Kuklay Antal: pap az 1956-os forradalomban

Kuklay Antal az ország északkeleti szegletéből indulva 1956-ban a forradalmi események sűrűjében találta magát. A huszonnégy éves fiatal papot magával ragadták az események, részt vett a sebesültek lelki gondozásában és a Magyarországra érkező segélyek szétosztásában. Kispaptársaival együtt úgy gondolták, hogy lelkesültségüket tovább kell adniuk azon barátaiknak, akik nem tapasztalhatták meg ’56 októberének felemelő pillanatait. 

Ennek érdekében röplapot szerkesztettek, sokszorosítottak, és elküldték az ország különböző vidékeire. Ezért a tevékenységéért tíz év börtönbüntetésre ítélték. Antal atya életét meghatározta a végeken való helytállás: rabként börtönben, fizikai munkásként gyárban, könyvtárosként és gyűjteményszervezőként Sárospatakon, majd plébánosként közel fél évszázadon keresztül egy kis borsodi faluban. Mi lehetett megmaradásának titka? Hogyan tudott mindig alkalmazkodni az új helyzethez, ezzel olyan életművet létrehozva, amelyet számos elismeréssel és díjjal jutalmaztak?

Kuklay Antal mélyen hívő katolikus családba született 1932-ben Csapon, a Csehszlovák Köztársaságban, ami akkoriban színmagyar település volt. Később, tanulmányai révén Magyarországra került, Sárospatakon, a református gimnáziumban érettségizett 1950-ben, abban az évben, amikor a katolikus egyház elleni intézkedések első eredményei már kezdtek látszani: a prímás börtönbüntetését töltötte, a katolikus püspöki kar – az évekig tartó presszió hatására – „megegyezett” a kommunista állammal, a szerzetesrendek működési engedélyének megvonásával mintegy tízezer szerzetes vált földönfutóvá egyik napról a másikra. A kiélezett helyzetben – bár szülei alapvetően örültek papi hivatásának – próbálták lebeszélni szándékáról, de a várható üldöztetés csak növelte elkötelezettségét. Édesapja védelmében továbbtanulási papírján a Zeneakadémiát jelölte meg, a valóságban azonban a szemináriumba jelentkezett, ahol 1950 őszén megkezdte teológiai tanulmányait.

A kassai egyházmegye kispapjaként Hejcén kezdte tanulmányait, majd a szemináriumok összevonása után Egerbe került. Kimagasló tehetségének és a Hejcén megalapozott tudásának köszönhetően 1953-ban, negyedéves korában Budapestre került a Központi Szemináriumba, ahol az ország minden egyházmegyéjéből érkeztek olyan hallgatók. A következő éveket itt töltötte elmélyült tanulásban, a forradalom kitörése is itt érte az egy éve szentelt papot.

Forradalmárok reverendában 

Október 21-én a kispapok szokásos őszi lelkigyakorlata kezdődött, ami egy hét elmélkedést és imádságot jelentett – teljes csendben. A lelki elmélyülést október 23-án fegyverek ropogása törte meg, majd a bekövetkező harcok zaja világossá tette a szeminárium lakói számára, hogy valami egészen különös dolog történik. A lelkigyakorlatot nem függesztették fel, hanem a következő napokat is, egészen október 28-ig csendben, elmélkedve töltötték. Az események hatása alól a szeminaristák sem tudták kivonni magukat, de a lelkigyakorlat befejezéséig várniuk kellett az aktív közreműködéssel. Közben – családtagokon, barátokon keresztül – eljutottak hozzájuk a hírek a forradalom vívmányairól és a fegyveres harcokról. Kuklay Antal, maga is hírhozó lett, hiszen a szeminárium betegápolójaként, október 25-én orvoshoz kísérte egyik társát, s szembesült a szétlőtt várossal és a parlament előtti sortűz áldozataival.

A lelkigyakorlat után végre megindult a kispapok segítségnyújtása: étellel látták el a jogi karon harcolókat, a kórházakban sebesülteket látogattak, és lelki segélyt nyújtottak, a Vöröskereszten keresztül igyekeztek megtalálni azokat, akiket családjuk keresett. 

