Mágikus petárdázás

Mi az, hogy kiskarácsony, meg nagykarácsony? – Varga Máté néprajzkutató a Mandinernek

2017. december 23. 09:03

Ma már senkiben fel sem merül, hogy ne legyen karácsonyfája, hát régen nem volt ez ennyire evidens – mondja Varga Máté néprajzkutató, a Hagyományok Háza munkatársa a Mandinernek, akivel arról is beszélgettünk, hogy miként terjedt el az adventi koszorú, mi volt régen ajándékozás helyett, mit és hogyan jósoltak karácsonykor és újévkor. Vajon régen is családi ünnep volt a karácsony? És miért petárdázunk? Interjúnk.

Milyen volt régen az advent?

Az advent az előkészület ideje, rákészülés a karácsonyra másfél évezred óta, már a 3-4. században így döntött az egyház. A mai keretei később alakultak ki persze, de például a 19. század végén is még böjti időszak volt az advent a katolikus vidékeken: szerda és péntek volt a böjti nap, szombatra pedig önmegtartóztatást írt elő az egyház. Amikor pedig az egyházi fegyelem lazult, az nem jelentette azt is, hogy a nép körében is lazultak volna a szokások, elsősorban az idősebbek körében továbbra is megmaradtak a megszokott hagyományok ezügyben.

Az adventi koszorú is régi szokás?

Nem, az kifejezetten új keletű. Az észak-német területekről terjedt el a 19. századtól kezdve. A legújabb kutatások szerint egy evangélikus nevelőintézeti lelkész készített először a gyermekeknek adventi koszorút, úgy, hogy a négy nagy gyertya mellett volt rajta huszonnégy kicsi is, és minden nap gyújtogatták. Gyakran az adventi koszorú alapja kocsikerék, esetleg csillár volt, és így hatalmas volt. Később jelent meg az ág, a zöld és az örökzöld motívum. Magyarországon a nyolcvanas évek legvégén kezdődik el az adventi koszorúzás, és mostanra teljesen általánossá lett. Gyermekkoromból például nem emlékszem adventi koszorúra. Ez a szokás kicsit egyházi nyomásra terjedt el.

Mintha lenne egy új divatja annak, hogy karácsonyi pompába díszítünk mindent, s ez az adventre is kiterjedne.

Angolszász területen a karácsonyfát sem szenteste díszítik, hanem az advent elejétől. Ahová edzeni járok, még ott is van karácsonyfa, s megjelenik a boltokban, orvosi rendelőkben, közintézményekben, áruházakban, mindenhol. Koszorúdíszek vannak lépcsőházakban, mindent fényfüzérek díszítenek. A legújabb agymenés a grincsfa, ami a zöld manóra, a Grinchre utal, aki meg akarja hekkelni a karácsonyt – de nem angolszász mitológikus lényről van szó, csak egy írói kitalációról, amiből lett egy sikerfilm. S hogy hogy lett ebből az, hogy grincsfákat árulnak 15 ezer forintért az utóbbi két évben, azt nem tudom. Talán az áll emögött is, hogy az ünnepre való készülődést erősíti, ha mindent feldíszítünk, és olyan motívumokat is használunk, amiről nem tudjuk, honnan származnak. 

Mi volt, amíg nem volt adventi koszorú?

Az biztos, hogy az előírásokat betartotta a faluközösség, ahol nagy volt a pap szava. Kevésbé individuális világban éltek az emberek, sokkal nagyobb beleszólása volt a közösségnek az életbe. Például a legutolsó időkig megtartották, hogy ilyenkor nincs lakodalom. Andrással bezárnak a bálok – mondják, Szent András napjára utalva, ami november 30. A karácsonyi idő adventtel kezdődik és vízkeresztig tart, ekkor nem lehet lakodalmat tartani, aminek a hagyományos ideje a farsang, mivel ekkor volt idejük házasodni, nem tavasszal meg nyáron, mint mi, mert akkor mezei munkák és aratás volt.

Egyéb népszokások kapcsolódnak adventhez?

