„Ezzel a koncertsorozattal a klasszikus zene legszebb darabjain keresztül tudjuk bemutatni a magyar kultúra nyelvtudástól függetlenül élvezhető, gyönyörű oldalait az amerikai közönségnek. Külön fontosnak tartottuk, hogy György Ádám koncert turnéjának állomásai Amerika olyan nívós koncerttermei lesznek, ahol az amerikai nagyközönség mellett a helyi magyar közösség számára is hozzáférhető lesz ez a világszínvonalú esemény sorozat” – tette hozzá az igazgató.
A koncertsorozat a több, mint ötmillió lakost számláló Miami felkapott hangversenytermében, a New World Centerben indult október 7-én, amely egyben jótékonysági koncert is volt. A The Miami Foundationnel együttműködésben a koncert bevételeit ugyanis az Irma hurrikán áldozatainak ajánlotta fel György Ádám. Mint ismeretes, a hurrikán több száz itt lakó magyar családot érintett.
Október 16-án a világ egyik leggyönyörűbbnek tartott koncerttermében, a clevelandi Severance Hallban folytatódott a turné. Itt először mutatkozott be a nagyközönség előtt a magyar művész. Cleveland az egyik legtöbb lelket számláló amerikai-magyar közösség szíve is.
Az egy évvel ezelőtti elsöprő helyi sikerére való tekintettel György Ádám idén is visszatér Boston városának ikonikus helyszínére, a Faneuil Hallba, ahol 165 évvel ezelőtt Kossuth is megfordult.