„Meg akarom harapni a vizet” – Kozma Dominik a Mandinernek

2017. szeptember 14. 08:28

„Biztos voltam benne, hogy visszajövök. Én mindenhonnan felállok. Nagy munkás vagyok, és minél lejjebb kerülök, annál magasabbra fogok visszatörni” – mondja Kozma Dominik a Mandinernek. A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes magyar úszó imádta a budapesti világbajnokságot, és sajnálja, hogy nem lesz hazai olimpia. Kozma Dominik sem a sportszövetségi vitákkal, sem a vetélytársakkal nem foglalkozik, csak felfelé akar törni, és legközelebb már olimpiai és világbajnokként szándékozik beszélgetni velünk.

Amikor itt a kávézóban említettük a pultos lányoknak, hogy perceken belül Kozma Dominikkel fogunk interjúzni, majdnem hanyatt vágták magukat. Sok nő van oda érted a budapesti vb óta?

Annyira nem, szerencsére. Tiszteletben tartják a magánszférámat. Ha meglátnak, odajönnek fotózkodni, de azért nem löknek fel mindenkit azért, hogy mellém kerüljenek. Nem ez vagyok még.  

Nem is akarsz ilyen lenni?  

Ez egy jó kérdés. Ez a jelenség már annyira beleszól az életedbe, hogy nem tudod kontrollálni. A népszerűséget itt már nem tudod különválasztani az életedtől. Nem biztos, hogy ebben szeretnék ilyen szintre eljutni. De a sportolók azért ebben alapvetően mások. Nekik inkább még mindig a munkáról, edzésről szól az életük, mintsem a sztárkodásról, és a legtöbb esetben az emberek ezt tiszteletben is tartják. Szerintem még egy Hosszú Katinka is viszonylagos nyugalomban tud eljutni edzésre.  

A férje segítségével Hosszú Katinka azért elég tudatosan építi a személyes brandjét. Te azonban ösztönösen lökted a hülyeségeket a vb-n, így ismert meg az ország. Szeretnél Kozma-brandet?  

Hát ez majd kialakul, tudatosan semmiképp nem fogok ilyet csinálni. A Facebookot és az Instagramot is csak azért kezdtem el, hogy ne más csinálja a nevem alatt. De nem tolom túl ezt sem, ha valamit fel is töltök, mindig csak egy-két nap csúszással. Amikor csinálok valamit, igyekszem megélni a pillanatot, nem akarok azzal foglalkozni, hogy most fel kellene töltenem valamit Facebookra.  

„Ezt csinálni éveken keresztül, napi 5-6 órákat aludni, az nagyon kemény”

 

Tizenhat évesen már magyar bajnok voltál. Mikor kellett ehhez elkezdened úszni?  

Óvodában. Ötéves korom körül már hordtak úszni, de akkor még csak az volt a feladat, hogy maradjak fent a vízen. Általános iskolában azonban már versenyszerűen úsztam.  

Édesapád válogatott labdarúgó, te miért nem a focit választottad? A szülők sokszor azt akarják, hogy az általuk választott sportágat kezdjék el a gyerekek is űzni.  

Akarta is, de már egyéves korom előtt elváltak a szüleim, én pedig anyámmal maradtam. Gondolhatod, hogy ezek után mennyire volt népszerű otthon a foci. Mondjuk az elején az úszás mellett még fociztam és dzsúdóztam egy kicsit, de ezeket azért nehéz egyszerre csinálni. Még akkor is, ha fociedzésre masszívan hurcibálják az embert. Ha fociról volt szó, akkor persze mindig helyén volt az apám.  

Végül meghatározó személyek miatt, vagy pusztán a sportág szeretete miatt döntöttél az úszás mellett?  

