A Kasper-javaslat szentségtörő gyakorlata Magyarországon

2017. szeptember 20. 10:06
Katolikus Válasz
Katolikus Válasz

Amit ez a négy magyar pap tanít minimum hitetlenség az Egyház lefektetett tanítása alapján.

„Példa erre a Vatikáni Rádió magyar adásának jelenleg felelős szerkesztője, a jezsuita szerzetes Vértesaljai László, aki egy a Magyar Kuríron is közzétettelőadásában még 2015-ben, a szinódusok után, de még az Amoris Laetitia megjelenése előtt a Kasper-javaslat mellett érvel, és beszél a saját, tudatos engedetlenségéről az Egyház tanításával szemben. Patsch Ferenc, aki úgyszintén jezsuita szerzetes, szintén nyilvánosan van azon a véleményen a Szív magazin 2017 július-augusztusi számában, hogy az AL »megengedi az újraházasodott elváltak szentáldozáshoz járulását, anélkül, hogy megkövetelné a szexuális érintkezéstől való tartózkodást«.

Szabó Ferenc, szintén jezsuita szerzetes, a Vatikáni Rádió volt főszerkesztője, szintén azt állítja az Amoris Laetitia kapcsán, hogy »kis lépéssel előbbre jutottunk a Familiaris consortio 84. pontjához viszonyítva, amely az elvált újraházasodottaknak csak abban az esetben engedte meg a szentáldozást, ha tartózkodnak a házastársi aktustól«. Török Csaba atya egy általunk már kielemzet interjúbeszélgetésében szintén Kasper-javaslatként értelmezi az Amoris Laetitiát, csak Szabó Ferenccel ellentétben szerinte ez még csak újdonságot sem jelent II. János Pál tanításához képest.

Amit ez a négy magyar pap tanít – egyik a Magyar Kuríron, a másik a jezsuiták magazinjában, harmadik a Párbeszéd Házában... – minimum hitetlenség az Egyház lefektetett tanítása alapján. A puszta engedetlenségen túl ezek a pásztorok szentségtörő áldozással mérgezik a rájuk bízottakat és önmagukat (vö. 1Kor 11,27-32), és immár nyílt botránykeltéssel az Egyházat, csak mert gyengeségből képtelenek, vagy mert tudatosan nem hajlandók atyai nemet mondani ott, ahol az Egyház mellett maga a mi Urunk is atyai jóságból nemet mond (vö. Mk 10,1-12).”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/117953