Mi van Soros György fejében?

„A zárt társadalom olyan konkrét egyének konkrét csoportosulásaiból áll, akiket nem pusztán elvont társadalmi kapcsolatok fűznek össze” (Karl Popper)

Tényleg bűn a politikai közbeszéd tárgyává tenni Soros személyét? Főbb műveinek elolvasása után azt hiszem: éppen az lenne bűn, ha nem beszélnénk róla. A magyar kormánnyal szembeni állásfoglalása korunk egyik legsúlyosabb ideológiai kihívását veti felszínre, ami túlterjed a migrációs politika kérdéskörén.

E sorok írója az elmúlt időszakban elolvasta Soros György könyveit (A lehetetlen megkísértése; A nyílt társadalom avagy a globális kapitalizmus megreformálása; A gyarlóság kora - A terror elleni háború következményei; A 2008-as összeomlás és következményei - A pénzügyi piacok új paradigmája); valamint Karl Popper: A nyitott társadalom és ellenségei c. művét. Az alábbiak reflexiók az ott olvasottakra.

*

A totalitarizmus tapasztalata

Soros György világképét egyrészt a totalitarizmus tapasztalata, másrészt a platonizmus örökségével viaskodó Karl Popper filozófiája formálta. Az „állam nélküli államférfi” az alapítvány hálózatának programadó nevét is mestere főművéből, A nyitott társadalom és ellenségeiből kölcsönözte, amely a „zárt társadalom” ellenfogalmával szemben határozza meg a liberális demokrácia totális megvalósulását. A tagadással definiálás jellegzetesen popperi megközelítése Soros számára már politikai stratégia is, hiszen az általa támogatott szervezeteket leginkább a „zárt társadalom” elvont ellenségképe tartja egységben, míg sok más kérdésben nem feltétlenül vállalnának közösséget.

Nagy vonalakban ezt jelenti a zárt társadalom, amit Popper egészen Platónig vezet vissza, aki szerint az államban senki sem lehet vezető nélkül, tehát mindenkinek szüksége van egy felsőbb autoritásra. Popper nemcsak ezzel száll vitába, hanem az antik bölcsnek azzal a gondolatával is, miszerint azoknak kell részesülnie a hatalomból, akik személyükben alkalmasak a közügyek irányítására.

Se Popper, se Soros nem hisz abban, hogy a személyes alkalmasság bárkit hivatottá tehet a társadalom vezetésére. Mindketten arra keresik a megoldást, hogyan lehet intézményesen megóvni a társadalom fejlődését a rossz vezetők hibáitól. Műveikben kiküszöbölendő veszélyforrásként tekintenek a közösségi emberre. Ezt a hozzáállást csak akkor érthetjük meg, ha tudatosítjuk, hogy világképüket a totalitarizmus tapasztalata torzította el. Ezért hirdetik – Popper szavaival – a történelem legmélyrehatóbb forradalmi átalakulásának szükségességét.

A nyitott társadalom utópiájában minden viszony elveszíti organikus jellegét és ezzel tökéletes képlékenységre tesz szert. A család és a nemzet értelemszerűen autoritást és organikus viszonyokat képeznek, tehát kirekesztésen alapulnak. A tökéletesen nyitott és absztrakt társadalom ezzel szemben „elszemélytelenített” és művi: az emberek tökéletesen elidegenednek egymástól, minden tevékenységet elszigetelt egyének végeznek, sőt Popper hátborzongató lelkesedéssel írja le: „A mesterséges megtermékenyítés még a szaporodást is lehetővé tenné anélkül, hogy szükség volna személyes érintkezésre”.

Soros szellemi atyja szerint egy ilyen absztrakt táradalomban „újfajta személyes viszonyok alakulhatnak ki, melyekbe mindenkinek szabad bejárása nyílik, ahelyett, hogy azt a születés véletlenszerűsége határozná meg.” Soros helyenként a jogállamiság körülírásával definiálja a nyitott társadalmat, de művei bővelkednek az olyan popperre hajazó megjegyzésekben, amelyek nem hagynak kétséget afelől, hogy a nyitott társadalom eszméje az emberi természet radikális tagadásán alapul

Soros György A lehetetlen megkísértése című (kissé sem utópikus) művében a hagyományos viszonyok szerződésesre változtatása mellett érvel. Szerinte a társadalomban minden viszonynak szerződésesnek és felbonthatónak kell lennie, valamint magában kell hordoznia a mértéktelen változás lehetőségét. Soros szerint a nyitott társadalomban minden érték piacra kerül és „a piacmechanizmus elveit olyan távoli területekre is ki lehet terjeszteni, mint a művészet, a politika, a társadalmi élet, a szex és a vallás”.

Ebben a társadalomban minden hagyományos közösség megszűnik, a szülő – gyermek viszony elveszíti jelentőségét és „az emberek közötti kapcsolatokban a fizikai jelenlétet hatékonyabb (sic!) kommunikációs eszközök váltják föl.” Soros beismeri, hogy ez a vízió nem túl csábító, sőt némiképp orwelli, de szerinte ez csak annak tudható be, hogy „mindegyik társadalmi berendezkedés abszurddá válik, ha logikai végkövetkeztetésig visszük el”.