Egyszerűen azért, mert ez tetszett a legjobban. Persze anyám nélkül már ezerszer abbahagytam volna. Neki hatalmas szerepe van abban, hogy én itt ma úszóként beszélgetek veled. Főleg a reggeli kelések miatt adtam volna fel, 5:40-kor már kezdődtek az edzések, hogy beérjünk az iskolába. Este pedig az edzések miatt 7-8-ra értem haza. Ezt csinálni éveken keresztül, napi 5-6 órákat aludni, az nagyon kemény. Igazából az első 1-2 hónap után végig ugyanolyan rossz.  

Már kisebb korodtól kezdve rendszeresen jártál edzőtáborokba. Vannak meredek történetek?  

Sok hülyeséget csináltunk, az biztos. 

Csak egyet mondj!  

Csak a szokásos dolgokat csináltuk mi is, azért nem lenne jó most ezeket leírni, mert csak ötleteket adnánk a fiataloknak az idiótaságra.  

Mindenhez kell egy kis zsiványság. 

Kell, de amikor már arról van szó, hogy a negyedik emeleten ugrálunk egyik erkélyről a másikra, az elég durva. Ezt azért már ne tanulják el. Örülök, hogy mi túléltük.  

Ennyire necces gyerekek voltatok?  

Verrasztóékkal voltunk egyfolytában. Az úszok világa akkoriban egy nagyon bolond világ volt. Elég jó emberekkel voltunk tele. Persze voltak Cseh Laci-féle visszafogott emberek, de mi állandóan törtünk-zúztunk. Rosszak voltunk.  

„Elkezdett felerősödni bennem egy érzés, hogy most már meg akarom harapni a vizet”

 

Az úszósportban miért van ennyi színes egyéniség? Mondhatni, tele vagytok félőrültekkel. 

Hát igen, az úszók elég őrültek. Talán azért, mert kicsit belebolondulnak az úszásba. Élsportolók körében közismert tény, hogyha egy világversenyen egy úszó bulit szervez, akkor arra mindenki elmegy, sportágtól függetlenül. Tudják, hogy őrült parti lesz. Most eszembe jutott, hogy Pekingben Lochteval buliztunk egy hatalmasat. Ekkor még csak 17 éves voltam.  

Tizenhét évesen már olimpián úsztál, Lochteval buliztál, mi kellett ahhoz, hogy ne szállj el magadtól?  

Én nem fogtam fel ezeket olyan nagy dologként. Egy olimpiára bárki kijuthat, aztán ha csak egy váltót úszik az ember, az a „minek vagy itt” kategória. Ráadásul akkor engem még csak tartaléknak vittek ki. Csodálatos érzés volt olimpián úszni, de tudtam, nem ez az, amiért nekem olimpián kell lennem. 

Téged mi motivál? 

Szeretem csinálni. A kisebb-nagyobb szüneteim után mindig elkezdett felerősödni bennem egy érzés, hogy most már meg akarom harapni a vizet, edzeni akarok. Másfelől, ez nem csak egy szerelem, amit vagy csinálunk, vagy nem. Ez egy munka, amit minél magasabb színvonalon próbálunk végezni. Kénytelenek vagyunk, ugyanis a munkaerőpiacon hatalmas hátrányból indulnánk az átlagos munkavállalókkal szemben. Ha most kikerülnék a nagybetűs munka világába, nagy gondban lennék, semmilyen tapasztalatom nincs ilyen téren. Ezért amíg lehet, próbálok minél többet elérni az úszásban, hogy akkor se legyek meglőve, ha 30 éves korom körül abba kell hagynom. Addig próbálom a legtöbbet kihozni ebből az egészből, aztán majd meglátjuk.  

Így mindent egy lapra teszel fel.  

Ezt nagyon jól látod, mindent egy lapra teszek fel. 

Azon nem gondolkoztál, hogy mi van, ha bejön egy sérülés? Akkor megroppan az egész. 

