Fekete/fehér

„Drámaian nő az erőszak az amerikai városokban” – Heather Mac Donald a Mandinernek

2017. október 2. 18:17

„Ha az előző évben 4300 fehéret lőttek volna le Chicagóban, kitört volna a forradalom. De mivel az elkövetők és az áldozatok is feketék voltak, mindenki elfordítja a fejét” – mondja Heather Mac Donald kriminológus, a New York-i Manhattan Intézet kutatója a Mandinernek. Mac Donald nemrég megjelent, War on Cops (Háború a rendőrök ellen) című kötetében rámutat: nem a rendőrség rasszista, hanem tényszerűen a feketék körében magasabb a bűnözés. Mac Donald szerint a Black Lives Matter hazudik, a rendőrségellenes uszításnak, amihez Barack Obama is hozzájárult, pedig már áldozatai is vannak. Interjúnk.

Valamelyik augusztusi hétvégén 44 lövöldözés volt Chicagóban. Ez csak egy normális hétvége arrafelé?

Chicagóban és már nagyvárosokban drámaian nőtt az erőszakos bűncselekmények száma azóta, hogy 2014-ben egy rendőr lelőtte a fekete Michael Brownt Fergusonban, mivel a rendőrség kihátrált a proaktív, megelőző jellegű tevékenységből. A rendőrség ezen visszavonulása és a bűncselekmények számának ebből fakadó növekedése az, amit Ferguson-hatásnak hívok.

2015-ben egy év alatt olyan mértékben megnőtt az emberölések száma országszerte, amilyen növekedésre ötven éve nem volt példa.

Kilencszázzal több feketét öltek meg 2015-ben, mint az előző évben, amivel a feketék körében elkövetett gyilkosságok száma hétezerre nőtt, ami kétezerrel több, mint a fehér és hispán áldozatok száma együtt – annak ellenére, hogy a feketék csak az amerikaiak 13 százalékát teszik ki. A fekete áldozatokkal járó gyilkosságok elkövetői is szinte kivétel nélkül feketék az egész országban. Így a 44 lövöldözés Chicagóban teljesen átlagos a Ferguson utáni időkben.

Mi a chicagói átlag?

2016-ban 4300 embert lőttek le Chicagóban, szinte kétóránként egyet. Majdnem minden áldozat fekete volt. A rendőrség csak húsz embert lőtt le, mindannyian fel voltak fegyverezve és veszélyesek voltak. Ennyit arról, hogy a Black Lives Matter szerint ma a rendőrség jelenti a legnagyobb veszélyt a fiatal feketékre nézve. 2015 előtt alacsonyabb volt az erőszakos cselekmények száma Chicagóban, mivel az előző rendőrfőnök, Garry McCarthy idején a városi rendőrség sűrűn alkalmazta az utcai igazoltatás lehetőségét. Mostanra azonban az utcai igazoltatások száma 80 százalékkal esett vissza.

Heather Mac Donald

 

Magyar nézőpontból tekintve az utcai igazoltatások a rendőrségi munka teljesen normális, hétköznapi részét alkotják. Miért került az utcai igazoltatás gyakorlata a viták középpontjába az Egyesült Államokban?

Magyarországnak teljesen igaza van, amikor úgy gondolja, hogy az utcai igazoltatás nem csak normális, hanem alapvető része a rendőrség munkájának. Az utcai igazoltatás megelőző gyakorlat – magyarán az a lényege, hogy elejét vegye a bűncselekményeknek, semmint utólag reagáljon a rendőrség, mikor már megtörtént a baj, a 911-es vészhívásra. Az utcai igazoltatások gyakorlatában jól felhasználható egy rendőr megfigyelési képessége és a bűnözők viselkedéséről gyűjtött tapasztalata, így gyanús viselkedés esetén közbe tud lépni, még mielőtt megtörténik a baj. Az utcai igazoltatások gyakorlata azért megosztó, mert – mint a bűnüldözés minden fajtája – természetszerűen gyakoribb a kisebbségek által lakott környékeken, azon egyszerű oknál fogva, hogy az erőszakos bűncselekmények túlnyomó többségét ilyen környékeken követik el. New York városában például a feketék a felelősek a lövöldözések háromnegyedéért, holott csak a város lakosságának 23 százalékát adják. A feketék és a hispánok által elkövetett lövöldözések együtt a lövöldözések 98 százalékát teszik ki New Yorkban. A fehérek a város lakosainak 34 százalékát teszik ki, de csak a lövöldözések 2 százalékáért felelősek.

