Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Kemény válaszlépéseket jelentett be Törökországgal szemben Sigmar Gabriel. Németország eddig türelmes volt Törökországgal, de a német kormány szerint Ankara mostanra hátat fordított az európai értékeknek, egy német emberi jogi aktivistát pedig hamis vádak alapján börtönöztek be. A német külügyminiszter leszögezte: ez így nem mehet tovább!
A német kormány szerint hamis vádakkal tartanak börtönben Törökországban egy német emberi jogi aktivistát és ennek következményei lesznek – írta az Index. A német kormányzat szerint Ankara elfordult az európai értékektől.
A német-török kormányzati viszony megromlása miatt hívták össze azt a válságtanácskozást, mely után Sigmar Gabriel német külügyminiszter ismertette a német kormány válaszlépéseit Törökországgal szemben. Sigmar Gabriel három válaszlépést helyezett kiltásba, melyek véleménye szerint komoly fordulatot hozhatnak a német külpolitikában.

A külügyminiszter elmondta: a német kormány felül fogja vizsgáltatni a beruházásokhoz adott német állami garanciavállalásokat. Elmondta, hogy senkinek sem ajánlja, hogy olyan államba fektesse a pénzét, ahol „politikai okokból önkényes kisajátítással fenyegetnek”. Második lépésként Törökország uniós támogatásainak felülvizsgálatáról beszélt a külügyminiszter. Eszerint elképzelhető, hogy az EU-s partnerekkel való tárgyalás után Törökország elveszíti 2020-ig esedékes, 4,45 milliárd euró értékű uniós támogatásait, vagy nagyobb lefaragás történik az említett pénzből. Harmadszorra Sigmar Gabriel megosztotta a külügyminisztérium minden állampolgárnak szóló ajánlását, miszerint minden német csak fokozott elővigyázatossággal utazzon Törökországba, a korábbi letartóztatásokra és a terrorveszélyre tekintettel.
A fent említett lépések Angela Merkel kancellár teljes támogatottságát élvezik, aki a Twitteren a Törökország elleni szükséges és elengedhetetlen intézkedéseknek nevezte azokat.