Igen, akkor megroppan az egész. Ez van, ilyen a sport. De voltak már nekem kisebb-nagyobb sérüléseim, és mindig megoldottam. Nem egyszerű, de fel lehet állni ezekből. Nekem lényegében volt, hogy egy évet teljesen ki kellett hagynom, két évig pedig nem tudtam rendesen edzeni. Ebbe az időszakba a legutóbbi olimpiára való felkészülés is beletartozott, Rióba mégis úgy tértem vissza, hogy megúsztam életem legjobbját. Lényegében ennek köszönhetem, hogy most egyáltalán úszónak titulálnak. 

„Biztos voltam benne, hogy visszajövök”

 

Hogyan tudtál túlélni ekkora hullámvölgyeket? Két év egy úszókarrierben rengeteg idő. Hogyan álltál fel? 

Sokat segített a menyasszonyom, lelkileg végig támogatott, mellettem állt. Másfelől biztos voltam benne, hogy visszajövök. Én mindenhonnan felállok. Nagy munkás vagyok, és minél lejjebb kerülök, annál magasabbra fogok visszatörni. Szerencsém van, mert mentálisan elég magabiztos és összeszedett vagyok, de a legsötétebb időkben nagyon kellett, hogy Zsófi mellettem legyen. Erőt adott, hogy egyáltalán legyen miért kikelnem az ágyból, amikor a kezemet sem tudtam felemelni. Azokban az időkben még lábra sem edzhettem, semmit sem csinálhattam. 

Visszatérve arra, hogy mindent egy lapra teszel fel, amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy már országon belül is hatalmas a verseny. Olyanok jönnek fel a nyakadra, akik még nálad is fiatalabbak. Milák Kristóf, Németh Nándi. Mi van, ha jön egy '96-os gyerek, és megver a magyar bajnokságon? Akkor nem jutsz ki egy világversenyre, és bukik minden. Hogyan kezeled ezt a gondolatot? 

Nem foglalkozok ezzel, mert tök mindegy, hogy egy idősebb vagy egy fiatalabb ver meg. A fiatalabbak is ugyanannyit dolgoznak, mint mi. Mindenki azért küzd, hogy a világ legjobbja legyen, a világ legjobbjába meg beletartozik a legidősebb és a legfiatalabb is. Lelkileg le kell ezt rendezni, hogy nem ciki, ha egy fiatalabb ver meg. Úgy kell felfogni, hogy nem egymilliárd ember ellen harcolsz, hanem csak egyvalami ellen, a mindenki ellen. 

Ezeket magadtól találod ki, vagy olvasod valahol, esetleg sportpszichológushoz is jársz? 

Dehogy, eszem ágában sincs sportpszichológushoz járni. Próbálom minél egyszerűbben megfogni az életet. Nem gondolom túl a dolgokat. Napi három edzésem van: ha én minden hét elején végiggondolnám, hogy mi vár rám, akkor sírva fakadnék. Mindig csak a következő egy edzésre készülök, nem a következő húszra. Ugyanígy vagyok a versenyekkel is. 

„Úgy állok hozzá, hogy megeszem őket vacsorára”

 

Mit szólsz hozzá, hogy a számodban van egy tizenhét éves amerikai csodagyerek, Caeleb Dressel? A külföldi riválisokkal sem foglalkozol? 

Eltaláltad. Nem nagyon ismerem ezeket az embereket, nem követem őket. Most, hogy mondtad a nevét, beugrott valami, mintha ilyen rövidebb haja lenne. A budapesti vb-n, azt hiszem, ő volt az az amcsik közül, aki előre köszönt nekem. Az utolsó nap a vegyesváltónk után mutogatott valamit, hogy nem volt rossz az a 46.7, amit becsavartam a váltóba. Ez egy elég erős idő. Vannak olyan versenyzők, akik úsznak egyet, aztán egyből rohannak nézni a világranglistát, hogy most épp hova kerültek. Én soha életemben nem néztem még meg, mert egyszerűen nem érdekel. A riválisokat sem követem, mert azok sem érdekelnek. Csak felidegesíteném magam, ha tudnám, kik ezek. A Biedermannal is így voltam. Már úsztam vele 5-6 döntőt, de fogalmam nem volt, hogy melyik az. Mindig azt hittem, hogy egy másik ember az.  

