Miért kell „brüsszelezni”?

2017. december 12. 09:18

Brüsszel a mai európai politikai kontextusban nem egy hely vagy egy intézmény. Brüsszel egy ideológia. A nemzetek feletti Európában gondolkodók ideológiája.

2017. december 12. 09:18
Orbán Balázs
Orbán Balázs
Mandiner

Változó színvonalú, de egyenletes intenzitású politikai vita zajlik immár több mint egy éve Magyarországon arról, hogy mit jelent a közéletben az a szó, hogy „Brüsszel”. 

Néhányan úgy gondolják, hogy Brüsszel egy szimpla belga város. Sokan elismerik, hogy Brüsszel az Európai Unió fővárosa. Sokan mondják hibásan azt, hogy Brüsszel Európa fővárosa (ez ugyanis csak akkor igaz, ha az „Európa” és az „Európai Unió” szavakon tökéletesen ugyanazt értjük). Sokan mondják erre kontrázva, hogy Brüsszel ezek helyett inkább az európai dzsihádisták fővárosa. 

Ez utóbbi szellemes fricska, de számomra egyik definíció sem elfogadható.

Brüsszel a mai európai politikai kontextusban ugyanis nem egy hely vagy egy intézmény. Brüsszel egy ideológia. A nemzetek feletti Európában gondolkodók ideológiája. 

„Brüsszel” az európai birodalmi logika megnevezése.

A Brüsszel-ideológia mindenhol megjelenik. Minden uniós intézményben jelen van, egyes uniós intézményekben pedig döntő befolyással bír. Jelei megtalálhatók az Európai Unió „alkotmányában”, a két alapszerződésben, de döntő befolyásra inkább az uniós alapszerződések alkalmazása és értelmezése során tesz szert.

Nézzünk néhány példát rá!

Az Európai Bizottságról sokan szokták mondani, hogy a szerződések őre. Nos, valójában ma már ennél jóval több! Az Európai Bizottság ugyanis nemcsak az uniós jog alkalmazását figyeli, hanem az Európai Unióról szóló szerződés alapján az EU általános érdekeinek előmozdítója, a legfontosabb javaslattevője, a költségvetés végrehajtója, a programok irányítója, s olyan szerv, amely koordinatív, végrehajtói és igazgatási funkciókat is ellát.

De a Jean-Claude Juncker által vezetett testület ezt is megfejelte azzal, hogy magát többé nem igazgatási, hanem politikai testületnek, úgymond „politikai bizottságnak” titulálta – milyen szépen is hangzik ez magyarul... 

Mindenesetre teljesen egyértelmű, hogy a Juncker-bizottság többé elsősorban nem semleges, az Európai Tanács és az Európai Parlament közötti egyensúlyozásra, a tagállamok közötti kompromisszum kialakítására koncentráló intézmény, hanem bizonyos integrációs és közpolitikai célok megvalósítása érdekében dolgozó politikai szervezet. 

Mit is jelent az, hogy a Bizottság jóval politikaibb, mint elődei? Minden elemzés, a tudományos és a think-tank világ is mást-mást ért ez alatt. De – ahogy a Centre for European Policy Studies egy elemzése írja – azt mindenki elismeri, hogy ez legalábbis a bizottsági célok politikai szempontú priorizálásához vezetett, illetve hogy ennek hatására a Bizottság egy jóval inkább felülről-lefelé, politikai célok mentén irányított testületté vált.

Ennél is egyértelműbben fogalmaz a European Policy Centre-nek a Juncker-bizottság félidei teljesítményét vizsgáló elemzése: „a terv az volt, hogy a Bizottság maga mögött hagyja a technikai imázst, és sokkal proaktívabb, önfejűbb és rámenősebb lesz”. Az elemzés azt is kimondta, hogy „a bevezetett változtatások hatására a Bizottság olyan intézménnyé változott, amely sokkal nyíltabban hoz politikai döntéseket, bár a változás még nem teljes, illetve néhol látványosak a hézagok”.

S ha Juncker úr megszólalásait figyeljük, egyértelmű, hogy a Bizottság elnöke több Európában, illetve az egy vezető alatt egyesülő Európában gondolkodik. Ahogyan az úgynevezett State of the Union-beszédében megfogalmazta: most, hogy a britek távoznak, s az Európai Uniót érő kihívások kevésbé élesen feszítik szét az egységet, itt az idő a továbblépésre. Ne legyen kétségünk, hogy a továbblépés egyenlő a mélyebb integrációval. S ahogy mondja is a beszédben, nem az alapszerződés-módosítás a lényeg. Azt csak akkor tartja indokoltnak, ha „hatékonyabb uniót hoz”. 

Pontosan ez a Brüsszel-ideológia! Mindez ugyanis lefordítva azt jelenti, hogy nem a tagállamok konszenzusát igénylő alapszerződés-módosításban gondolkodnak elsősorban (hiszen az teret nyitna a hatáskörök visszaadása mellett kardoskodó nemzetállamoknak is), hanem a meglévő keretek kitöltésében és kitágításában.