Azaz egy New York-i fekete esetében ötvenszer nagyobb esélye van annak, hogy lövöldözni fog, mint egy fehér esetében.

Ez a különbség abban is megmutatkozik, hogy amikor a rendőrséget lövöldözés miatt hívják ki, szinte mindig kisebbségek által lakott környékre hívják őket, az áldozatok is kisebbségiek, és az elkövetőről adott leírás is kisebbségi gyanúsítottról fog szólni – már ha bárki is hajlandó manapság együttműködni a rendőrséggel. Ezután ezen a környéken a rendőrök utcai igazoltatásokkal próbálják megzavarni a bűnbandákat és megelőzni a megtorló akciókat. A feketék egyébként csak 53 százalékban alanyai a New York-i utcai igazoltatásoknak, szóval igazából ahhoz képest, hogy mekkora százalékban felelősek az erőszakos bűncselekményekért, még kevesebbet igazoltatják őket annál, mint ami indokolt lenne (ráadásul ugyancsak aránytalanul magas számban felelősek a rablásokért is). A fehéreket 9 százalékos arányban igazoltatják az utcán, így az ő esetükben fordított arányokról beszélhetünk, mivel többet állítják meg őket, mint amekkora mértékben felelősek a bűncselekményekért. Persze amikor erre rámutatott az előző polgármester, Michael Bloomberg, akkor rasszizmussal gyanúsították.


Heather Mac Donald kötetének hirdetése a New York-i metrón

 

Az amerikai baloldalon és az akadémiai szférában már teljesen bevett vélekedés, hogy a rendőrség rasszista. Ön ennek éppen az ellenkezőjét állítja. Mire alapozza álláspontját?

Ma a rendőrség tevékenysége adatvezérelt. Szinte minden rendőrségi egységet elért a Compstat-forradalom, amely a New York-i rendőrségnek köszönhetően terjedt el a kilencvenes években, Rudolph Giuliani polgármestersége idején. Ennek köszönhetően kimerítően elemezni tudják a bűncselekményekre vonatkozó adatokat órára lebontva, és felelősségre tudják vonni a rendőröket a hatáskörükbe tartozó ügyeket tekintve. A rendőri tevékenység tehát egyszerűen a bűnözést követi. Tekintve, hogy az Egyesült Államokban a bűnelkövetésben nagyfokú faji különbségek vannak, minden adatvezérelt bűnüldözés szükségszerűen oda vezet, hogy a rendőrségi tevékenység kisebbségi környékekre fog koncentrálni. Az ország 75 legnagyobb megyéjében, amelyekben a népesség nagy része él, a feketék az erőszakos bűncselekmények kétharmadát követik el, miközben csak a 75 megye népességének 15 százalékát teszik ki.

A rendőrségellenes aktivisták fő stratégiája az, hogy a rendőrség munkáját, főleg az utcai igazoltatásokat és a letartóztatásokat összehasonlítják a népességi arányokkal. Szóval, ha, ahogy említettem, New Yorkban a feketék a lakosságnak csak 23-át teszik ki, de 53 százalékban állítják meg őket a rendőrök, akkor az aktivisták és a sajtó ezt a rendőrségi rasszizmus elsődleges bizonyítékának kiáltja ki. Azonban, tekintve hogy a rendőrség munkája adatvezérelt, a megfelelő viszonyítási alap nem a népességarány, hanem a bűnelkövetési adatok. Még csak a rendőrök fegyverhasználata sem mutat faji előítéletet. Négy, 2016-ban megjelent tanulmány közül egy sem mutatott ki faji előítéletet sem a rendőri fegyverhasználatban, sem a feketék vagy fehérek elleni rendőri intézkedésekben. A rendőrök ott használnak fegyvert, ahol a legyakrabban találják szembe magukat felfegyverzett és ellenálló gyanúsítottakkal, ezek pedig a kisebbségi környékek.