Advent ugyan az elcsendesedés időszaka, de vannak a folyamán jeles napok, amelyek kiemelkednek. Ilyen például Luca napja, december 13., ami a naptárreform előtt a téli napforduló idejére esett. Hozzáteszem, az egész ünnepkör erre a napfordulóra épül, és rengeteg, korábbi vallási képzet, pogány kori rítus és egyéb motívum szívódik fel benne. Nem véletlen, hogy a keresztény egyház is ide helyezte Krisztus születésének az ünneplését. Lucakor volt a leghosszabb éjszaka, ami a pogány kultuszokban démonikus napnak számított, és a néphagyományban is gonoszjáró napnak nevezik. Luca alakja is kettős a magyar néphitben, egyrészt boszorkányos, másrészt egy fiktív szent. Luca napja teljesen dologtiltó nap, azaz aznap semmit nem szabad csinálni, de főleg nem varrni, mert a néphit szerint akkor bevarrják a tyúkok fenekét, és nem fognak tojást tojni az évben. Ha pedig fonni akartak volna, úgy tartották, Luca bedobná az orsóját a kemencébe. Az adventi időszakhoz rengeteg jóslás kapcsolódik, s ez már elkezdődik Katalinkor, advent előtt, de úgy is mondják ezeket a jósló napokat, hogy andrásoló napok, mert Szent András napja szintént jósló nap, ahogy egyébként Borbála is, december 4. Nem beszélve Lucáról, illetve a szentestéről, valamint szilveszterest és újév napjairól.

Miről jósoltak?

A lányok esetében nyilvánvaló: hogy ki lesz a jövendőbelijük. De a szerelmi jóslásokon kívül vannak haláljóslások és termékenységvarázslások, és időjóslások is. Ebben regionális különbségek vannak esetleg, de mindenkor jósolnak mindent: például egy vagy több ágat vízbe tesznek, s ha azok kivirágzanak karácsonykor, akkor a lány férjhez megy a következő évben – ezt hívták Borbála-ágnak, Katalin-ágnak és Luca-ágnak is, attól függően, hogy mely jeles napon kezdték el ezt a jósló cselekedetet. Valahol cseresznyefaágról volt szó, valahol meggyfaágról vagy körtefa ágáról, esetleg orgonáról, ami volt.

Volt valami az év más időszakaitól eltérő adventi viselkedés? 

A böjt és a készületi idő miatt igen.

Markáns jellemzője ennek, hogy a buliknak sztornó.

Ezt viszont időnként megszegték, például gazdasági okokból, mivel ez disznóvágó időszak is volt. December 21-et disznóölő Tamásnak is nevezik. Ha ekkor vágták a disznót, a háját eltették egész évre (tamáshájnak is nevezték), mert gyógyító erőt tulajdonítottak neki, például kelések és köszvény kezelésére.

Gondolom, a karácsonyi ajándékozás sem volt szokásban.

Valóban nem, az már újkori, polgári szokás. De a napfordulónak itt is szerepe van. Mikor adunk ugyanis ajándékot? Amikor készülünk egy új időszakra – gondoljunk csak a születésnapra. Emögött az a hiedelem áll, hogy ha egy fordulóponton én ajándékot kapok, akkor egész évben bővelkedni fogok. Ez az analógiás logika. Ez már áttolódott szilveszterre persze, de karácsony is ide tartozik. A különböző tájnyelvek az előző századfordulón még kiskarácsonyról és nagykarácsonyról beszéltek: december 25-26. a nagykarácsony, szilveszter és újév pedig a kiskarácsony. Több vidéken böjtös napnak számított december 31. ugyanúgy, ahogy december24., szenteste is.

De se karácsonyfa, se ajándékozás.

Hát igen, érdekes, hogy amíg ezek nem voltak, addig mi volt? Tárgyi dolgokat akkor is betettek a házba, de elsősorban nem díszítő céllal, hanem hiedelmi okokból. Ilyen a jászol, pontosabban betlehem; és a karácsonyi asztal. Karácsony napjaiban ezt az asztalt ott is hagyják, nem nyúlnak hozzá. Egy csak erre a célra használt, karácsonyi abrosszal terítik le, alá és rá különböző gazdasági szerszámokat tesznek és szalmát, szénát, terményeket, amelyek a bőséget szimbolizálják – fokhagyma, pálinka, alma, méz, dió, lencse, bab. Ez a karácsonyi asztal egy mágikus erővel bír, mert miután megvacsoráztak rajta, a megmaradt, maradékot, más néven a karácsonyi morzsát bekötik és elteszik, hogy különböző termékenységet vagy egészséget biztosító varázslások során használják egész évben. Megetetik vele például az állatokat, hogy a tyúkok jobban tojjanak, a tehén több tejet adjon és hasonlók. Az látszik, hogy amikor a karácsonyfa elkezdett terjedni nálunk német hatásra, akkor a karácsonyi asztal kultusza jelentősen visszaszorult. 

És a karácsonyfa hogy terjedt el? 

