A térség államainak szerinte azt kell felismerniük, úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is.
„Ha nem, akkor a térség népei együtt fogják elveszíteni államaikat, többség és kisebbség együtt fog identitás nélküli, fogyasztónak nevezett kifosztható biológiai erőforrássá válni” – vélte Kövér László. Megjegyezte: a kisebbségi sorban élő európai polgárok gondjait nem az identitás nélküli nyitott társadalmak, hanem a saját önérdekeiket felismerő, egymással együttműködő európai nemzetállamok képesek megoldani. „Az a tény, hogy az elmúlt évszázadban, vagy az elmúlt negyedszázadban ez nem sikerült, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a jövőben sikerülhet” – tette hozzá.
Kövér László nyomatékosította: 2010 óta a magyar politikának az a célja, hogy „nemzeti államunkat újjáépítsük, az identitásunkat és a nemzeti összetartozásunkat megerősítsük, szomszédainkkal együtt erősítsük a nemzetállamok együttműködésén alapuló Európai Uniót”. Úgy vélte, a 2018-as magyarországi országgyűlési választásokon is erről kell dönteni Magyarországon és Erdélyben is.