyin és az általa kiválogatott jelöltek indulhatnak” – fogalmazott a politikus, hozzátéve: a választáson való részvétel a korrupcióra és a hazugságokra való szavazással lenne egyenértékű.

A március 18-i elnökválasztásnak Vlagyimir Putyin jelenlegi elnök az esélyese, aki negyedik ciklusát kezdheti meg győzelme esetén.