#Metoo – a férfi-nő kontaktusok halála felé

2017. október 20. 22:11

Jeszenszky Zsolt
Mandiner

A honi művészvilág ugyanolyan kéz-kezet-mos elven működő, belterjes és gusztustalan közeg, amilyen Hollywood – csak persze jóval kisebb pályán.

Ritka, hogy a magyar közéletet leginkább foglalkoztató kérdések egyike tökéletesen egybevágjon az aktuális nemzetközi trendekkel. Sárosdi Lillának köszönhetően most úgy tűnik, ez a helyzet.

Miután Harvey Weinstein szexbotránya végigsöpört Amerikán (ha esetleg valaki egy barlangban töltötte volna az elmúlt 2 hetet: az egyik legnagyobb hatalmú hollywoodi producerről kiderült, hogy évtizedek óta szexuálisan zaklatja a színésznőket), itthon is elkezdődött a nevesítés: Sárosdi Lilla (kedvenc zoknis-papucsos rendezőnk, Schillng Árpád felesége) kijelentette, hogy korábban a Vígszínház főrendezője molesztálta őt.

Amennyiben a sztori igaz, minden tiszteletem Sárosdi Lilláé, amiért elő mert állni vele.

A honi művészvilág ugyanolyan kéz-kezet-mos elven működő, belterjes és gusztustalan közeg, amilyen Hollywood – csak persze jóval kisebb pályán.

Az ítélkezéssel azonban meg kell(ene) várnunk a bizonyosságot. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy helyes lenne az a cinizmus, amivel Verebes István állt a kérdéshez az ATV-ben (ismét kéz-kezet-mos, ki tudja, hogy kármentésként vagy a várható újabb balhék előkezeléseként), ugyanakkor Marton azonnali meglincselése sem helyes.

A konkrét – egyáltalán nem bagatellizálandó – eset(ek)en túlmenően azonban érdemes a nagyfokú hashtaggelés (#metoo) számos további vonatkozásáról is beszélni.

Minden, még a józan eszét el nem veszített, egészséges lelkületű és gondolkodású férfi ÉS nő számára valószínűleg több gondolat is beugrik. Az egyik, hogy mi van, ha elkezdődnek a visszaélések? Amerikában manapság már elég ha egy nő rámutat egy férfira, hogy az szexuálisan zaklatta őt, és utóbbi azonnal mentegetőzésre, menekülésre kényszerül. Veszélybe kerül a munkája, hírneve, karrierje, családi élete – anélkül, hogy akár csak egyetlen lépés is történt volna a bizonyítás irányába. Ha egy átmulatott éjszaka után, megtörténik a tökéletesen konszenzuális dugás, de a nő másnap reggel felébredvén rájön, hogy megbánta, nem volt jó, mégsem tetszik neki a pali, stb., máris megteheti a feljelentést, anélkül, hogy a hamis vád egy pillanatra is felmerülne. A férfinak pedig esélye sincs bizonyítani a közös beleegyezést, vagy mire mégis sikerül neki, addigra olyan virtuális (vagy akár fizikai) lincselésben részesült a femináciktól, hogy totálisan megsemmisülés, és már csak a szeppuku az egyetlen kiút. De meg sem kell történnie az aktusnak; ha egy férfi egy kicsit is kedvesen néz egy nőre, ne adj’ Isten, egy bókot is el merészel engedni, szintén robbanhat a szexuális vád bombája.

Teljes mértékben egyetértek, hogy a nőket a férfiak ne tekintsék tárgynak. Derék retardált feministáink mostanság mégis eljuthatnak addig, hogy szerintük az iszlám vallás lehet a megfelelő módszer a nők zaklatása ellen. Az a vallás, ahol a feleség(ek) méterekkel az uruk mögött haladhat(nak) csak, tetőtől talpig becsomagolva. Ahol ha a nő valamilyen szabályt nem tart be, nyilvánosan megkövezhetik, otthon pedig szabadon verhetik. Ahol 13 éves lányokat bármikor férjhez kényszeríthetnek, akik aztán minden erőszakos szexuális közeledét kötelesek is elfogadni, tűrni.

Előállt tehát egy olyan furcsa világ, ahol a közbeszéd, a véleményformálók nem hogy felmentik, hanem kifejezetten „ölelgetik” a nőkkel szemben nulla respektet mutató, az erőszakot intézményesítetten engedő ideológiák képviselőit, de közben gyilkos harcot folytatnak a saját társadalmaikban hagyományosan meglévő női-férfi szerepekkel szemben.

