A Fidesz legalább valóban cselekszik – Pogátsa Zoltán a Mandinernek

Ön többször kijelentette már, hogy az Orbán-kormány neoliberális gazdaságpolitikát folytat. Ehhez képest tényszerűen sosem látott mértékben növekednek a bérek, a minimálbér pedig hamarosan eléri a létminimum szintjét. Miközben a neoliberális politika a tőketulajdonosokat támogatja, egyenlőtlenséget teremt és leszorítja a béreket, a magyar kormány különadókat vezetett be a nagyvállalatokra, majd ezt szétosztotta a dolgozók és családok között. Ez nem tűnik neoliberalizmusnak.

Semmi nem száz százalékosan fekete-fehér, de a kormány működésének meghatározó logikája deklaráltan is az, hogy a középosztályt támogatja. Márpedig ma Magyarországon nyugat-európai értelemben középosztálybeli szinten csak a két felső jövedelmi tized él. Hogy nem egyenlítem az esélyeket, azaz nem alulról felemelek, hanem a már meglévő gazdagokat támogatom, az neoliberális felfogás. Ma a középosztály támogatásának deklarálása gyakorlatilag egy neoliberális politikát jelent. Közben gazdasági és foglalkoztatási növekmény az uniós támogatások nélkül gyakorlatilag nem lenne.

Mi a baja a kormány ön által neoliberálisnak tartott politikájával?

Az egykulcsos adóról kimutatták, hogy csak a felső két-három jövedelmi tizednek kedvezett. A kiskeresetűek még rosszabbul is jártak az adókedvezmények kivezetése miatt. Ezzel szemben áll szociáldemokrata alternatívaként a progresszív jövedelemadó. A másik jelenség az offshore: a Fidesz semmit sem tett az offshore ellen, másrészt olyan cégeket hoznak helyzetbe, amelyek offshore-ban vannak. Neoliberális lépés, hogy radikálisan a tőke irányába mozdították el a munka törvénykönyvét, szemben a munkavállalókkal: ez az egyik legtőkebarátabb munkatörvénykönyv az egész unióban.

Aztán itt van a represszív foglalkoztatási rendszer: képzés és hosszú időre adott munkakeresési járulék helyett a munkakeresési járulékot a legrövidebbre lehúzták az egész EU-ban. Ehelyett a közmunkaprogramokat nyomják, ami egy klasszikus neoliberális workfare rezsim. Aztán az Országos Érdekegyeztetési Tanács negligálása, vagy az összes esélyteremtő, újraelosztó rendszer, például az oktatás, az átképzés és az egészségügy kivéreztetése. Az adófizetői pénzeket pedig a kormány nem a magyar kis- és középvállalatok, hanem a multik között osztja szét: az adókedvezményekkel és támogatásokkal a lettek után a második legnagyobb arányban Magyarország tömi a multikat.

De Magyarországon 2010 előtt is neoliberális, piaci logika érvényesült – ez az ön álláspontja, erről szokott is írni. 

Így van! Az Antall-kormány még kifejezetten egy szociális piacgazdaságban gondolkodott. Német inspirációjú kereszténydemokrataként bele is írták az alkotmányba, hogy Magyarország „szociális piacgazdaság”. Ahol drasztikus váltás volt, az a Horn-kormány, amely baloldalinak mondta magát, de valójában ellehetetlenítette a szakszervezeteket, bevezette a neoliberális Bokros-csomagot, és elkezdte a multikra építő gazdaságpolitikát. Onnantól fogva pedig a korábban említett újraelosztás és esélyteremtés nem működött Magyarországon. 

mert itt a legkisebb az esély arra, hogy valaki alulról felemelkedjen. Ahogy Ferge Zsuzsa professzor mondta, a szociálpolitikában perverz újraelosztás valósul meg, tehát a szegények felől a gazdagok irányába áramlottak a szociálpolitikai támogatások. A lakástámogatások dettó, akárcsak az oktatási és egészségügyi rendszer. 

Ugyanakkor a jövedelmi egyenlőtlenséget mérő Gini-együttható alacsonyabb mint Németországban és Svédországot közelíti.

