Mindezzel szemban a korai ellenállást a keresztények és más kritikusok képviselték, akiket azonban már régen nevetségessé tettek és elhallgattattak a forradalom seregei: a feminista, később a homoszexuális ideológusok, akik a korlátlan szexet hirdették, mint a politikai »felszabadítás« egy formáját az »elnyomás« alól. Besorozták az értelmiségieket is, és moralisztikus buzgósággal, diametrikusan az erkölcsi stigmát átfordították azokról, akik támogatták a forradalmat azokra, akik ellenezték azt, utóbbiakat politikai elnyomóknak állítva be.
Most, miután évtizedekig szolgálták ezt a közönséges kultúrát, mint értelmiségi apologéták, ugyanazok a radikális ideológusok úgy találták, hogy most tovább fokozhatják befolyásukat és növelhetik hatalmukat ama káosz segítségével, amelynek megteremtéséhez ők is segédkeztek, azáltal, hogy az új kellemetlenségeket újféle kvázi-bűncselekményeknek állítják be, amelyeket senki nem ért pontosan és amelyek nem tűrnek védelmet. Miután nemcsak a keresztényeket tették nevetségessé és hallgattatták el, hanem velük együtt a »bűn«, az »erkölcstelenség«, a »paráználkodás« és a »házasságtörés« bosszantó, régimódi szótárát is, a radikálisok most bevezetnek ehelyett egy olyan szótárat, amely az ideológiai elhajlást bünteti (»szexizmus«, »nőgyűlölet«) és kriminalitást sugalmaz: »szexuális bántalmazás«, »szexuális visszaélés«, »helytelen szexuális viselkedés«, »szexuális erőszak«, szexuális ez, szexuális az.
Röviden: a szexuális ideológusok új politikai teológiát hoztak létre, amely a bűn átpolitizált, kormány által engedélyezett definícióját is bevezette. Más szavakkal: eltörölték a vallási eredetű bűnt és helyettesítették azt a politikai bűnnel. Ahelyett, hogy – eredeti ígéretüknek megfelelően – eltávolították volna a közgondolkodásból a »parázna« és a »házasságtörő« stigmáját, egyszerűen csak helyettesítették azokat az »erőszakoskodó« és a »bántalmazó« stigmájával. A moralitást ideológiával, a közösségi normákat pedig saját magukkal helyettesítették, mint az ártatlanság és bűnösség egyedüli bírái.
Van a kettő közt bármi különbség? Igen. A hagyományos bűnök világosak és pontosan meghatározottak voltak, mindenki vonatkoztak egyenlően, és olyan, nem politikai tekintélyek felügyelték őket, mint a szülők, egyházak és a helyi közösségek; a büntetés pedig társadalmi rosszallás és esetleg kiközösítés volt. Az új, ideológiai bűnök azonban homályosak, nincs egyértelmű meghatározásuk, csak a férfiak lehetnek bűnösek bennük, valamint jogászok és csendőrök őrködnek felettük, továbbá perekkel és börtönnel büntetik őket.
Ez a „felszabadítás” pontosan azt a logikát követi, amiben az Ember Jogai a terror uralmává változnak. A fanatikus Antoine de St. Just akár a szexuális forradalom pártján is beszélhetett volna a francia forradalom helyett, amikor kijelentette: »Nincs szabadság a aszabadság ellenségeinek!«”