Veszélyben Soros nyílt társadalma

2017. augusztus 9. 14:25

Mórocz Zsolt
Mandiner

Most pedig lássuk Soros civiljeit. Megbízójuk hatalma nem a választóktól, hanem a pénzből ered, ami némileg megkérdőjelezi aktivistái demokratikus szerepvállalását. Nem vitatom, buksza-legitimitásuk mellett politikai identitásuknak van ideológiai töltete is. Mégpedig Soros eszméinek kivételessége: a nyílt társadalom látomása.

Hogyan kerülhet veszélybe valami, ami még nincs, meg nem mondhatom. Soros György sem, akinek „filozófiai” nézeteivel vitázni olyan, mint valami kerge, ide-oda szaladgáló, járási bajnokságban szereplő csapat ellen focizni. Nehéz kibontakozni, értelmet, szépséget vinni a játékba. Ráadásul Soros nézetei – különösen definíciói – angolnatermészetűek. Néhányat mégis érdemes megfogni, közelebbről megvizsgálni. Tehát az első: nem a nyílt társadalom, hanem a nyílt társadalom utópiája került veszélybe.   

A vajszívű spekuláns különös utópista. Emberbarát frázisokat puffogtat, a liberális jövő illúzióját árulja a globális piacon. Alapítványokat hoz létre. A kezdeti, önzetlen támogatást azonban a felvásárolható értelmiségi rész felvásárlása követi országonként. Ahol megjelennek szervezetei, ott rendszeressé válnak a képmutatás kirakodóvásárai. Felüti fejét a káosz, a szervezett anarchia. A hirdetett pluralista liberalizmus mögött rövidesen feltűnnek a valódi célok. Köztük az elsődleges, a nemzeti identitás felszámolása.

Diktatórikus – időnként messianisztikus – hajlamait gondosan palástolja ugyan Soros, ám alkalmanként előbújik belőle a totalitariánus.

Ilyenkor atyamestere, Karl Popper képe könnyezni kezd a falon. éha kellemetlenül brosúraízű egy-egy Soros-szentencia azok számára, akik emlékeznek a szocializmusra. A szép napokra, amikor nem kellett döntenünk, amikor megmondták, mi helyes és helytelen. Valami hasonló Sorostól: „A nyílt társadalom eszméje még lehet pluralista, de ebben nem mehet olyan messzire, hogy ne tudjon a helyes és helytelen között különbséget tenni.”  

Hoppá! A második angolna. Miként értendő az, hogy „még lehet”? Mi jön utána? Egy Super-Popper Fukuyama, a történelem végével? Vagy valami közgazdasági-fogyasztói falanszter? Továbbá: ki és miként dönti el, mi helyes és helytelen? Soros szerint a helyes utat kizárólag próbálkozás útján találhatjuk meg. De ki próbálkozik és mivel? Ezekre a kérdésekre nem kapunk kielégítő válaszokat, legföljebb lapos közhelyeket. 

Soros a nyílt társadalom kapcsán nem szavazókról – tehát demokráciáról – beszél, hanem támogatókról. Elgondolkodtató kijelentése, miszerint a nyugati, képviseleti demokrácia nem biztos, hogy a nyílt társadalom egyetlen lehetséges kormányzati formája. Rendeljük a mondat mellé a spekuláns aktivistáit, alapítványait, egyeteme Szodoma- és Gomora-fakultásait. Azután némi aggodalommal kérdezzük meg: ez nem a demokrácia, mi több, a normalitás tagadása? A hatalom – jelesül annak Soros-féle megvalósítása, a nyílt társadalom utópiájának – akarása? 
Természetesen nem. Hiszen, mint a pénz prófétája mondja, törődnünk kell a társadalommal, amelyben élünk. Ha döntésre kerül a sor, akkor pedig az önérdeket félretéve, a társadalom érdekét kell szem előtt tartanunk. Valljuk be, sírással küszködve: ilyen szívjósággal a Názáreti óta nem találkoztunk. Aztán töröljük le könnyeinket. És jusson eszünkbe, mikor Soros a font, a márka ellen spekulált, mikor országokat igyekezett tönkretenni világszerte. Népeket, családokat, hús-vér embereket, nem csupán számokat vagy kamatlábakat. 

Most pedig lássuk Soros civiljeit. Megbízójuk hatalma nem a választóktól, hanem a pénzből ered, ami némileg megkérdőjelezi aktivistái demokratikus szerepvállalását. Nem vitatom, buksza-legitimitásuk mellett politikai identitásuknak van ideológiai töltete is. Mégpedig Soros eszméinek kivételessége: a nyílt társadalom látomása.

Agitátorokként így bizonyos fokig ők hasonlóképpen kivételesek. Példának okáért tudják, szemben az átlagválasztóval, hogy mi helyes, mi helytelen.