A Gini-együttható csak annyit mond, hogy mekkora az emberek közötti különbség. Ha mindenki szegény egy országban, akkor természetesen alacsonyak az egyenlőtlenségek. Sokkal izgalmasabb, hogy mekkora az esély alulról felkerülni. Azonban ha valaki Magyarországon szegénynek születik, akkor szegény is marad. Az állam feladata lenne, hogy a piaci polarizációt ellensúlyozza, azonban éppen felerősíti azt.

Azonban nemzetközi összevetésben ezt a felső két jövedelmi tizedet sem tekinthetjük gazdagnak.

Katasztrofálisan rosszul állnak, persze. A magyar átlagbér nagyjából ott van, ahol a nyugat-európai bérskála legalsó jövedelmi tizede. És a magyar foglalkoztatottak kétharmada az átlagbér alatt van! Sokan pedig nem is bérekből élnek, hanem ennél is alacsonyabb szociális transzferekből. Aki Magyarországon a kilencedik tized alján van, az nagyjából Nyugat-Európában alulról a második-harmadik tizedbe tartozna.

Az unortodox gazdaságpolitika egy válság után fékezte meg az elszabaduló deficiteket, állította meg az eladósodást és eközben 2013-tól érezhetően emelte a reálbéreket. Erre a balliberális kormányok még a 2002-2007 közötti gazdasági aranykorban sem voltak képesek.

Én a balliberális kormányokat egyáltalán nem fogom védeni. Gyurcsány Ferenc egy gazdasági Hirosimát hozott létre. 2005 és 2008 között volt a magyar gazdaság legkatasztrofálisabb időszaka. Brutális költségvetési hiányok, leálló növekedés, alulfinanszírozott humántőke képzés, rohamos eladósodás, majd ezek miatt IMF csomag és megszorítások.

Azzal kapcsolatban pedig, ami utána jött: egyrészt amit ez a kormány csinál, az nem unortodox, hanem egy klasszikus neoliberális gazdaságpolitika némi fejlesztő állami beütéssel. 80 százalékban neoliberális és 20 százalékban fejlesztő állam. 

A kormány „határozott képességet mutat a problémák kezelésére. Lásd rezsicsökkentés, magánnyugdíjpénztárak, devizahitelek, túlzott deficit eljárás, multik megadóztatása” – állította egy írásában. Végre van egy aktív kormányunk, amely jól végzi feladatát? 

Aktív kormányunk mindenképpen van. Azt nem mondom, hogy jól végzi a feladatát, de az egyik oka a Fidesz népszerűségének, hogy valóban cselekszik. Szemben a korábbi kormányokkal, amelyek éveket eltotojáztak. Miközben olyan irreleváns hülyeségeket akartak bevezetni, mint a vizitdíj, a létező problémákra nem reagáltak – lásd devizahitel –, a mostani magyar kormány viszont öt percen belül reagál mindenre. 

Mi a probléma?

A probléma az, hogy ha nem lettek volna uniós támogatások, akkor nem nőtt volna a gazdaság. Erről egy, a Miniszterelnöki Hivatal által kiadott KPMG-tanulmány szól. Ez a mai napig így van, évente 6-7 százalékos GDP arányos inputot jelent a magyar gazdaságnak az EU-s támogatás, és ebből van egy három százalék körüli növekedés. A foglalkoztatás növekedése is három fenntarthatatlan tényezőnek köszönhető: több százezer ember elment nyugatra, másrészt bevontak 200-220 ezer embert a teljesen értelmetlen, pazarló és költséges közmunkaprogramba, a harmadik pedig – a KPMG tanulmány alapján –, hogy az uniós támogatások 175 ezer munkahelyet teremtettek. Ez a gazdaságpolitika növekedésben és foglalkoztatásban sem lett volna sikeres, ha nem lettek volna uniós források és nyugati munkavállalás. 

