2. Elég émelyítő érzése lehetett annak, aki élőben végigkövette a két kancellárjelölt, Angela Merkel és Martin Schulz vitáját. Az izzadtságszagú beszélgetésen kisgyermek módjára örült Merkel és Schulz, ha végre sikerült találniuk valamit, amiben nem értettek egyet. A legnagyobb „egyet nem értés” Schulz hatalmas blöffje kapcsán bontakozott ki, amikor is azt mondta: leállítaná az uniós csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. Merkel mosolyogva megjegyezte, hogy érti a trükköt és a vita kedvéért bele is megy, de azért azt hozzátette, hogy Sigmar Gabriel (SPD-külügyminiszter, Schulz párttársa) éppen pár napja tartott sajtótájékoztatót a török csatlakozás folytatásáról. A vitán még az a hihetetlen jelenet is megesett, amikor a nagyon profi újságírói kérdések kapcsán Merkel védte meg Schulzot és annak bevándorlási politikáját. A két órás műsor végére több millió néző számára válhatott egyértelművé:
igazi véleménykülönbség és vita ma már nincs a mainstream pártok között.
3. Különösen érdekes volt a vita után a német sajtó reakciója. Claus Strunzot, a vita egyik moderátorát, a Sat 1 magántelevízió hírigazgatóját fasisztázták le többen, mert túl sok migrációval kapcsolatos kérdést tett fel. Strunz olyan kérdéseket boncolgatott, amelyek az AfD kampányában is megjelentek, ezért őt az AfD beépített emberének nevezték. Különösen érdekes, hogy a német média egyik legprofibb újságírójának oda „nem illő”, migrációt és migráns-német együttélés nehézségeit firtató kérdései miatt a mainstream média a Sat 1 (!!!) hírigazgatójából azonnal nácit csinál, és egyfajta gondolatrendőrség módjára próbálja korlátozni, hogy egy kancellártól és annak kihívójától mit lehet élő adásban kérdezni és mit nem.