Zsonglőrfidesz

2017. október 7. 11:03

Gazda Albert
Magyar Nemzet

A kormányfőnek és a Fidesznek különleges egyensúlyérzékű zsonglőrként kell tündökölnie. Nem két-három labdát dobálgatva kell vigyáznia, hogy egy se essen le, egyre több játékszer van a kezében.

„Azaz a centrális erőtér formában tartása nem akármilyen kvalitásokat kíván. A kormányfőnek és a Fidesznek különleges egyensúlyérzékű zsonglőrként kell tündökölnie. Nem két-három labdát dobálgatva kell vigyáznia, hogy egy se essen le, egyre több játékszer van a kezében. Egyik sem lehet túl nagy, mert nem bírnának vele, de túl kicsi sem, mert elpattogna a semmibe.

A taktikai lépések zöme erről szól. Azért nem mindegyike, mert a politikai zsonglőrnek ellenfélre is szüksége van – a labdákra nem tekinthet ekként –, így jön a képbe Brüsszel és Soros György. Nem könnyű meló ez. Gondoljunk bele, a néppártosodni iparkodó Jobbikot jobbra kell taszigálni folyamatosan úgy, hogy maga a Fidesz már rég sokkal radikálisabban-gyűlölködőbben viselkedik. Nem véletlen, hogy a kormánysajtóban továbbra is állandó jelzője a Vona-pártnak az antiszemita és a cigánygyűlölő, hátha elég ez a saját tábornak. Balfelől bonyolultabb a helyzet. A Gyurcsány-szekta garancia ugyan rá, hogy ne nőhesse túl a kívánatos méreteket senki, de az utóbbi hetek-napok fejleményei alapján félő, hogy egyik-másik elemecske elveszhet. Lám, Botka László miniszterelnök-jelölt visszalépésével végveszélybe kerülni látszott az MSZP. Ezért, bár addig úgy tűnt, az LMP erősítése az aktuális opció, az új Fidesz-frakcióvezető villámgyorsan jelezte, vitázni óhajt fontos kérdésekről a szocialista képviselőcsoport első emberével. Hát igen, haladéktalanul meg kellett emelni az MSZP-t, nehogy a parlamenti küszöb alá szoruljon időnap előtt.

Hogy ezek a trükkök röhejesen átlátszók és olcsók, nem számít. Pontosan ez az utóbbi évek Fideszének másik nagy felismerése: ami olcsó, az a leghatékonyabb. Még szerencse, hogy van itt egy nüansz: olyan zsonglőrt senki nem látott soha, akinek nem fáradt el a karja, és nem vesztette el a fonalat a végén.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/118795