Ami pedig az eladósodás megfékezését jelenti: ha azon az áron fékezik meg, hogy kivéreztetik a humántőkeképző alrendszereket, akkor ez nem jó egyensúly. A GDP legalább két százaléka hiányzik az oktatásból, az egészségügyből négy és fél, az átképzésből másfél, a szocpolból hét, összesen 10-15 százaléknyi hiány van implicit módon minden évben ezekben az alrendszerekben. 

2014 óta többet költünk oktatásra, mint az unió átlaga. 

Mert addig kritizáltuk az alacsony oktatási költést, hogy elkezdték belepakolni az uniós forrásokat. Sok esetben egyébként egyszeri fejlesztési pénzekről van szó, nem rendszerszerű működtetésről.  

Amikor sokat költöttünk a kétezres évek közepén, akkor is leszakadóban voltunk. Nem súlyosabbak az oktatási rendszer problémái annál, hogy pénzkérdéssé egyszerűsítsük? 

Soha nem költöttünk sokat. Utoljára az első Orbán-kormány költött eleget, 2002-ben épp elértük az EU-átlagot, de utána folyamatosan mentünk lefelé, az uniós átlag pedig felfelé. De persze, nem csak finanszírozási kérdésről van szó. Folyamatosan 2-2,5 százalékkal kevesebbet költöttünk oktatásra a szükségesnél 2010 óta, ám én nem azt mondom, hogy sok pénzből önmagában jó oktatási rendszert lehet csinálni. Ehhez a működést is meg kell reformálni. De hogy kevés pénzből nem lehet jó oktatást csinálni, az biztos.

Említette a progresszív jövedelempolitikát. A minimálbérek felzárkózásával, a közmunkával, a rezsicsökkentéssel és családtámogatásokkal a legszélesebb értelemben vett középosztályt, illetve a szegényeket támogatja a kormány.

Ebből a minimálbér emelése progresszív politika, ezzel teljesen egyetértek, és jó is, hogy csinálják. De ettől nem lesz középosztály, ez nem középosztályosítás. Jövőre épp annyit érünk el, hogy Magyarországon senki nem fog kevesebbet keresni, mint a létminimum. A közmunkások viszont nem adófizetők, hanem eltartottak, és közben nem képesek képzettséget szerezni, ezért csak töredéküknek lesz utána valódi munkája. Pedig többségüknek volt korábban munkája, nem első munkahelyük a közmunka. 

Előfordult ez az elmúlt negyedszázadban Magyarországon ilyen mértékű minimálbér emelés?

Nem, ez most van először. A munkavállalók nagyon nagy részének keresete éppen megüti a létminimum szintjét majd, vagy ennél kissé magasabb lesz. Ez messze nem középosztálybeli életszínvonal. Viszont 

Azt írta, hogy ezzel több mint egymillió magyar sorsa fog látványosan javulni 2018-ban.

Így van, ez nagyon fontos és jó dolog. Ezt folytatni kell, és általános alapelvvé kell tenni, hogy a létminimum alatt nem lehet bér. Ami a többit illeti, a rezsicsökkentés kifejezetten igazságtalan. Ott szociálpolitikát kellene inkább csinálni, nem pedig a szolgáltató cégeket megfosztani az infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges forrásoktól, és közben a felső középosztály rezsijét támogatni. Az nem fenntartható, hogy nincs annyi jövedelme egy vízközműcégnek, hogy abból az infrastruktúráját működtesse. A rezsicsökkentés tehát populizmus. A közmunka pedig kifejezetten káros: a GDP-nek azt az egy százalékát, amelyet költhetnénk átképzésre is, elköltjük egy olyan rendszerre, amellyel megakadályozunk embereket attól, hogy átképezzék magukat. A közmunka blokkolja kétszázezer ember előrejutását.

Lehet azt vitatni 2017-ben, hogy határozott és munkapárti gazdaságpolitika van Magyarországon? Az új adórendszer felértékeli a munkát, ráadásul 710 ezerrel több új munkahely járul hozzá a gazdasági növekedéshez. Ön írta, hogy munkavállalót kell csinálni az eltartottból, ennek megfelelően az adóreformok előtti kétmillió helyett már 4,4 millió dolgozó után fizetnek adót a magyar vállalatok. 