Ellen-totalitarizmus

Soros árulkodó módon A nyílt társadalom című könyvében azzal kezdi a témával kapcsolatos fejtegetését, hogy megpróbálja leszerelni az utópizmus vádját. Mint írja: „sokan akár utópisztikusnak tarthatják […], a nyílt társadalom azonban képes felismerni (sic!) a valóság szabta korlátokat.”

Több művében is azzal nyugtatja meg kétkedő olvasóit, hogy valamiféle kollektív bölcsesség megóvja majd a társadalmat attól, hogy egy – szerinte is – elérhetetlen eszmény „megközelítése” közben egy hanyag mozdulattal félretolja útjából mindazt, ami emberi. Bőven volt már arra példa, hogy a „kollektív bölcsesség” és tudománytól ihletett megvilágosodottság jegyében küldték halálba emberek millióit. Soros György tudhatja legjobban, hogy az elszemélytelenedett tömeg „kollektív reflexióival” rég tele vannak a meszesgödrök. Mindennek ellenére úgy tűnik, hogy ez csöppet sem bizonytalanítja el az organikus társadalom elleni harcában.

Soros szerint a tömegtársadalomnak a XX. században tapasztalt kollektív zsarnokságával szemben csak a közösség ellenében, annak szétzilálása árán lehet megvédeni az egyént.

Popper és Soros pörölyként használja a „zárt társadalom” fogalmát, így nem is csoda, hogy mindketten beleesnek a neomarxisták megbocsáthatatlan tévedésébe: az autoritásból és a társadalom organikus jellegéből vezetik le a totalitarizmust. Pedig az valójában nem ezekből fakad, hanem épp ellenkezőleg: az organikus társadalmi viszonyok és a tekintély hagyományos forrásainak felszámolásából.

A popperi értelemben vett „absztrakt társadalomból” csak ellen-totalitarizmus alakulhat ki.

Mint arra Molnár Tamás rámutat Az autoritás és ellenségei című művében, a totalitarizmusban „semmiféle autoritás nem létezik”. Persze Soros mesterénél szélesebb látókörűnek mutatkozva megjegyzi, hogy bizonyos fenntartásokkal el tudja fogadni a tekintélyelvűség és a totalitarizmus megkülönböztetését, amit legalább annyira jó néven vehetünk tőle, mint ha a hóvirág és a teherautó megkülönböztetését fogadná el fenntartásokkal.

Mivel Soros az emberi méltóságot nem a lélekből, hanem az értelemből vezeti le, a bűn fogalma helyett is a „gyarlóságot” használja, ami értelmezése szerint az értelem korlátozottságát, vagyis „azt jelenti, hogy nem tudjuk, mit tekinthetünk közérdeknek”. Soros lényegében ezzel hárítja el az utópizmus vádját is, vagyis azt állítja, hogy az ő nyitott társadalma számol az emberi „gyarlósággal” és elismeri az értékek reflexivitását. Pluralizmusának őszintesége akkor válik kérdésessé, amikor kijelenti, hogy a nyitott társadalom létrehozása során elkerülhetetlennek tartja, hogy beleavatkozzon egyes államok belügyeibe.

Kibékíthetetlen ellentét

Popper és Soros az organikus társadalom ellenségei, de ez csupán a felszín, hiszen minden természetesen szerveződő közösséget valami személyes vagy megszemélyesíthető tekintély tart össze és nem felbontható szerződések. Soros szerint ez a magától értetődő egység a totalitarizmus forrása – e sorok írója szerint ennek hiánya az.

Közösségi mítosz, felsőbb autoritás által igazolt szent kötelékek vagy pedig kétoldalú szerződések kössék össze az embereket a Földön?

Nagy vonalakban erre a kibékíthetetlen ellentétre vezethető vissza az a vita is, ami a magyar kormány és Soros György között játszódik le.

Soros és a magyar kormány vezetői is a kortársaink, és így bizonyos mértékben kénytelenek osztozni a felvilágosodás alapvetésein. Ez különböző okokból mindkettejüknek nehezére esik, de értékkészletük mégis levezethető a forradalmi jelszóból: „Szabadság, egyenlőség, testvériség!” Míg Soros a szabadságot abszolutizálná, Orbán Viktor a testvériséget – szóhasználatban a közösséget, a nemzetet – teszi vezérelvévé. Míg Soros az intézményekbe, Orbán a közösséget alkotó személyekbe veti a bizalmát. Eközben Soros György az EU-ra és benne a visegrádi országokra már régóta fontos kísérleti terepként tekint, amely a migráció révén a „globális nyílt társadalom prototípusává” tehető.

*

A folytatásban Soros nemzetállamisághoz és migrációhoz fűződő viszonyát elemezzük majd.