Itt egy újabb példa a féltudású magyarliberális sajtó felkészültségi fokára.
Hétfőn az Index lehozott egy Trump-ellenes cikket, akár szó nélkül tovább is mehetnénk, de ez (is) tökéletesen mutatja a jelenséget. Hatalmas mellénnyel írják, hogy Trump hogy megszívta, amiért leseggfejezte és kirúgatná azokat az amerikai focistákat, akik a meccsek elején nem állnak fel a himnuszt hallgatva (évtizedes hagyományoknak megfelelően), hanem az amerikai rendőri erőszak eseteivel szembeni tiltakozás jeléül ilyenkor fél térdre ereszkednek.
Ezt Colin Kaepernick (a nyitóképen) kezdte el, még tavaly, a San Francisco 49ers irányítójaként. Ő az idei évben egyetlen csapatban sem játszik, amit ő és a liberális média persze politikai okokkal magyaráz; pedig egész egyszerűen arról van szó, hogy gyenge játékos. Valójában semmi politika nincs ebben; követői, akik szintén térdelnek a himnusz alatt, továbbra is szerződéssel rendelkeznek, ráadásul az NFL (az amerikai futball liga) vezetősége is kiállt a tiltakozó játékosok mellett. Sőt, miután Trump beszólt nekik, a klubok vezetői és további játékosok is csatlakoztak. Ebből az Index aktuális okostojása máris levonta a következtetést (és jól meg is írta), hogy Trump oda akart csapni, de ő kapott pofont. Pedig érdemes lenne egy kicsit jobban a dolgok mögé nézni, nehogy megint a valóság adjon egy pofont a trumpofóboknak (ahogy párszor már tette).
A tavalyi zakó után az amerikai futball televíziós nézettsége idén újabb 5-10%-ot esett, és a felmérésekből egyértelműen kiderül, hogy a válaszadók fő okként a pályán tiltakozó játékosokat említik meg.
Az amerikai futball nézőinek jelentős része ugyanis egyetlen dolgot szeret jobban a focinál: Amerikát.
Colin Kaepernick viszont gyűlöli. Fidel Castro-pólókat és a rendőröket disznóként ábrázoló zoknikat hord. A liga vezetője, Roger Goodell pedig bundázza a meccseket. Mindkettőjüket utálja a közönség. Legalábbis a többség. Persze van egy hangos kisebbség, masszívan támogatva a liberális média által, akik hősként beszélnek róluk. A többségben lévő patrióták nem rendelkeznek hasonló megafonnal. Egyetlenegy dolgot tudnak tenni, amit tesznek is: nem nézik a meccseket. Meg persze más módon is állást foglalnak. A legutóbbi meccsen a Pittsurgh Steelers teljes csapata, edzői utasításra a himnusz alatt az öltözőben maradt. Egy kivétellel: Alejandro Villanueva, a korábbi afganisztáni katona.