Bozgor blues

2017. november 10. 14:21
Koncz Tamás
Magyar Nemzet

Századszorra érkezem ide, húzom a gurulós bőröndöt, és bizonygatom magamban: itthon vagyok.

„Apokaliptikus kép fogad: az aluljáróban minden kukát szétvertek, a földön vérfoltok. Szétrobbant sörösüvegek között, szilánktengeren gázolok át a metrópótló busz megállójáig. Később olvasok a Debrecen–Fradi közben kirobbant balhéról. Két embert megkéseltek, a szurkálót pedig harminc maszkos lincselte, majdnem ott maradt. Az elkövetők nem migránsok, »gyüttmentek« voltak, hanem (maguk szerint) csapatukra büszke harcosok, akik hangosan, érthetően fejezték ki véleményüket. Férfiak, akik símaszkkal, késsel járnak szurkolni – és akik miatt egy komolyabb meccs előtt rohamrendőrök százait kell kivezényelni az utcákra. Mégsem beszélnek róluk nemzetbiztonsági kockázatként, nem aggódnak miattuk tévébe hívott sztárszakértők. Ha ügyesek, megússzák a felelősségre vonást, de rosszabb esetben is letudhatják egy kis közérdekű munkával. S jöhet az újabb buli. A romokat feltakarítják, a Fradi-szív örökké dobog.

Doboghatna erősebben egy másik szív is. Az édes hazáé, ami balhés, gyűlölködő fiainak mindig megbocsát, de nehezen, gyanakodva fogadja a messziről érkezőt – ha befogadja valaha. Századszorra érkezem ide, húzom a gurulós bőröndöt, és bizonygatom magamban: itthon vagyok. A kerekek szilánkokon ugrálnak, éneklik a bozgor bluest.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/120560