A baloldal és az akadémiai szféra miért nem ismeri fel mindezt?

Az akadémiai szféra teljesen baloldali az Egyesült Államokban. És teljesen elkötelezte magát annak a faji viktimológiának, ami szerint a fehérek rasszizmusa a feketék legnagyobb problémája. A személyes viselkedés és a rossz egyéni döntések szerepének elismerése teljesen tabu. Olyan rossz döntésekre gondolok, mint az iskolából való kimaradás, gyermekvállalás házasságon kívül és a bűnözésbe való belekeveredés. Az akadémiai szféra elfordítja a fejét minderről és csak a fehér rasszizmus fantomára összpontosít.

Az ön könyvéből kiderül, hogy az Obama-kormány úgy próbálta szemmel tartani közelről a rendőrség munkáját, hogy hatalmas adminisztratív feladatokkal hátráltatta azt. Tudna erre példát mondani?

Barack Obama igazságügyi minisztériuma több beleegyezési rendelkezést vezetett be a rendőrségnél, mint bármelyik másik elnöki adminisztráció eddig. Ezeket a helyi kormányzat és a szövetségi kormány közt kötik, végrehajtásukhoz pedig szövetségi bíróság segítségét is igénybe lehet venni, amit általában egy erősen túlfizetett szövetségi megfigyelőre bíznak. Ezek a beleegyezési rendelkezések általában több száz oldalasak és speciális intézkedések százait tartalmazzák, amelyeket szó szerint követni kell, ha szeretnénk kikerülni a szövetségi megfigyelés alól.  A szövetségi megfigyelők felépítették a saját kis iparágukat, egy-egy ilyen szerződés ideje alatt több millió dollárt kereshetnek.

A végrehajtás irgalmatlan sok pénzbe kerül. Los Angeles háromszázmillió dollárt költött rá, hogy megfeleljen a rá vonatkozó rendelkezésnek, amelyet az az Eric Holder felügyelt, aki aztán Bill Clinton alatt helyettes államügyész lett. A rendőrségeken kénytelenek behívni az utcai szolgálatról a munkatársakat, hogy elvégezzék a papírmunkát, amelyekre drákói határidőket szabnak szövetségi szinten. Különösen aggódom a baltimore-i beleegyezési rendelkezés miatt, amelyet az Obama-adminisztráció utolsó napjaiban véglegesítettek, és amelyet sikertelenül próbált meg ideiglenesen felfüggeszteni annak felülvizsgálatáig a mostani államügyész, Jeff Sessions. Ez a rendelkezés ugyanis lényegében lehetetlenné teszi a rendőrök számára, hogy fenntartsák a közrendet – hogy eltakarítsák a gonosztevőket az utcasarkokról, vagy érvényt szerezzenek a törvényeknek. A Baltimore-ra vonatkozó rendelkezés szerint ugyanis a rendőrök csak úgy léphetnek közbe az ilyen alacsony szintű közrendi törvények esetében, ha valaki panaszt tesz és leírást ad a tettesről.

A rendőröknek megtiltják, hogy saját maguktól közbelépjenek.

Más pontok elrendelik, hogy szükség van egy felügyelő személyre, aki jóváhagyja a rendőrök részéről a letartóztatást vagy idézést. Miközben egyébként azok, akik a leghangosabban kiállnak a rendőrök mellett, hogy azok rendet tehessenek a drogdílerek és az erőszakos fiatalok gyülekezőhelyein, a kisebbségek által lakott környékek törvénykövető, kisebbségi lakosai. Ezek a jóravaló polgárok pontosan értik, hogy a kisebb rendetlenkedések súlyosabb bűncselekményekhez vezethetnek és aláássák a közbiztonságot. Baltimore-ban ma annyi a gyilkosság, mint a város történetében még soha, ami még veszélyesebbé teszi  a beleegyezési rendelkezést.