Körülbelül 600 ezer emberrel lett több munkavállaló a 2007-es mélyponthoz képest, de ezt a nyugati munkavállalás lehetőségének 2011-es megnyílása, a közmunka és az uniós források által teremtett kereslet által létrehozott munkahelyek adják össze. A miniszterelnök épp azért hozta be a közmunkát, mert már 2012-ben belátta a VOSZ éves közgyűlésén tartott beszédében, hogy az egykulcsos adónak tulajdonított munkahelyteremtő hatás nem működik. Ha pedig az uniós támogatások megszűnnének, akkor a hatalmas közműépítésekkel – stadionok, autóutak, vasúti felújítások – foglalkozó építőipari cégek leépülnének, becslések szerint 175 ezer munkahelyet veszítenénk.

Mi kell ahhoz, hogy a bérnövekedés tartósan fennmaradjon? Mit javasol a hazai dolgozóknak: dolgozzanak hatékonyabban vagy lépjenek be a szakszervezetbe?

Mit tudunk tenni azért, hogy nőjenek a bérek? Humántőke, humántőke, humántőke. A mai világgazdaságban ott van magasabb bér, ahol magasabb a humántőke. Ha a robotok és algoritmusok átveszik az emberek munkáját a következő 10-15 évben – márpedig a robotizáció elképesztő hulláma jön –, akkor ez az alacsony hozzáadott értéket létrehozó kelet-európai modell katasztrófához fog vezetni. Milliók fogják elveszíteni a munkahelyüket, ezért ma kellene továbbképezni ezeket az embereket arra, hogy a jövő munkahelyein tudjanak majd dolgozni. Dupla ennyit költeni oktatásra és egészségügyre: ez lenne a termelékenység növelés garanciája.

A szakszervezet szintén fontos, és egyáltalán nem meghaladott dolog. Ott nem szakadnak le a bérek, ahol a szakszervezetek erősek. Piero Sraffa Cambridge-i közgazdász 1960-ban megírta, hogy a hozzáadott érték elosztása a tőke és a munkások között profit- vagy bérirányba semmi más, mint nyers társadalmi erő. Kelet-Európában a GDP bérhányada 10 százalékponttal alacsonyabb mint Nyugat-Európában! Azaz a kisebb GDP-nek még kisebb hányadát is visszük haza bérként!

A magyar kormány az elmúlt években a GDP 2-3 százalékát veszi el évente a globális felső tízezertől, a tőketulajdonosoktól és adja a dolgozóknak.

Erről megnézném az adatokat. Nem tudom, ennek az állításnak mi az alapja. A lettek után mi támogatjuk a legjobban a multikat a legnagyobb arányban, és a kormány által támogatott hazai oligarchák is a globális elit részei.

György Lászlóval írt tanulmányunk, amely a Pénzügyi Szemlében jelent meg.

Megnézem majd. 

Az adócsökkentések és a béremelések a prudens költségvetési politikának köszönhetők. Így fordulhat elő, hogy a magyar kormány nulla hozamot fizet az adósságára. A megtakarításból pedig több jut a középosztály megerősítésére.

Kezdjük a végén: az eleve tévedés, hogy egy ilyen hártyavékony középosztály megerősítésével ezt a gazdaságot működtetni lehet. Egyszerűen nincs elég középosztálybeli Magyarországon. 

Mit jelent a prudens költségvetési politika? Ha én kivéreztetem az oktatást, az egészségügyet, az átképzést, a szocpolt, a közösségi közlekedést és ezen az áron hozok létre egy egyensúlyt, azt nem nevezném annak. Az egyensúly ráadásul a GDP hat százalékát kitevő, évente beáramló uniós forrásoknak köszönhető, így ez a jövő felélése külső forrásokból. Ebben semmi prudens nincsen. Az igaz, hogy a jelenlegi kegyelmi állapotnak köszönhetően csökkentek a kamatszintek, mert mindenki pénzt nyomtatott a FED-től az Európai Központi Bankig. Ha van egy mennyiségi könnyítés a monetáris politikában nemzetközileg, akkor idejön egy csomó tőke, ahol még mindig valamivel magasabb kamatokat talál, és ez csökkenti a magyar kamatszintet. Az, hogy a nemzetközi befektetők milyen hozammal visznek 1-3 éves magyar állampapírokat, semmit nem mond arról, hogy hosszabb távon mennyire fenntartható a magyar gazdaságpolitika, hogyan fog nőni az uniós forrásoktól függetlenül a magyar gazdaság. Ez csak arról szól, hogy 1-3 éves távlatban kockázatmentesnek ítélik Magyarországot.