Szóval téged az sem érdekel, ha olimpiai bajnokokkal úszol. 

Kicsit sem! Egy világkupán ráadásul olyan a rendszer, hogy az olimpiai és a világbajnoki érmeseknek reggel nem kell úszniuk, csak a döntőkben. Úgy kell odaállni, hogy reggel kiúsztam magam, aztán a döntőben jön a szám aktuális olimpiai bajnoka. Frissen, kipihenten. Hát kösz, inkább leszarom ezt az egészet, és úgy állok hozzá, hogy megeszem őket vacsorára. És látod, előfordult már, hogy megettem.  

Kiket ettél meg?

Berlinben mindenkit 200 gyorson.  

„Engem nem érdekel, hogy ki lesz az elnök”​

 

Mit szólsz ahhoz, ami a szövetségben megy? 

Az sem érdekel, nem követem. Olyan szinten nem érdekel, hogy azt el sem hiszitek. Engem nem érdekel, hogy ki lesz az elnök, nem érdekel, hogy mit és hogyan állítanak fel. Csak az érdekel, hogy működjön jól, akkor meg úgy is szólni fogok, ha valami nincs rendben.  

De most mit éreztek belülről, jól működik a rendszer?  

Én mindent a hírekből tudok. Annyi információm van az egészről, amit egy-egy cikkben elolvasok. Egyszerűen nem követem ezt az egészet, de ezzel szerintem mindenki így van most. Nem a mi dolgunk eldönteni ezeket.  

De csak meg tudod ítélni, hogy most jó-e vagy sem.  

Nem tudom megítélni, mert ez csak akkor fog kiderülni, ha beindulnak az edzések. Majd elválik.  

Gyárfás alatt jó volt?  

Ilyen szinten ne menjünk bele. Nem véletlenül nem mondtunk semmit korábban sem. Az akkori nyilatkozatainkban meg lehet találni a véleményünket.  

Akkor térjünk inkább vissza rád! Kenderesinek a sajtburesz, neked mi a csodafegyvered?  

Figyelj, a Kenderesi is csak elmondta, hogy éppen éhes volt, aztán ezt felkapta a média.  

Jó, de ha valaki fegyvert fogna a fejedhez és arra kényszerítene, hogy áruld el, mi a sikered titka, akkor mit mondanál?  

Az akarat. Minél mélyebbre kerül az ember, annál nagyobb akarat kell ahhoz, hogy felálljon onnan. Amikor egy nagy gödörből elkezdünk kikászálódni, akkor onnan nem egyenesen vezet felfelé az út. Tele van hullámvölgyekkel. Az akarat ahhoz kell, hogy ne törjünk meg a felfelé vezető, kacskaringós úton.  

„Én mindenhonnan felállok”

 

Minden sportban vannak olyan pillanatok, amikért érdemes megszenvedni. Neked melyek ezek a pillanatok?  

Ilyenek voltak azok pillanatok a budapesti vb-ről, amelyeket a hazai közönségnek köszönhettünk. Ilyen élményben még soha senkinek nem volt része. Ezt a külföldiek is mondták, pedig a magyar szurkolók nem épp őket biztatták. A külföldi sportolók mégis azt mondogatták nekünk, hogy ilyen világbajnokságon még sosem voltak. Nem tapasztaltak még olyan hangrobbanásokat, amiket nálunk hallottak.  

A budapesti olimpiát bánod?  

Bánom. Én mint úszó örültem volna, ha rendezünk egy olimpiát. Persze tudom, hogy ez ennél egy bonyolultabb, megosztóbb kérdés.  

Ha öt év múlva újra csinálunk egy interjút, hogyan szeretnél leülni velünk beszélgetni?  

Mindent szeretnék addig elérni. Olimpiai és világbajnokként fogok leülni veletek beszélgetni.

***

Fotók: Földházi Árpád.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/117629