A spirituszba tett párt

2017. október 10. 07:27

Bayer Zsolt
Magyar Idők

A maradék MSZP-szavazókért éppen most jelentkezett be Vona Gábor, hiába no, ez a magyarországi kisvilág elbír két lumpenproli Cipollát is, de azért ki hitte volna, igaz?

„Aztán az egykor MSZP-nek nevezett, szabad szemmel is jól látható konglomerátum maradéka kifejtette, neki tulajdonképpen mindegy, szóval lehet nekik miniszterelnök-jelöltjük Karácsony is, vagy Szél is, de igazából Fletó is, vagy az a kedves büfésnéni, aki már a Köztársaság téri pártházban is ott volt, és a kávéja is jó, meg a politikai vénája is kifejlett, arról nem beszélve, hogy ő még látta Horn Gyulát.

De végül is ez teljesen mindegy.

Ugyanis a maradék MSZP-szavazókért éppen most jelentkezett be Vona Gábor, hiába no, ez a magyarországi kisvilág elbír két lumpenproli Cipollát is, de azért ki hitte volna, igaz? A két lumpenproli Cipolla hamarosan egymás tenyerébe csap majd. No nem a kamerák előtt, dehogy! Mögött…

Az MSZP pedig kihúny… Az a kedves büfésnéni fogja leverni könyökkel a spirituszos üveget, amelyben Csintalan Sándor integet, hogy elnök akar lenni. Szétgurulnak még a szilánkok, Csintalan is szétgurul, legutolsó bukfencét elnyeli a csatorna, a párt pedig bekerül a Munkásmozgalmi Panteonba, vagy oda se.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/118917