Száll egy pofon a szélben

2017. augusztus 2. 08:41

Szerető Szabolcs
Magyar Nemzet

A rendszerváltás minden féloldalassága és félresikerültsége ellenére igenis érték volt az átmenet vértelensége, erőszakmentessége. Nem kellene a tűzzel játszani. Van mit veszítenünk.

„2006-ban megbomlott egy addig nagyjából tiszteletben tartott konszenzus: az erőszak nem lehet része a politikai küzdelmeknek, az ilyen esetek mentegetése a tiltott kategóriába tartozik. Az akkori, valóban forró ősz zavart okozott a balliberálisok soraiban, előítéleteiken átlépve jó néhányan hangot is adtak nemtetszésüknek. A ma a Soros-hálózat ügynökeinek nevezett szervezetek, sajtóorgánumok egy része kiállt a jogsértésektől sújtott jobboldaliak (vagy éppen csak rosszkor rossz helyen lévők) mellett. Riasztó módon azonban mások semmiféle együttérzést nem tanúsítottak az áldozatok iránt, és a mai napig csőcselékezik az akkor utcára vonult sokaságot. Értelmiségük züllöttebb képviselői a gyurcsányi politika következményeként morális válságot emlegető Sólyom László köztársasági elnököt támadták alpári módon. Ettől kezdve nem magától értetődő, hogy a fizikai erőszak alkalmazása azok ellen is megengedhetetlen, akikkel a legkevésbé sem értünk egyet.

Ugyanez a mentalitás, válságtünet köszönt vissza, amikor az internetadó elleni, az Orbán-kormányt jó okkal bíráló tüntetések résztvevői közül többen rendre a nekik nem tetsző sajtóorgánumok eseményekről tudósító munkatársait fenyegették, inzultálták. Ünnepeinken divattá vált a kormánypárti »megemlékezők« és a rendezvényeket nem túl épületes módon megzavarni igyekvők közötti, tettlegességig fajuló szóváltás. Meggyőződésem, hogy a fenti előzmények ismeretében lehet értelmezni és értékelni a miniszterelnök tusnádfürdői beszédekor történt múlt heti incidenst. Az erdélyi nő akciója önmagában nem lenne érdekes – súlya nyilván nem összevethető 2006 egyetlen pillanatával sem –, a magányos füttyszó Orbán Viktort és a hallgatóságot sem zavarhatta meg különösebben. A magabiztos szónoklatra figyelő közönség túlnyomó része egy olyan erő szimpatizánsa, amelynek a látható jelek szerint nincs különösebb oka aggódni a jövő tavaszi választás miatt. Akár az őszinte felháborodás, akár a provokáció szándéka vezérelte a fütyülőt, érthetetlen és aggasztó az agresszió, amellyel a közeg a nő akcióját fogadta. Még aggasztóbb, ahogy a kormánypárti megmondóemberek mentegették a véleménynyilvánítás e módjára adott erőszakos választ. Egyre többet hallani a közelgő forró őszről egyfelől, a kormány választások útján történő eltávolításának lehetetlenségéről másfelől. A vezérszurkolók már hergelik a táborukat, heccelik az ellenfeleket, nem törődve a verbális agresszió lehetséges következményeivel.

Mintha nem tudnák, hogy a rendszerváltás minden féloldalassága és félresikerültsége ellenére igenis érték volt az átmenet vértelensége, erőszakmentessége. Nem kellene a tűzzel játszani. Van mit veszítenünk.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/115527