Ekként lesz belőlük – küldetéstudatuk részeként – „legitim” többség, a meghatározatlan közérdeket képviselve. (A cinikusokat most felejtsük el.) Figyelemre méltó továbbá a névválasztás: a „civilek”, a „civil mozgalom”, maga a „civil” szó. Azt sugallja: mi vagyunk a politika apolitikus ellensúlya. Az el nem kötelezett, de tenni akaró, láthatatlan majoritás. (Felderengnek bennem a másság-kampányok, mikor egy határozatlan névmást hímeztek a zászlajukra a toborzók: mindenki más lett, csak valami nem. Most civil éppen.) 

Soros civiljei, mindent összevetve, kísértetiesen emlékeztetnek Lenin mensevikjeire. A mensevikek többségnek, azaz bolsevikoknak nevezték magukat, mielőtt kiadták a jelszót: minden hatalmat a szovjeteknek! Végül, remélem, nem tévedek, törvénytelen módon megdöntötték a demokráciát. Vegyünk tehát egy civil közösséget, például a bélyeggyűjtőket. A filatelisták kivonulnak az utcára, majd a kormány lemondását követelik. Minden hatalmat a filatelistáknak – harsogják. Állnak hónuk alatt albumaikkal, bennük hibátlan fogazatú bélyegeikkel, szemben a várható rendőrattakkal, ami elmarad. Kissé csalódottan tüntizgetnek tovább, bélyegsorokat és blokkokat cserélnek. Alkalmanként elskandálják jelszavukat: minden hatalmat a bélyeggyűjtőknek! Láttukra, az alapvető szellemi kihívásokkal küzdő szavazó is elhűl: miféle civilek ezek? Megmondom: csoda-civilek. Látszatra mindig új eresztés, jóllehet sohasem az. A csoda civil elődjére, a csodakáderre – aki nem vész el, csak átalakul – jól emlékszünk. A csodakáder persze arctalan volt, míg a csoda-civil ezerarcú. Innen ered mérhetetlen pofátlansága. 

A legsikamlósabb angolna a nyílt társadalom tavában tehát a pénz. Soros említett atyamestere, Popper szerint a nyitott társadalom egyik jelképe. A pénzzel való legnagyobb visszaélés az, hogy megvásárolhatóvá teszi a politikai hatalmat – mondja. A mondatot érdemes lenne márványba vésni vagy dalba foglalni. Hogy minek a jelképe a pénz, arra a válasz kézenfekvő: a személytelen hatalomé. A pénzemberek nem szeretnek láthatóvá válni, megerősítve a láthatatlan háttérhatalom-elmélet híveinek véleményét. Soros sokáig kerülte a nyilvánosságot: „Úgy éreztem, egy pénzügyi magazin címoldalára kerülni egyenlő a halállal.” Ám amióta egy nála okosabb ember előállt a nyúl, bokor, kiugratás projekttel, azóta látjuk valódi énjét. Hozzá teszem: Soros valójában nem volt láthatatlan. Többnyire a filantróp szerepében láthattuk, noha maga hívta fel rá a figyelmet, milyen óriási különbség van közéleti énje és igazi személyisége között. 

A pénzhatalom, bár látszólag személytelen, mégis kizárólagos politikai hatalomra tör, némileg ellentmondva Popper elképzeléseinek. Útjában azonban nem a nyílt társadalom áll, hanem a létező nemzet. Optimális esetben az állam, amikor az országnak nemzeti kormánya van. Nem véletlenül hiányolja Soros a globális gazdasági rendszer mögül a globális politikai rendszert.

Ehhez azonban le kell küzdeni a nemzeti szuverenitás akadályait, alkalmanként beavatkozva a belügyekbe.

„Egy másik ország belügyeibe történő beavatkozás igen veszélyes, de ha nem tesszük meg, még több kárt okozunk.” Tapasztaltunk már ilyet a kommunizmusban, mikor a segítségnyújtás ultima ratiójaként feldübörögtek a testvéri tankok, a helyes irányába terelve ágyúcsöveikkel a többséget. Korunkban azonban, a demokrácia és liberálfasizmus korában a totalitarizmus amolyan smile-diktatúra vagy nyitott társadalom formájában kelleti magát. 

Érdemes figyelni. Voltak könyvek, eszmék, amelyeket az emberek nem vettek komolyan megjelenésükkor. A következmények ismertek. Soros könyve, A globális kapitalizmus válsága, melynek alcímét írásom fölé választottam, ahonnan idézek, persze nem a Mein Kampf. Ez valami más. Ez az Ő Harca. Nem egy filozófus, hanem egy filozofálgató spekuláns műve. Eszméi sokkal kevésbé hatékonyak, mint pénze. 

Kárpótlásul két valódi gondolkodóval zárom tűnődésemet. Az első azt mondja: minden lényeges és nagy dolog abból származott, hogy az embernek volt hazája, és gyökeret vert egy hagyományban. A második pedig mindarra, amit Soros képvisel, a következő választ adja: ezzel szemben csupa ellenállás vagyok. Martin Heideggert és Hamvas Bélát idéztem.  

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/115892