Jobbik: Míg a Jobbik támogatottsága a teljes népességen belül június óta alig változott – most 12 százalékon áll –, addig a választani tudó és a szavazáson részvételüket biztosra ígérők körében – szimpatizánsai szavazási kedvének csökkenése miatt – 21-ről 16 százalékra esett.
MSZP: A közlés szerint huszonöt év óta most először fordul elő, hogy az MSZP a biztos szavazók körében nem éri el a 10 százalékot: 9 százalékon áll, a teljes népesség körében pedig 7 százalékon.
LMP: Ennél reménytelibb Szél Bernadették teljesítménye. Az LMP ugyanis növelni tudta táborát: a választani tudó biztos szavazók között 7 százalékuk van – a teljes népesség körében pedig 5 százalékon állnak.