Nézzünk ezek után egy másik intézményt, az Európai Parlamentet is!

Az Európai Unió közgyűlése eredetileg a nemzeti parlamentek delegáltjaiból állt, s elsősorban konzultatív funkciókat látott el. A parlamenti képviselők első közvetlen választására 1979-ben került sor, s gyakorlatilag onnantól kezdve folyamatosan nőtt az Európai Parlament hatásköre. 

Az alapszerződések alapján az Európai Parlament részt vesz az uniós jog megalkotásában, illetve ellenőrzési feladatokat is ellát. Érdekes paradoxon, hogy annak ellenére, hogy az Európai Parlament – elvben – az egyetlen olyan szerv, amely közvetlenül képviseli az európai állampolgárokat, s amely tényleg egyre fontosabb szereppel bír, a parlament iránti választói érdeklődés egyre kisebb. Ahogy a European Institute of Public Administration egyik elemzése is felhívja erre a figyelmet, 1979 és 2009 között a következők szerint alakultak az EP-képviselők választásán az összeurópai választási részvételi arányok: 62, 59, 58, 57, 50, 45, 43. 

A tendencia egyértelmű: szigorú monoton csökkenés. Minél jobban küzd az Európai Unió az EP megerősítése révén a demokratikus deficit ellen, az intézmény legitimációs „gap”-je annál nagyobb.

S hogy miért van ez? 

Az Európai Parlament halála valójában az arányos választási rendszer. Az összeurópai arányos választási rendszer révén olyanok is komoly képviselettel rendelkeznek az Európai Parlamentben, akiknek hazájukban semmi esélyük sincsen nemhogy a kormányzati pozíció, hanem a meghatározó politikai szerep közelébe sem kerülni. 

Csak hogy igazságosan, mindkét irányból mondjak példát: Nigel Farage soha nem tudott magának helyet szerezni a brit parlamentben, ahogy a francia és egyéb kommunista pártok képviselői sem az otthoni erős bástyáikról, hanem inkább a hajmeresztő brüsszeli felszólalásaikról híresek.

Ennek a tragikus arányos választási rendszernek két következménye van. Egyrészt egyre hangosabbak a szélsőséges pártok. Sőt, a szélsőséges pártok – különösen a baloldalon – a mainstream felé tolódnak. Mindez tovább erodálja az Európai Parlament legitimitását és tovább erősíti a szélsőséges erőket. Ördögi kör, amiből egyelőre nem látszik a kiút. Másrészt a politikai paletta közepét elfoglaló pártokat ez a szisztéma „egymásra tolja”, hiszen egymás támogatására van szükségük. Ebből következően a közöttük lévő ideológia távolság is csökken, s a továbbiakban nem jelentik egymás valódi európai alternatíváját. Nézzük meg az európai szocialisták és a néppártiak megnyilvánulásait, s azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy mire gondolok! Ebből pedig szintén az következik, hogy mivel a politikai centrum bal- és jobboldala valójában egy monolit politikai tömbbé vált, valódi alternatívát csupán a szélsőségesek kínálnak.

Nem csodálkozhatunk, ha az ebben a csapdában vergődő Európai Parlament a Brüsszel-ideológia leglelkesebb híve! Számos példa, történet, nyilatkozat hozható példaként. Egy Politico-cikk is arról beszél, hogy miközben az EU-realista álláspont több helyen erősödik, az Európai Egyesült Államok, vagyis a föderatív rendszer hívei még mindig erős többségben vannak az EP-ben. 

Mi sem demonstrálja ezt a jelenséget jobban, mint a néppárti Elmar Brok és a szocialista Mercedes Bresso által az EU jövőjéről készített manifesztum, amely beszédesen Az Európai Unió működésének a Lisszaboni Szerződésben rejlő potenciál kiaknázása révén történő javításáról címet viseli.

Érdemes beleolvasni! Több Európa, mélyebb integráció, a jelenlegi kereteket meg nem változtatva, hanem tovább tágítva. Ugyanaz a Brüsszel-ideológia, mint korábban a Bizottság esetében láttuk, ezúttal az Európai Parlament képviselőinek komoly többségének támogatását bírva.

Vizsgáljuk meg a harmadik intézményt, az Európai Unió Tanácsát is!

A Tanács a tagállamok miniszteri szintű képviselőiből álló, különböző formációkban ülésező – jellemzően az Európai Parlamenttel együtt funkcionáló – jogalkotó testület, amely a gyakorlatban az uniós együttműködés legfontosabb kormányközi eleme. 

A Tanács tehát jellegénél fogva a másik két uniós intézmény ellensúlya, a tagállami érdekek és logika megjelenítője. De ezen intézmény működését vizsgálva is egyre erősebben látszik a Brüsszel-ideológia! 

A tanács ugyanis döntéseit – immár főszabály szerint – nem konszenzussal, hanem úgynevezett minősített többséggel hozza, amelyben a tagállamok 55 százalékának (amelyek az összlakosság 65 százalékát képviselik) kell egyetérteniük ahhoz, hogy egy döntés elfogadottnak minősüljön. 