A több mint félmillió új munkahely túlnyomó részét a magánszektor hozta létre, a közterheket egyre többen fizetik. Ön szerint a költségvetés a tényadatok ellenére nagy bajban van, fenntarthatatlan.

Azért fizetik egyre többen a közterheket, mert olyan folyamatok vannak, amelyek nem a kormány működésének az eredményei. Kétszázezer ember már nem eltartott, hanem Nyugat-Európában dolgozik, és hazautal most már költségvetésileg is érzékelhető pénzeket. Annak sincs semmi köze a kormány működéséhez, hogy az EU-s támogatások létrehoznak 175 ezer munkahelyet, amelyek e források nélkül azonnal eltűnnének. Közben pedig szabadságharcot folytat a kormány az EU-val szemben, de ha kilépnénk az EU-ból, akkor egyik pillanatról a másikra összeomlana ez a kártyavár. Ha a közmunkásokat átképeznénk, kapnának egy jó munkahelyet és elhelyezkednek az ALDI-nál pénztárosként vagy raktárosként, akkor azt mondom, hogy ez jó irány. Ha továbbra is árkot kapirgálnak közpénzből, vagyis adófizetői pénzből, akkor ez nem egy fenntartható gazdaság.

Magyarország 2017-re a külföld nettó hitelezője lett. Az adósságprobléma kockázatai drasztikusan csökkentek. Felkészültebb az ország egy esetleges újabb külső válságra?

Ez egy nagyon bonyolult kérdés. 2008-ban úgy működött a külső válság begyűrűzése, hogy a befektetők hirtelen megtalálták a magas államadósságú országokat. Ekkor mondja azt Király Júlia, az MNB alelnöke, hogy minket csak a válság oldalszele fog megérinteni, majd két héttel később összeomlik a magyar gazdaság. Felment az állampapírok újrafinanszírozási rátája 5-6 százalék környékéről 13,4-re, mert akkor Magyarország egy magas államadósságú országnak számított és Gyurcsány alatt folyamatosan brutális államháztartási hiányok voltak. Ez azt sugallta a befektetőknek, hogy ne vegyenek magyar állampapírokat, mert azok kockázatosak.

Mi változott közben? A magyar államadósság szintje stagnál, miközben az összes többi országé körülöttünk feljebb ment. Ugyanazzal az aránnyal Magyarország ma már egy átlagosan eladósodott országnak számít. De ez nem a kormánynak az eredménye, hanem annak, hogy a válságot adósságból kezelték nemzetközileg. A kormány 2011-es prognózisa szerint 2018-ra el kellett volna érjük az Alaptörvényben lefektetett 50%-os GDP arányos államadósság szintet. Ehhez képest az államadósság szintje alig csökkent, sőt, a magánnyugdíjpénztári vagyont és az EXIM bank ügyeit beleszámolva még tovább is nőtt!

Akkor Magyarországgal szemben más országok nem voltak képesek megállítani az eladósodást.

Ha én pénzügyminiszter lennék, bármikor bármilyen költségvetést egyensúlyba tudnék hozni. A portugált is egyensúlyba tudnám hozni, csupán annyit kell tenni, hogy lehúzom a felére az oktatási kiadásokat, az egészségügyi kiadásokat, és máris megfékeztem az eladósodást. Csakhogy ez éppen azt jelenti, hogy a humántőke nem képződik, az emberek egyre betegebbek és tudatlanabbak lesznek. Ez történik Magyarországon. Minden humán tőke mutatónk romlik, a költségvetési egyensúlyt ráterheltük a humántőke-képződésre. 

