Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
A kackiás bajuszú Trackman, azaz „Vágányember” lett a MÁV-START kabalafigurája.
Kabalafigura-pályázatot hirdetett a MÁV-START, melynek eredményét csütörtökön hirdette ki az állami vasúttársaság – ezt a Kreatív szúrta ki.
A zsűri Trackmant, vagyis „Vágányembert” választotta ki nyertesként – ahogy arra a a Kreatív is rávilágít, a MÁV új szuperhőse kissé József Attilára hajaz.
A MÁV azonban közölte, a többi beérkezett pályamű alkotójának sem kell csüggednie, ők közönségszavazás keretében Interrail bérletet nyerhetnek. Egyébként a többi pályamű is igen erősnek bizonyult, ezen a linken mutatjuk is őket!
Így tehát a vasút utasainak szimpátiáját ezentúl a sárga köpenyes, kigyúrt, kék ruhás, kackiás bajuszt növesztő Trackman próbálja majd elnyerni – mi kíváncsian várjuk milyen sikerrel!