Szaakasvili nem adja fel: támadás érte a politikus híveit

2017. december 6. 12:16

Miheil Szaakasvili Grúzia egykori elnöke, Odessza volt kormányzója nem szándékozik feladni magát a hatóságoknak, szerda estére pedig nagygyűlést hívott össze az ukrán törvényhozás épülete elé.

Szerdán, kora reggel támadás érte Miheil Szaakasvili híveinek az ukrán kormány épületével szemben fekvő közparkban felállított sátrait. Rendfenntartók rontottak rá a tüntetőkre, akik közül többen megsérültek. A sebesültek pontos száma egyelőre nem ismert. Szaakasvili kijelentette: a karhatalom erővel akarta őt elvinni a parkból, de „rossz sátorra törtek rá”, nem pedig arra, amelyben ő tartózkodott. A rendőrattak után a politikus hívei a közeli Kijev Szállodában helyezték biztonságba Szaakasvilit, a tüntetők pedig Szemen Szemencsenko parlamenti képviselő, a Donbassz nevű önkéntes ukrán paramilitáris alakulat volt parancsnokának vezetésével hozzáláttak a sátraikat védő tiltakozók által emelt torlaszok megerősítéséhez.
    
A rendőrség nem egyelőre közölt részleteket a reggeli rajtaütésről.
   
Larisza Szarhan, Jurij Lucenko ukrán főügyész sajtótitkára eközben nyilvánosságra hozta, milyen bűncselekmények elkövetése miatt körözik Szaakasvilit. A közlemény szerint az ellenzéki politikust hivatalos személyek (rendfenntartók) ellen a bűnelkövetőknek nyújtott segítséggel és utóbbiak bűnös tevékenységének segítésével gyanúsítják. 
    
Az ügy előzménye, hogy az ukrán főügyészség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai előző nap házkutatást tartottak Szaakasvili kijevi lakásában, majd őrizetbe vették a volt a odesszai kormányzót, hívei azonban megakadályozták, hogy elszállítsák őt: egy rendőrségi mikrobusz ajtaját betörve, kiszabadították a járműből. Őrizetbe vételének megkísérlése előtt Szaakasvili felmászott a lakását magában foglaló nyolcszintes ház legfelső emeletére, és azzal fenyegetőzött, hogy leveti magát.

A rendőrjárműből történt kiszabadítása után Szaakasvili hívei gyűrűjében a törvényhozás épülete elé vonult, ahol beszédet mondott az összegyűlt néhány ezres tömeg előtt, majd az éjszakát is a tiltakozók között töltötte. 
    
Jurij Lucenko ukrán főügyész eközben sajtótájékoztatón hozta jelentette be, hogy hivatala olyan bizonyítékok birtokában van, amelyek alapján Szerhij Kurcsenko, a Majdan-tüntetések nyomán 2014-ben Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök környezetéhez tartozó oligarcha pénzeli az ukrán állampolgárságától megfosztott, jelenleg hontalan Szaakasvili kijevi tiltakozó megmozdulásait. 

A főügyész szavai szerint Miheil Szaakasvili erőszakos hatalomátvételre készül Ukrajnában a megbuktatott Moszkva-barát rezsim vezetőivel együttműködve.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/121827