A 17. századtól kezdődött meg a terjedése, elsősorban evangélikus területeken, aztán a délnémet katolikusok is átvették, de vannak olyan adatok is, ami szerint a katolikusok evangélikus faként tekintettek rá. Itália felé például nagyon nehezen terjedt, az olaszok számára az valami németes szokás volt sokáig. Magyarországon a huszadik század elején kezd rohamosabban elterjedni faluhelyen, de sokfelé még a két világháború közt sem volt általános. A Katalin-ág viszont szólt arról, hogy zöld ágat kell bevinni a természetből a házba, tehát ez egyfajta előzményként segítette a karácsonyfa elfogadását. Ma már senkiben fel sem merül, hogy ne legyen karácsonyfája, hát régen nem volt ez ennyire evidens. Az ajándékozás német nyelvterületen és nálunk inkább Szent Miklóshoz, a Mikuláshoz kötődött eredetileg. Ő volt az ajándékozó, alakoskodó figura, aki a magyar szokásokban egy szigorú, püspöki öltözetű alak. Letérdelteti a gyerekeket, kikérdezi tőlük az imádságokat, és ha valaki nem tudja, arra a mellette lévő krampusz vagy ő maga rá is sóz egyet-kettőt. Jutalmat tényleg csak a jó gyerek kapott, erőteljes volt a büntetés, gyakran ijesztgetés formájában. Amikor aztán elkezd terjedni a karácsonyfa, akkor az ajándékozás is szép lassan áthelyeződik karácsony napjára. Angolszász területen egyértelműen karácsonykor jön a Mikulás. 

Ma karácsony után sokan fogyókúrát tartanak. Régen is teleették magukat az emberek ekkor?

Szentestét hívták úgy is, hogy karácsony böjtje, illetve karácsony szombatja – karácsony ugyanis úgy ünnepnap, mint a vasárnap. Hívják karácsony szenvedejének, valahol meg bővedestének. Ez utóbbi onnan jön, hogy ha az éjféli mise után hazaérünk, akkor már neki lehet esni az ünnepi ételeknek, és végre bővelkedünk a jókban. Az ünnep egyik fő mozzanata, hogy együtt vagyunk, együtt imádkozunk, együtt eszünk. Végre lehet azt, amit addig nem, mert böjti időszak volt. A görögkatolikus vidékeken ráadásul hat hét az advent, és a koszorún is hat gyertya van. Van a két ünnep között is jeles napi szokás, leggyakrabban december 28-án, aprószentek napján jártak a legények esetleg külön a házasemberek regölni. Leginkább a Dunántúlon és Székelyföldön volt ismeretes a regölés szokása, nem pontosan volt ugyanaz a kettő, és a századfordulón kezdett el kiveszni. A regösénekeknek sokféle szövegváltozatát ismerjük, de mindegyikben benne van a „hej, regörejtem” formula. A szövegekben keverednek a kereszténység előtti, pogány elemek és a keresztények: nap, hold, csodafiú szarvas, akinek az agancsa „ezer ága boga, azon ezer misegyertya”. Ennek most van egyébként egy revivalje, egyre több néptáncos közösség eleveníti fel ezt a szép, régies szokást. A regölés vége mindig jókívánság, termékenységvarázslás, amiért tojást, pálinkát s más földi jókat kaptak a regölők.

Mit kell tudni a betlehemezésről?

Advent elejétől ment a betlehemezés falun házról házra, ahol meg nem volt betlehemezés, ott a kántálás, avagy kolindálás vagy mendikélés. Ezeknél is kínálták a betlehemezőket, kántálókat.

Ez szerintem még nagy különbség régi és modern karácsony között: régen nem annyira a szűk családi együttlétről szólt az ünnep, mint ma.

Körbelátogatták a rokonokat, akár még a nem rokon falubelieket is, szenteste is jöttek a betlehemezők, kántálók. Amúgy is ismert mindenki mindenkit. Dél körül indultak a fiúcskák, délután a legények, a házas emberek meg mondjuk este kilenc körül. December 28-hoz kapcsolódik még az aprószenteki vesszőzés vagy korbácsolás: megütögették a gyerekeket, ami mágikus rítus volt, kiütötték belőlük a betegséget, a gonoszt. Sok névnap van az időszakban, amelyek közül jeles az István és a János nap, utóbbi a borszentelés és az újbor megkóstolásának a napja sokfelé. Az egész nyelvterületen – de Erdélyben különösen – sokféle János napi köszöntő van mind énekes, mind rigmusos formában.  

Dolgoztak a két ünnep között?