Ha jövő, akkor újraiparosítás. A járműipar termelése 2010 óta megkétszereződött, a kormány pedig tudatosan törekszik részt vállalni a jövő iparágainak meghonosításában. Jelentős előrelépés a 2010 előtti stagnáláshoz képest.

Nem, ez egy teljesen téves, 19. századi értelmezése a gazdaságnak. A mai gazdaság az nem horizontális versenyről szól, azaz hogy milyen iparágunk legyen, hanem vertikális versenyről, azaz hogy az adott iparágban milyen hozzáadottérték-szinten van az adott munkavállaló, illetve az egész ország. Itt lehetne akár száz százalékos iparosítás is, ha az emberek alacsony hozzáadott értékű összeszerelést végeznek, de öt perc múlva jönnek a robotok és vége az egésznek. A mezőgazdaságban a borászat magas, az extenzív kukoricatermesztés pedig alacsony hozzáadott érték. Az iparban is, ha ott állok a gyártósor mellett és termelem az autókat, az soha nem lesz versenyképes azzal, hogy Ingolstadtban tervezik ezeket az autókat. 

A hozzáadott értékhez viszont kell a humántőke.

Ehhez az első lépés a termelési láncokba való bekapcsolódás.

Na jó, de harminc éve ezt mondják. Ez ugyanaz, mint amit a szociálliberális kormányok mondtak: a kilencvenes években is ez volt az ideológia, hogy idejön az Audi, a magyar kis- és középvállalkozások pedig bekapcsolódnak a termelési láncba. Nem ez történt, hanem az Audi hozta magával a 10-15 beszállítóját Németországból, és a győri ipari park tele van német cégekkel. Ha a magyar kormány be tudná mutatni, hogy hol vannak azok a magyar kkv-k, amelyek bekapcsolódnak a termelési láncba, akkor azt mondanám, hogy történik valami, de ilyenek nincsenek.

Ön szerint viszont az ön számára példaértékű svéd fejlődés „kifejezetten a nagyvállalati modellre épít”. Azt is mondja, hogy ott „állami támogatásokat a hazai iparnak pedig az uniós versenypolitika tiltása ellenére is két marékkal adnak”. Ha a magyar kormány teszi ezt, akkor az miért végletesen elhibázott iparpolitika?

Nem, az a különbség, hogy kinek adnak. A svéd cégek nemzetközileg sikeres végtermékgyártók és exportálnak. Ilyenek a Scania, a Wallenberg, a Vattenfall. Azok a magyar cégek, akiknek állami támogatásokat adtak, azok kaszinók, cigitrafikok, tévék és olyan bankok, amelyek egyelőre semmit nem bizonyítottak.

Nem inkább az exportáló feldolgozóiparnak, benne a járműiparral?

A külföldi multiknak adtunk, persze, de a svédek a hazai cégeknek adnak. A Scania egy svéd tulajdonú export nagyvállalat, az nem egy külföldi cég, ami befektetett Svédországban, hanem ott hazai bajnokokat támogatnak.

Hogyan lehet egy hazai bajnokot létrehozni?

Miért ne lehetne? Ahogyan létre lehetett hozni a MOL-t meg az OTP-t.

Akkor mégis kell állami támogatás?

Persze, de a MOL-lal és az OTP-vel az a probléma, hogy azokat tulajdonrészének nagy hányada ismét csak offshore-ban van. Semmi nem támasztja alá, hogy miért kellett nekünk 400 milliárdért MOL-részvényeket vennünk, amikor ez egy amúgy is jól menő magáncég. Ha lennének olyan hazai startup cégek és középvállalatok, amelyek magyar tulajdonúak és végterméket exportálnak, akkor ezeket meg lehetne segíteni közbeszerzésekkel, innovációs támogatásokkal. De hol vannak ezek a cégek? Amit a kormány gründolt az elmúlt hét évben, azok kaszinók, tévék vagy takarékszövetkezetek a legjobb esetben. Semelyik nem exportáló, termelő cég, amely magas hozzáadott értékű exportot végezne. 

