Így adna Nobel-békedíjat Sorosnak Iványi Gábor

2017. december 06. 20:39

„Nem tudjuk, hogy működik a jelölés. Gondoltunk egyet, és elküldtük.”

2017. december 06. 20:39

Társaival már nyáron elkezdte fogalmazni a Soros Györgynek a Nobel-békedíj odaítélését szorgalmazó javaslatát Iványi Gábor evangélikus lelkész, és volt országgyűlési képviselő. Az Orbán Viktor két gyerekét is megkeresztelő lelkész erről a Hír TV Egyenesen című műsorában beszélt Kálmán Olgának, miután egy csokimikulással lepte meg a műsorvezetőt.

A Soros Györgyöt érintő őszi nemzeti konzultációra Iványi egy bibliai idézettel úgy reagált: „ahogy a párduc sem tudja a bőre foltosságát levetkőzni, akkor ti sem tudtok jót tenni”. A konzultáció elindítása után döntöttek úgy Iványiék, hogy mégis elindítják a békedíj-jelölés folyamatát, habár ennek folyamatáról fogalmuk sem volt. „Nem tudjuk, hogy működik [a jelölés]. Gondoltunk egyet, és elküldtük” – fogalmazott.

Iványi magát Sorost is méltatta: szerinte a magyar származású üzletember „nem változott”, és következetesen „a szabad, méltóságteljes polgárok felépítésén” fáradozik. A lelkész szerint Sorost nem támadni kéne, inkább hálásnak kéne neki lenni.

A Sorost támadó politikusokról úgy nyilatkozott, „vannak szélkakas emberek”, mint például Orbán Viktor, akik a rossz mellett kötelezték el magukat.

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akiaki
2017. december 09. 21:59
magyar- izraeli baráti társaság fontos személye!
atila68
2017. december 08. 19:24
Nálunk itt a szomszéd tömbben van ugye a Kicsi Presszó, igen patinás intézmény, ottan a csapos Lacit javasolják, mert sok utcai pofozkodásnak vetett véget kérlelhetetlen kérges tenyereseivel. Na ez pont annyira komoly javaslat.
Box Hill
2017. december 07. 20:18
Ahhoz kell ám a sok "értelmiségiség", hogy még azt se találják ki, hogyan működik a jelölés.
Biivisz
2017. december 07. 14:18
Hát ez gyönyörű! Iványit annak idején azért találták ki - lehet, hogy az ötlet épp Sorostól származott -, hogy a liberálisoknak is legyen "keresztény papjuk". (Orbán is ekkor - még gyanútlan liberálisként - kereszteltetett vele. Azóta szerencsére kinyílt a szeme.) Nézzük miket is mond? (http://mandiner.hu/cikk/20171207_ivanyi_gabor_merhetetlenul_szegyellnivalo_es_satani_amit_soros_gyorggyel_muveltek) 1. "Meggyőződésem, hogy régóta börtönben kellene lenniük, s hosszú időn át töprengeniük azon, szabad-e elárulni ..., tönkretenni nemzeteket vagy épp meghiúsítani a kiszolgáltatottak reményeit." Hogy 2006-ban, Feltóról, EZ hogy nem jutott eszébe - miközben most meg Orbánról naná - az érthetetlen. ;-) 2 "... ápol olyan hagymázas elképzeléseket, hogy először Európa ura lesz, aztán pedig már az egész világnak ő fog diktálni. Na, ez igazi freudi elszólás! Ő nyilván Orbánt szeretné e szavakkal minősíteni. Csakhogy, Orbánnal lehet nem egyetérteni lehet diktátorozni, lehet azzal vádolni, hogy vesztébe viszi az országot, de ha van ember a földön, akinek semmiféle "hagymázas elképzeléshez" nincs köze, akkor ő az. (Az, hogy Európában szép lassan neki lesz igaza, nem vágyálmainak létét, hanem éppen realista világ- és előrelátását igazolja. Illetve azt, hogy ezek melletti bátor kiállása is helyes volt.) Ezzel szemben a 2.-ben leírtak tökéletesen illenek gazdájára, Soros Györgyre. Ki más lenne az, aki - erkölcsileg erősen kétséges pénzügyi manővereinek sikerétől megrészegülve - most az egész világot szeretné az ő "hagymázas elképzeléseihez" (ld: Open Society) igazítani?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!