Gyógyul a nemzet

2017. augusztus 7. 14:33

Bencsik Gábor
Mandiner

Magyarország egészen jól működik. És ez nem csak a GDP, a foglalkoztatottság, a reálbér-emelkedés, a fogyasztás növekedése alapján mutatható ki. A magyar társadalom kigyógyulófélben van mindabból a lelki traumából, amely a 20. században érte.

Ha ellenzéki sajtót olvas az ember, könnyen azt hiheti, hogy Magyarország egy harmadik világbeli, kifosztott, nyomorult ország, haldokló egészségüggyel, szétzúzott oktatással, frusztrált, depressziós társadalommal, amelynek lassan már ahhoz sincs ereje, hogy alkalmas vezető kiválasztásával segítsen a sorsán.

Az ellenzéki pártok erre a meggyőződésre építik stratégiájukat, ez alapján várják, hogy a kormányváltást mégiscsak kívánó tömegek majd rájuk szavaznak. És sehogy sem értik, hogy a közvéleménykutatások miért nem igazolják vissza ezt a politikát.

Pedig a válasz egyszerű. Magyarország egészen jól működik.

És ez nem csak a GDP, a foglalkoztatottság, a reálbér-emelkedés, a fogyasztás növekedése alapján mutatható ki, hanem a társadalom lelki egészségének mérőszámaival is. Ilyen például az úgynevezett boldogságindex, amely szerint mi magyarok meglehetősen lendületesen dolgozzuk le a súlyos lemaradást, és már a középmezőny felső felében vagyunk (2011 – 110. hely, 2017 – 75. hely). Ilyenek a különböző úgynevezett bizalmi indexek, a gyermekvállalási mutatók – utóbbi esetében, a 2011-es, 1.21-es mélypont után, hat év alatt 0.2 százalékpontos növekedést sikerült elérni, az egy szülőpárra jutó gyerekek száma jelenleg 1.42.

A fenti mutatók a helyzet pozitív összetevőit mérik. Létezik ennek az ellenkezője is, például a befejezett öngyilkosságok számának idősoros alakulása. Nem a szám önmagában, hiszen az öngyilkosság gyakorisága mélyen gyökerezik az adott társadalom szociokulturális szerkezetében, ráadásul a földrajzi helyzet is meghatározó, délről észak, pontosabban a meleg felöl a hideg égöv felé haladva az öngyilkosságok aránya szignifikánsan nő. Az idősor azonban megmutatja, hogy az adott társadalom örökölt helyzetén javít vagy éppen ront, hogy a végsőkig elkeseredett tagjainak esélyei a túlélésre csökkennek vagy nőnek.

A magyar társadalom, amely a 19. század óta az egyik legmagasabb öngyilkossági rátát tudhatja magáénak, az utóbbi hat évben kiugróan jó eredményt ért el ezen a területen. A Központi Statisztikai Hivatal által a közelmúltban közzétett adatok szerint 2016-ban 1763 eset volt összesen (1317 férfi, 446 nő). Ez tavalyhoz képest öt, 2010-hez képest harminc százalékos csökkenés, ami nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő siker.

A téma iránt érdeklődők tudják, hogy a csökkenés összeurópai tendencia, még ha nem is ilyen ütemű. Magyarország azonban kissé kilóg ebből a folyamatból. A KSH egy korábbi, 2013-ban publikált tanulmányában a szerzők így fogalmaznak: „1987 és 2010 között az öngyilkossági ráta az országban, a két nemre nézve 44,8 %-os csökkenést mutatott (…). A csökkenés egyenletes volt 2006-ig, majd stagnálás, a legutóbbi két évben (2009-2010) igen enyhe emelkedés jelentkezett, mely még random effektusként (véletlen hatások) elfogadható, de jelezheti egy újabb kedvezőtlen tendencia kezdetét is.”

Nem azt jelezte.

Inkább valami olyasmit, hogy a magyar társadalom kigyógyulófélben van mindabból a lelki traumából, amely a 20. században érte. Ami adalék annak megértéséhez is, hogy miért szavaznak sokan a kormánypártokra.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/115768