S ugyan a szavazásokat monitorozó elemzések mindig sietve kiemelik azt, hogy a tanács a döntések többségét teljes egyetértésben hozza, de a statisztikából az is kiviláglik, hogy egyre gyakrabban szavaznak le tagállamokat. Míg 2004 és 2009 között nem volt olyan tagállam, amely az esetek 2,5 százalékánál többször kisebbségben maradt volna, a 2009 és 2015 közötti időszakban ugyanez az arányszám hét tagállam esetében 3 százalék, s ezek közül négy tagállam esetében pedig 4 százalék fölöttivé változott.

Jól láthatóan élesednek tehát a törésvonalak a tanácsban is! S ha éles a politikai helyzet, akkor a tanácsban is utat tud törni a Brüsszel-ideológia. Erre a legjobb példa a 120 ezer menedékkérő kötelező áthelyezéséről szóló tanácsi döntés még 2015-ből, amelyet – többek között – Magyarország is sikertelenül megtámadott az Európai Unió Bírósága előtt. 

Hogy mire gondolok? Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 78. cikk harmadik bekezdése felhatalmazza a tanácsot arra, hogy ha harmadik országbeli állampolgárok hirtelen beáramlása miatti szükséghelyzet következik be, akkor átmeneti intézkedéseket fogadjon el. Ahogy az Európai Unió Bírósága igen érdekes módon megállapította, ez akár azt is jelentheti (miképpen jelentette is), hogy a tanács – leszavazva a kisebbséget – „átmeneti intézkedés” címen eltérhet a hatályos uniós jogszabályoktól (jelen esetben a Dublin-rendelettől), s kötelezheti a tagállamokat arra, hogy a hatályos uniós rendeletnek ellentmondó „átmeneti intézkedéseket” hajtsanak végre.

Ha most a konkrét ügytől eltekintünk, ismét ugyanaz a logika, immár a tanácsban is: a meglévő keretek tágítása, a szupranacionális elemek erősítése a tagállami mozgástér rovására.

S hogy mit szeretnék mindezzel mondani? 

Az Európai Unió nem önmagában jó vagy rossz, hanem vannak számunkra kedvező és kedvezőtlen elemei. A mérleg azonban a pozitívumok felé billen. Jó nekünk, mind emocionálisan, mind gazdaságilag, hogy tagjai vagyunk az európai közösségnek! 

De ugyanúgy dolgozni kell azon, hogy ez ugyanígy maradjon, mint bármi más esetében. Egy párkapcsolatban sem egymásba szeretni a legnehezebb, hanem a mindennapokban fenntartani egy mindkét fél számára előnyös, érzelmekben és életminőségben gazdag, közös életet. 

Ehhez pedig folyamatosan figyelni kell, hogy hogyan is állunk egymással. S ebben komoly problémát okozhat az a típusú ki nem mondott megállapodás-módosítás, ami a Brüsszel-ideológiából következik. Ezekre a jelekre legalább nekünk mindig figyelnünk kell!

Ezért nem értelmetlen „brüsszelezni”. Ezért jelenti a „brüsszelezés” a meglévő szerződési keretek közötti nemzetek feletti összeurópai logika lopakodó térnyerését, amely bizonyosan a XXI. század egyik legkomolyabb magyar kihívása lesz, ha az uniós integráció kölcsönösen előnyös mivoltát szeretnénk megőrizni.

S persze mindenkinek jobb, ha ezzel a jelenséggel a magyar politikai elit teljes spektruma tisztában van, s ha nem a „Brüsszel csak egy város” faék egyszerűségű logikája alapján gondolkozik.

Kapcsolódó cikkek

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. december 13. 11:15
Tegnap ittunk ket sort a Dezsovel, kozben megbeszeltuk, hogy soros, brusszel, a migransok, a bankok, a balliberalisok, a nyugat rank tamadt. Harcolni kell! Tobbet aztan nem ittunk, mert a kozmunkaberbol ennyire fussa.
áfonya
2017. december 13. 08:30
Mert Brüsszel a terrorista elosztó központ.
saci43
2017. december 12. 17:25
Orbánnak úgy kell Brüsszel, mint egy falat kenyér. Etetni kell a nyájat, jönnek a választások. :)
yndi
2017. december 12. 17:04
Ha a brüsszelezés oka az volna, hogy Orbán (Viktor) nem ért egyet a brüsszeli intézményekben szerinte többségi nézettel, amely szerint tovább kell mélyíteni az európai integrációt, akkor nem Magyarországon folytatna propagandakampányokat ezügyben. Ha viszont csak az az oka, hogy kell egy pár fenyegető ellenség a magyar választók butábbik felének, hogy az ne az ország valós problémáival foglalkozzon... Na akkor már érthető, hogy miért Magyarországon érik egymást a propagandakampányok, és a brüsszelezés miért lesz a Fidesz számára a következő választási időszak fő témája (a migránsozás és a sorosozás mellett).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik