Lázadás a tehetetlenség ellen

„A konkrét esetek bizonyítása iszonyúan nehéz. És a környezet – gyakran a hatóságok is – még inkább megnehezíti. Részben ez magyarázza, hogy a történtek évekkel később derülnek ki – felélesztve egy másik nagy hárító toposzt: miért pont most kellett ezzel előállni? Azért, mert az eset annyira erősen traumatizál, olyan sokrétű bűntudatot plántál a sértettbe, hogy a puszta kimondáshoz is erőt kell gyűjtenie. Többnyire egy napvilágora kerülő hasonló eset, valamint a trauma után nagy erőfeszítéssel megszilárdított belső tartás eredményezi azt, hogy a zaklatás vagy erőszak áldozatai saját maguk tárják fel sebeiket.

Baj, ha ebből megbélyegzést, egyetlen emberét vagy kollektíve a férfiakét (színigazgatókét, producerekét) lehet kiolvasni, vagy sokan ezt akarják kihallani belőle.

Nem arról van szó, hogy akkor most már udvarolni se szabad.

Amit a Me Too hashtag alatt az elmúlt napokban rengetegen elmeséltek, az fájdalmas, torokszorító saját történetek sokasága idegen és ismerős emberektől, eltérő élethelyzetekből és foglalkozási csoportokból. A legkülönfélébb helyszíneken esett meg velük gyerekként vagy felnőttként, hogy erőszakoskodtak velük, szexbe belezsarolni próbálták őket, kéretlenül nemi szervet mutogattak nekik, a legkülönbözőbb verziókban, és mégis, valahogy mindig ugyanúgy: az erősebb vélt jogán.”