Hány fideszes apparátcsikot kell még eltartani az adófizetőknek?

2017. augusztus 11. 13:07

A Demokratikus Koalíció szerint ezek az emberek többségükben igazából a Fidesz fizetési listáján szerepelnek, egy részük érdemi munkát sem végez.

„Rettenetes összegeket költ az Orbán-kormány a minisztériumokban foglalkoztatott állományra. Korábban a bürokrácia csökkentését ígérték, ehhez képest míg 2010-ben 5700-an dolgoztak a minisztériumokban, mára ez a szám 10 ezer fölé nőtt.

Nincs olyan tárca, ahol ne többszáz emberrel többnek adnának fizetést, mint 7 évvel ezelőtt. Orbán Miniszterelnökségén a legdurvább a növekedés: 93-ról 1500-ra nőtt a dolgozók száma.

A Demokratikus Koalíció szerint ezek az emberek többségükben igazából a Fidesz fizetési listáján szerepelnek, egy részük érdemi munkát sem végez. Ha közelebbről meg lehetne vizsgálni, kiderülne, hány fideszes rokona,barátja kapott állást.

A DK szerint a kormányváltás után át kell világítani a teljes kormányzati rendszert, és csak azok maradhat, vagy kerülhetnek az apparátusba, akik érdemi és hasznos munkát végeznek, nem »politikai mernekültek.« Ezzel máris meg fogjuk valósítani a DK Sokak Magyarországa programjának egy pontját, a bürokrácia csökkentését.

Gréczy Zsolt szóvivő, DK”

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/115993