Mindszenty József kiszabadulását óriási lelkesedés kísérte a kispapok körében, akik próbálták – lehetőségükhöz mérten – kinyilvánítani főpásztoruk iránt érzett hűségüket. Ezért kereste fel egy szeminaristákból álló küldöttség a Prímási Palotában, ahol a bíboros rájuk bízta az Állami Egyházügyi Hivatal iratainak megmentését és megőrzését. Marosfalvi László, Vigh Szabolcs és Kuklay Antal Turchányi Egon (ekkoriban Mindszenty titkára) vezetésével érkezett a Pasaréti úton lévő épülethez, amelyet akkor már nemzetőrök vigyáztak. Az ÁEH dokumentumainak lefoglalása nem kis gondot okozott a forradalom után visszarendeződő hatalomnak. 

November 4. után egy ideig folytatódott a fegyveres ellenállás, de a harcoló fiatalok számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy esélyük sincs a túlerővel szemben, így a szovjetek és a magyar karhatalom elől többen a szemináriumon keresztül menekültek. A növendékek nemcsak az átjárás lehetőségét biztosították, hanem a templom sekrestyéjében reverenda is várta a menekülőket. Többen voltak, akik papnak álcázva magukat jutottak biztonságos helyre. 

A szabadságharc fegyveres leverését követően megindult a politikai ellenállás. Egymás után jelentek meg röplapok és híradások, amelyek próbálták a forradalom eszméit megőrizni és életben tartani. Kuklay és kispaptársai is úgy érezték, hogy nem hagyhatják szó nélkül, ami az elmúlt hetekben történt velük, ezért összeválogattak olyan dokumentumokat és írásokat, amelyeket a katolikus egyház számára fontosnak tartottak. Egy hosszabb röplapot készítettek, amelyben saját élményeik mellett megírták XII. Pius pápa forradalommal kapcsolatos megnyilvánulásait, és ezt stencilgépen sokszorosítva, eljuttatták a vidéki papság számára.  

Letartóztatás és börtön, helytállás 

Kuklayt ezen tevékenységeiért 1957 tavaszán letartóztatták, és Turchányi Egon perében 10 évre ítélték. 1957 és 1963 között az osztályidegenek számára létrehozott márianosztrai börtönben töltötte büntetése legnagyobb részét, ahol paptársaival és több ’56-os elítélttel együtt raboskodott. A börtönben különféle gondolkodású emberekkel élt együtt, és a velük való kapcsolatban megtanulta elfogadni és megérteni azokat, akik más nézetekkel rendelkeztek. Látóköre szélesedése pozitívan hatott későbbi lelkipásztori munkájára is.

1963-ban visszatért szüleihez Sárospatakra, ahol kezdetben csak fizikai munkásként kaphatott állást. A rendőri felügyelet évei alatt zárt ajtók mögött misézett, és a sátoraljaújhelyi lemezgyárban, majd a sárospataki cserépkályhagyárban dolgozott. A hatvanas évek elején kezdődött a sárospataki templom régészeti feltárása, ahol Kuklay Antal munkára talált, történelmi, művészettörténeti kutatásai mellett elkezdte a plébánia könyvállományát számba venni, és megkezdeni a gyarapítás munkáját. Ezzel lerakta az alapját a Sárospataki Római Katolikus Gyűjteménynek; a következő évtizedekben pedig szisztematikusan fejlesztette a könyvtár, a levéltár és a múzeum anyagát. Olyan sikeres volt kulturális missziója, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal úgy döntött, inkább engedélyezi papi működését egy kis faluban, minthogy Sárospatakon maradva még több „gondot” okozzon. Körömre került plébánosnak, ahol megtalálta a hangot az egyszerűbb emberekkel, és széles baráti kapcsolatait a falun élők érdekében használta fel: előadásokat, koncerteket szervezett számukra, sérült gyerekeknek és segítőiknek nyújtott nyaralási lehetőséget. Egyszerre végezte tudományos, kulturális, lelkipásztori, szociális és missziós munkáját, sokaknak támaszt és erőt adva. 

Kuklay Antal életművéért számos állami és egyházi kitüntetésben részesült. Hatvanadik születésnapján kapta meg a Magyar Köztársaság Középkeresztjét, 2008-ban Fraknói Vilmos-díjjal tüntették ki, 2009-ben a Hit Pajzsa-díjat adományozták számára. 2011-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, 2014-ben Magyar Örökség díjat kapott.

Magyar hősök:
Esterházy János: nácik és kommunisták ellen, magyarokért és zsidókért
Brusznyai Árpád: tudósból '56-os mártír
Gérecz Attila: a szovjetek ellen harcolva érte a halál

A sorozat a Nemzeti Emlékezet Bizottságának közreműködésével készül.