Teljesen igaz, amit Matolcsy György szokott mondani, hogy fejlesztő állami iparpolitikára van szükség, de ez nem történik. A japánok, a szingapúriak és dél-koreaiak Daewoo-t, Samsungot meg Panasonicot támogattak, és közben elképesztő arányban befektettek a társadalmi tudásba. A Közgépek és Duna Aszfaltok viszont csak magyar tendereket nyernek, nemzetközi tendereken nem tudnának elindulni, nem versenyképesek. Ha egy magyar építőipari cég megnyer majd egy horvát tendert, akkor mondhatjuk majd azt, hogy ez rendben van.

A jövőbe vezető másik út a családpolitika, amelynek Magyarország az elmúlt években a mintaországává vált. Ráadásul jelentős lépések történnek a nők munkapiaci aktivitásának svéd szintre emeléséért. Ezzel Magyarország a humántőkébe, azaz a jövőbe fektet.

Az EU adatai szerint minden harmadik magyar gyermek gyerekszegénységben él. Családi adókedvezményt annak lehet adni, akinek van jövedelme. A szociálpolitikának azokat kellene támogatnia, akik alul vannak. Nem a létező középosztályt kell támogatni, mert az hártyavékony Magyarországon, hanem azokat, akik középosztállyá válhatnának, az alsó nyolc jövedelmi tizedet. Akinek nincs jövedelme, annak nem tudunk adókedvezményt adni. Ezzel megint csak a felül lévőket támogatjuk.

Egy a Nature-ben megjelent friss kutatás szerint az emberek természetüknél fogva támogatják az igazságos egyenlőtlenséget, de nem pártolják az igazságtalan egyenlőséget. Erről szól és ez a munkaalapú társadalom politikai sikerének titka, nem igaz?

Nem, a politikai sikerének a baloldal összeomlása a titka. A Fidesz 2006-ban is kétmillió ember szavazatát tudta maga mögött és ma is. A különbség az, hogy 2006-ban a baloldali és liberális pártok ennél többet kaptak, 2,3 milliót, és utána szépen összeomlott ez a baloldal. Azóta szenved, hogy újra kitalálja magát.

A kérdés másik részéhez abból kell kiindulni, hogy minden ember egyenlő, ez szerintem egy alap axióma. Ezért egy olyan társadalom, ahol az alulra született 80 százalékot az, hogy nincs öröksége, nincs helyben jó iskola, nincs helyben jó egészségügyi rendszer, elzárja attól, hogy versenyezzen a felül lévő kétmillióval – de leginkább pár ezerrel - akit favorizál a kormány, ez egy elképesztően igazságtalan társadalom.

„A politikus sosem lehet őszinte, azt kell képviselnie, amit a pártja diktál és amit az emberek várnak” – fogalmazott korábban. A közgazdásznak is ezt kell tennie ha sikeres akar lenni? Az ön témái legalábbis nagyon kedvesek a választóknak. Mindenki gazdag svéd szeretne lenni.

A társadalmi ügyekre reagálni kell, de nagyon sokszor meg kell mondani akkor is az igazságot, amikor az kényelmetlen.

A progresszív adórendszer, szemben az egykulcsossal, az például népszerű. De amikor azt mondom, hogy azok a vállalkozások, amelyek nem tudják kitermelni a létminimumot, azok menjenek csődbe, az népszerűtlen mondás. 

Azért ez a legutóbbi gondolat szintén a béremeléseket szorgalmazó érvelést támasztja alá. 

Aki megérti, annak igen. A hétköznapi ember számára igen, ez igaz. De amikor azt mondom, hogy menjen csődbe az a vállalkozás, amely éveken keresztül nem tudja kitermelni a létminimumot, akkor itt nagyon sok százezer vállalkozó valószínűleg nagyon mérges rám, és azt gondolja, hogy ez egy szemétláda. Vagy az például, hogy én kritizálom a közmunkát, az szembemegy azzal, hogy az emberek nagy része a közmunkát egy jó dolognak tartja. Elhitték, hogy ez egy jó dolog. Be kell vállalni, hogy azt mondjuk, amit gondolunk, nem szabad csupán népszerű dolgokat mondogatni.