Csökkentette a rendőrség munkájának hatékonyságát az ellene irányuló, növekvő gyűlölet?

Egyértelműen. A rendőrök ahelyett, hogy proaktívan dolgoznának, inkább csak várnak a következő 911-es rablásos hívásra. Semmi nem kötelezi őket arra, hogy megelőző tevékenységet folytassanak – például hogy kikérdezzenek valakit, aki egy ismert drogos sarkon ácsorog éjjel kettőkor, derékpántját felkapva, mintha fegyvere lenne. Ami törvényileg kötelező, az a 911-es hívásokra való reagálás, amire továbbra is gyorsan válaszolnak a rendőrök.

Azonban a rendőrök azt mondogatják maguknak: hülye leszek kiautózni az utcára és megállítani valakit,

mert ha végül erőszakot kell alkalmaznom és ezt valaki felveszi a mobiljával, a felvétel pedig kiköt a tévében, oda a megélhetésem és a családi békém.

Egy nemrég készült Pew-felmérésben a rendőrök 72 százaléka nyilatkozta azt, hogy kevésbé hajlandó részt venni utcai igazoltatásokban és vele járóan a gyanús személyek kérdőre vonásában. 86 százalékuk szerint ma nehezebb a rendőri munka, köszönhetően annak a Black Lives Matter-féle figyelemnek, amely néhány olyan esetre irányult, amiben gyanús feketéket lőttek le. 2015-ben a halállal végződő rendőri fegyverhasználat áldozatainak 50 százaléka fehér volt, s csak 26 százalék volt fekete. Arról sosem szerezhetünk tudomást, ha épp fehér áldozata van egy rendőri intézkedésnek, ami lövöldözésben végződik, mivel a média kizárólag a feketékre koncentrál. A feketék 26 százalékos arányszáma pedig kevesebb, mint amelyet a bűnelkövetési számok alapján várhatnánk. Az előző évtizedben a rendőrgyilkosok 42 százaléka volt fekete férfi, miközben csak az ország népességének 6 százalékát teszik ki. Egy rendőrnek 18-szor nagyobb esélye van arra, hogy megöli egy fekete férfi, mint egy fegyvertelen, fekete férfinek arra, hogy megöli egy rendőr.

Önt nem rasszistázták még le?

Dehogynem; aki rámutat a feketék törvényszegéseivel kapcsolatos tényekre, az rasszista. Úgy látszik, az nem számít, hogy a feketéknek hatszor akkora esélye van gyilkosság áldozatává válni, mint a fehéreknek és hispánoknak együtt, mivel az elkövetők is feketék. És az sem számít, hogy a rossz környékeken lakó, törvénytisztelő feketék igénylik a rendőri jelenlétet, védelmet; és hiába könyörögnek, hogy a rendőrség távolítsa el a törvényszegő fiatalokat a bérházak auláiból, a drogdílereket a sarkokról. 

Mi a feketék körében oly magas bűnelkövetési arányok valódi oka?

A családok szétesése. A fekete gyermekek 72 százaléka házasságon kívül születik, a belvárosokban azonban ez a szám 85-90 százalék. Ez társadalmi katasztrófa.

Hogyan vezet a bűnözés elharapódzásához az egyszülős családmodell?

A belvárosi gyermekvállalás jellemzője az, hogy az anyáknak több férfitől is vannak gyermekeik, és a férfiaknak is vannak gyermekeik több nőtől. Még ha egy ilyen apa hajlana is arra, hogy annak ellenére, hogy nincs jelen a család életében, valamiképp részt vegyen a gyereke nevelésében, a családi kapcsolatok összetettsége miatt ez mégis lehetetlen. Gyermeket nevelni egyedülálló anyaként pedig nagyon nehéz. A szakirodalomból egyértelműen kitűnik, hogy

az egyedülálló anyák által nevelt gyermekek sokkal inkább hajlamosak a lógásra, az iskolából való kimaradásra, a bandázásra,

nagyobb esélyük van tizenéves korukban a teherbe esésre, nagyobb a veszélye náluk a mentális problémáknak, és persze a szegénység is jobban fenyegeti őket, legalábbis következményként biztosan.