Az egész téli időszakban beszorultak az emberek a falvakba, a mezőre már nem tudtak kimenni, novemberben befejezték a mezei munkát. Az állatokat viszont meg kell etetni, akármilyen szent idő is van. A disznóvágáson kívül nagy munka nincs, viszont működnek a fonóházak, kivéve az ünnepnapokon, és összejárnak az emberek. Ha pedig egy család tudta, hogy a farsangi időszakra el kell készülnie a kelengyének, mert házasodik az eladó sorba került leány, akkor biztos, hogy égett a kezük alatt a munka, sőt áthívták kalákába a rokonokat, hogy segítsenek. 

Aztán jön újév.

Ekkor fontos a zajkeltés.

Régen ostorral csattogtattak, most petárdázunk, de az eredeti oka ugyanaz: a gonosz elűzése. A zajkeltésnek mindig ez a mágikus értelme. 

A sokféle varázslás az újévre, szilveszter éjre is vonatkozhat. Jósoltak időjárást hagymakalendáriumból: egy hagymát félbevágtak, tizenkét részre osztották a héjait, megsózták a rétegeit, és ahol jobban  nedvedzett, az a hónap esős lesz. A lányok gombócot főznek, neveket írnak cédulákra, és beleteszik a gombócba. Hogy az első vagy az utolsó gombócban lévő név lesz a férjük, az már részletkérdés, de ez elterjedt szokás volt, az egyik legjellemzőbb szerelmi jóslás.

Buliztak szilveszterkor?

Igen, miután a 19. század végén elterjedt a bálok szervezésének szokása. Nem is a szilveszter esti, hanem az újévi bál volt inkább a jellemző, amikor rendesen zenekart fogadtak a legények. Újévkor, ahogy karácsonykor is, köszönteni jártak. Az egész nyelvterületen az hoz szerencsét, ha férfi lép először a házba idegenként, ezért lánynak, asszonynak nem is nyitottak ajtót, mert elviszi a szerencsét. A patriarchátus társadalmi keretei leképeződtek az ilyen apróságokban. Köszönteni így először fiúcska jött általában.

Vannak még helyek, ahol megmaradtak népszokások karácsony és újév környékéről?

Vannak. Nemrég hívtak Kostelekre, a Székelyföld szélére. Ott újévkor járnak még egymást köszönteni. Kostelek persze tényleg a világ mögött van, a hegyek közt elzárva, de nem kell ennyire eldugott helyekre menni. A karácsonyi énekes köszöntésnek van egy újjáéledése, sokszor a helyi pap áll az élére. Nem mindig kiveszett szokás újjáélesztéséről van szó, az is lehet, hogy a cigányság folyamatosan gyakorol egyet. A Borsod megyei Szendrőn a cigányok a mai napig gitárral és hegedűvel járnak szenteste, és eljátsszák, amit kér a házigazda. Sokszor a szokások új formában élnek tovább: hogy karácsonyfa vagy kivirágoztatott ág, hát mindkettő arról szól, hogy azt érezzük, valami zöld kell, hogy legyen a lakásban. 

Sajnáljuk, hogy eltűntek a régi népszokások?

Mondanám, hogy a szokások változnak és eltűnnek, és hogy nem lehet visszahozni őket, de azt látom, hogy mégis lehet. Kiscsőszön felújították a regölést, ráadásul egy helyi gyűjtés alapján, nem valami általános, mindenhol ismert énekekkel, hanem helyi változatokkal. Debrecenben huszonhetedik éve van betlehemes találkozó. A betlehemezés az egyik legkomplexebb dramatikus népszokás a magyarságnál, sokféle különböző szereplővel, gyakran a bibliai eredetűtől is eltérőkkel például, akár huszárt is be tudnak vonni. Ennek a szokásnak a gyakorlása korábban is nagy előkészületet igényelt, a falusiak tudatosan, hetekkel korábban betanulták, kigyakorolták.

Szerintem a hagyományőrzés a spontán beleszületéstől, belenevelődéstől elmozdult arra, hogy tudatosítjuk, hogy van egy hagyományunk, és azt érdemes tovább örökíteni.

Ez igaz az év más ünnepeire is, a székiek számára annyira alap a Márton napi bál, hogy Pesten is megszervezik maguknak. Ebbe nőttek bele, csinálják. Biztos, hogy minden nem fog újjáéledni és fennmaradni, de ez-az igen, és ezek a szokások egész jól beemelhetők napjaink kultúrájába. Ami nem éleszthető fel, az a szokások mögötti hiedelem. Én csinálhatok otthon karácsonyi asztalt, de a hozzá tartozó mágiát nyilván nem vallom. Ugyanakkor lencsét mindenki eszik újévkor, tehát a modern ember sem tud teljesen elszakadni ezektől. 

Nyitófotó: Bege Nóra

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/122702