Az előbb említettem a józan észt és az egészséges lelkületet. Még nem halt ki teljesen, és remélhetőleg a többség még mindig rendelkezik ezekkel. Mert egy egészséges nő igenis szereti, ha flörtölnek vele, ha megdicsérik, ha visszajelzést kap a férfiaktól, ha „bejön” nekik. Az utcán hangosan füttyögést általában nem szeretik, és ebben teljesen igazuk van. Sőt, abban is, hogy ha valaki nem tetszik nekik, előállhat a legártatlanabb, legszebb bókkal is, joguk van elküldeni a ’csába.

De ne kreáljunk Damoklész kardját a természetes emberi viselkedésekből,

ne teremtsük meg a joggal, törvénnyel való visszaélés „kultúráját”, ne tiltsuk meg a férfiaknak azt, amit ők adni, a nők pedig kapni szeretnek. Persze, ha miután a nő értésére adta, hogy nincs pálya, és a férfi valóban zaklatni kezdi, bátran álljon elő, mondjon nevet, tegyen feljelentést.

A nevesítés – ha nem visszaélés formájában, igaztalan vádolásként történik – valóban a helyes út. Nem pedig az erényfitogtatás, a nyakló nélküli hashtaggelés. Az utóbbi napokban óriási lendületet vett mitúzás számos további negatív következménnyel is járhat. Hirtelen minden nő kijelenti, hogy ő áldozatot volt. #Metoo. Csak így, bele a világba. További részletek nélkül. Egyrészt ezzel pontosan a valódi erőszakos esetek jelentéktelenednek el, az egész probléma inflálódik. Az igazi traumák nem derülnek ki, mert boldog-boldogtalan úgy érzi, el kell mesélnie, hogy mennyire szenved attól, hogy folyton megkívánják. Másrészt a férfiak egyre bátortalanabbak lesznek, a nők pedig egyre, khm, megközelítetlenebbek. Czutor Zoltán rockzenész minap a Facebookon közzétett beszámolója szerint eddigi élete során legalább száz nő akart már vele erőszakosan lefeküdni. Ha eltekintünk attól a filozofikus kérdéstől, hogy ezzel mennyire a saját szobrát akarja-e faragni vagy sem, be kell látnunk, hogy jelentős mértékben igaza van. Ha a nőnek tetszik a pasi, akkor akar tőle valamit. És frusztrálja, bosszantja, ha nem kapja meg, sőt, bosszúállóvá is teszi. Sőt, ha meg is kapja, de később jól jön neki a sztori, mert világtrend lett a zaklatott áldozat szerepe és az olcsó figyelemkeltés, akkor ugyanúgy kitalálhatja, hogy zaklatás, visszaélés, abúzus történt. És ezentúl férfi legyen a talpán, aki be meri vállalni a kockázatot.

Harmadrészt – és innentől a probléma valójában sokkal súlyosabb lehet, ezért tegyünk is félre mindenfajta trollkodást, provokációt, iróniát –

alapvető emberi kapcsolatok, sorsok sérülhetnek a kialakulóban lévő újkori boszorkányüldözés miatt.

Ugyanis ha a férfiak nem mernek közeledni a nőkhöz, azzal nem csak az alkalmi, ösztönből, sportból űzött baszásoknak lőttek. Ha a pasik félelmükben rá sem mernek nézni arra, aki szép, aki tetszik nekik, meg sem merik szólítani a szimpatikus Nőt, akkor olyan emberek között sem fog létrejönni kontaktus, akiknek közös sorsa van egymással. És ez tényleg az emberiség kihalásához vezethet, pátosz és túlzás nélkül.

Végezetül, ha már Hollywooddal kezdtük, kanyarodjunk is vissza oda. Csöppet sem csodálkoznék, ha a tömeghisztériát, a mitúzást is ott kezdték volna; elvégre tematizálásban nagyon profik. Mivel Weinstein már nem menthető, elvitetik vele a balhét. A nők tárgyiasítása, kihasználása tekintetében (az iszlám világ után) egyértelműen Hollywood a leggázabb, leggusztusalanabb hely – miközben ők erényfitogtatnak, kiosztanak, megbélyegeznek, lóbálják éjjel-nappal a morállófaszt egész Amerika és a világ előtt. Most, hogy Weinstein lebukott, a kitalált mém („#Metoo”) segítségével az egész ügyet „rátolják” a világ összes férfijára. Így a felelősség egy óriási lépésben, hirtelen szétterjed, szép csendben kihagyva, átugorva a sok-sok további, már majdnem a lebukás szélére került vagy még sunyin lapító, nevével és hatalmával visszaélő szexuális ragadozót.

Sad.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/119537