Nem jelentkezik a rendőrségi munka ellehetetlenítésének hatása abban, hogy mondjuk nem választják újra a polgármestereket?

A növekvő bűnözésnek számítania kellene a választásokkor. New York polgármestere, Bill de Blasio például politikai hasznot húz abból, hogy számos egykori rossz környék dzsentrifikálódik, s így változik az ott lakó népesség arculata is. A dzsentrifikáció oka azonban éppen az a megelőző rendőrségi munka, amelyet de Blasio hevesen kritizált, amikor a polgármesterségért kampányolt. Ha azonban a bűnözés újra erőre kapna, veszélybe kerülne az újraválasztása. Donald Trump nagyon helyesen próbálta ráirányítani a figyelmet arra, hogy az amerikai városokban növekszik a bűnözés, amiért azonnal lerasszistázták – ez azért bizarr, mert épp arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy mindennek elsősorban a feketék az áldozatai. Obama rutinszerűen tagadta a bűnözés növekedését, mivel nem akarta elismerni, hogy ez a Black Lives Matter-mozgalom káros hatása. 

Jelenet a charlottesville-i zavargásokból

 

Charlottesville után megint előtérbe kerültek Amerikában a faji problémák. A baloldal szerint az igazi veszélyt a fehér felsőbbrendűség és az alt-right jelenti, a jobboldal szerint viszont a radikális baloldal feltörése a problematikus. Ön mit gondol?

Heather Heyer meggyilkolása Charlottesville-ben egy neonáci tüntetésen megdöbbentő veszteséget jelent. Ugyanakkor a szélsőbal sokkal több erőszakot alkalmaz, még ha általában ez nem is kerül emberéletekbe. A Black Lives Matter tevékenysége ráadásul inspirációt jelentett rendőrök meggyilkolásához is. Visszafogott számítás szerint 2014 decemberében két New York-i, 2016 júliusában öt dallasi és három Baton Rouge-i rendőr életébe került ez, végül 2017 júliusában még egy New York-i rendőr esett áldozatul a rendőrségellenes uszításnak. 2016-ban országosan 53 százalékkal nőtt a rendőrgyilkosságok száma, amiben szerepet játszik a politikailag gerjesztett rendőrutálat is.

A fehérek és feketék között növekszik a feszültség, ezt viszont leginkább a baloldalnak köszönhetjük,

ami szüntelenül azt harsogja, hogy a fehérek rasszisták, valamint jogtalan haszonélvezői a „fehér privilégiumoknak”, egyben felelősek minden gonoszért és egyenlőtlenségért a világon. Néhány fehér aztán felhúzza magát a folyamatos ideológiai támadás miatt, és azt mondja: ha mindenki más identitáspolitikát folytat, nos, akkor mi is ezt fogjuk tenni. Ha viszont az olyan kékgalléros munkahelyekre látogat, mint a rendőrségek, azt fogja látni, hogy csak annyit akar mindenki, hogy hagyják őt békén, és a francot sem érdekel, ki milyen fajhoz tartozik. Ami számít, az a kollegialitás. Az antifasiszta baloldal viszont óriási veszélyt jelent a békére. Sokkal többen vannak, mint az alt-right, az alt-right ráadásul nem hisz az erőszakban, az antifa-mozgalom viszont igen.

Ha jól értettem a kötetében írtakat, az akadémiai kriminológusok és szociológusok imádják Foucault-t és Derridát, s mindenért a „rendszert” hibáztatják, ami egy posztmodern intellektuális divat. Lehet ennek negatív következménye a mindennapokban, a rendőrség életében?

A kriminológia tudománya, akárcsak az egész akadémiai szféra, nagyon balos. Tulajdonképpen az akadémiai kriminológusok elutasítják a személyes felelősség elképzelését. Nemrég jelent meg egy nagyon jó könyv a kriminológia politikájáról Matt deLisi és John Paul Wright tollából, akik maguk is kriminológusok. Ironikus, hogy a Derrida- és Paul de Man-féle dekonstrukció eredetileg azt vallotta, hogy nincs olyan, hogy emberi alany; mind csak nyelvészeti szóképek vagyunk. Így az identitáspolitikák igazából a dekonstrukció ellentetjei, mivel az ént helyezik minden politika középpontjába – az én, amit leegyszerűsítő módon úgy definiálnak, mint ivarmirigyek és melanin.

A baloldali aktivisták szeretnék elérni, hogy csökkenjenek a kisebb súlyú bűncselekményekért kirótt börtönbüntetések. Mi ezzel a probléma?

Ma sem küldenek senkit börtönbe azért, mert elszívott egy füves cigit. Az igazságszolgáltatási rendszer mindent megtesz, hogy az elítéltek elkerüljék a börtönt. A legtöbb bűncselekmény elkövetőjét elengedik vagy próbaidőre bocsátják. Csak az erőszakos bűncselekmények 3 százaléka és a magántulajdon elleni bűncselekmények végződnek börtönnel. A valamilyen erőszakos tettekért elkapott bűnözők túlnyomó többsége hosszú elkövető múlttal rendelkezik, és még így is kiengedik őket a büntetésük lejárta előtt; vagy épp nagyon rövid börtönbüntetéseket kapnak, ha egyáltalán börtönbe küldik őket. Szóval egyáltalán nincs arról szó, hogy a nem súlyos bűncselekményekért hosszú büntetéseket rónának ki, amelyeket csökkenteni kellene.

Mi várható a jövőben? Kapcsolatba kerülhet az akadémiai szféra a valósággal?

Az akadémiai szféra reménytelen. Fogalmam sincs, mi változtathatná meg. Az olyan újságírók, mint én, évtizedek óta próbálják elérni, hogy szorosabb kapcsolatba kerüljön a valósággal, a legkisebb eredmény nélkül.

A média úgyszintén reménytelen: alaposan átitatja a tekintélyellenes, ellenkulturális etika,

amelyet ön említett. Az viszont számít, hogy többé nem olyan elnök lakik a Fehér Házban, aki a Black Lives Matter mitológiáját terjeszti és rendszeresen hangoztatja azt a hazugságot, hogy az igazságszolgáltatás rasszista, mint ahogy Barack Obama tette. 

Visszaszerezheti a rendőrség a neki járó tiszteletet?

Hosszú időbe fog telni, ha valaha elérjük egyáltalán, hogy megszűnjenek a rendőrségről szóló hazugságok hatásai. A közvélemény, az elitet leszámítva, éppenséggel támogatja a rendőrséget. Viszont a közvéleménynek nincs hatalma abban a közegben, amelyben a rendőrök dolgoznak. Ezt a környezetet ugyanis, főleg a belvárosokban a bűnöző bandák, illetve a politika és a média rendőrségellenessége határozza meg. Ha a bűnözés növekedne a fehérek lakta környékeken is, na az megváltoztatná az uralkodó narratívát.

Eddig a mostani bűnözési csúcs áldozatai nagyrészt feketék voltak. Az erőszakos bűnözés azonban már megjelent Chicago belvárosában is. Ha ez máshol is megtörténik, lehet, hogy lesz változás. A média a társadalmi igazságosság harcosaként tekint magára. Ugyanakkor nem érdeklik a fekete életek, csak akkor, ha rendőr oltja ki azokat. A bűnözés előző két évben tapasztalt növekedésére nem figyelt a média, mivel nem voltak érintettek fehérek. Ha az előző évben 4300 fehéret lőttek volna le Chicagóban, kitört volna a forradalom. De mivel az elkövetők és az áldozatok is feketék voltak, mindenki elfordítja a fejét. A rendőrök nap mint nap megtapasztalják a gyűlöletet és ellenállást, ami feléjük irányul az utcákon, ahol próbálnak rendet tartani, s ez a Black Lives Matternek, valamint az azt támogató médiának és politikusoknak köszönhető. Egy chicagói rendőr azt mondta nekem: „sosem találkoztam olyan gyűlölettel az előző 19 évben, mint most, gyakorlatilag most nem tudom végezni a munkámat.”

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/117167